Pesti Srácok

Üzenet magunknak, másoknak

Üzenet magunknak, másoknak

Vannak dolgok, amikről a magyar ember nem sokat beszél, mert elcsépeltnek érzi, de ha szükség van rá, akkor újra és újra elő kell venni, hogy emlékeztessünk rá. Ha veszélyben a haza, a nemzet!

Ármánnyal tönkre akarják tenni a családot, a nemzet legkisebb egységét. Az iszlám terjedése bajjal, veszedelemmel fenyegeti az európai és a hazai kereszténységet. Ezzel együtt évezredes hagyományaink, a magyar nyelv kerül veszélybe. A migráció erőszakos terjesztése, a sok millió ázsiai, afrikai ember behurcolása Európába, az európai kultúra és civilizáció felszámolását készíti elő. Az újkori népvándorlás, az európai politikai s pénzügyi elit hathatós támogatásával – látszólag békés eszközökkel – Európa elpusztítására törekszik. Ezek sajnos a valós tények. A napokban egy kibővített, több száz fős értelmiségi beszélgetésen Kövér László, az Országgyűlés elnöke nagyon fontos dolgokat fogalmazott meg ezzel kapcsolatosan. Magyarország megint egy olyan világhatalmi küzdelem, konfliktus, világméretű változás közepébe csöppent bele, amit egyáltalán nem kívánt magának. A harc arról szól, hogy el akarják törölni azokat a nemzetállami struktúrákat, amelyek útjában állnak a profit világának. A világhatalom (Európai Unió, ENSZ, pénzügyi hatalmak, stb.) egyik eszköze a tömeges migráció, a bevándoroltatás ráerőltetése a független nemzetállamokra.

Ezért van szükségük az Európai Egyesült Államok létrehozására is.

Ennek veszélyeire először a magyarok hívták fel a figyelmet. A huszonnyolc tagállam, szuverén államként csatlakozott az Európai Unióhoz, és nem csatlós államként. Most valami formátlan, a függetlenségüket elveszítő, gyarmati államok masszájára lenne szükség. Ennek legfőbb akadálya Magyarország, azaz a Visegrádi 4-ek.

A tavaszi, április 8-ai országgyűlési választások tétje, hogy Magyarország megmarad- e magyar országnak – azaz magyarnak.

PestiSracok facebook image

Ha Magyarország kidől, akkor a visegrádiak egyik lábát lefűrészelték. A cseh és szlovák belpolitikai bizonytalanságok miatt könnyedén leválasztják sorosék e két államot, és a lengyelek magukra maradnak. A történelem produkált már ilyesmit, de ennek nem szabad ismét megtörténnie. Soha ilyen kedvező helyzet nem volt Európában, hogy a nemzeti erők, a nemzetállamok ekkora lehetőséget kapjanak a migráció megfékezésére, szuverenitásuk megőrzésére. Olaszországban a választásokkal előretört a jobboldal, akik meg akarják akadályozni a bevándorlást és meg akarják őrizni Olaszországot olasznak. Ez történt Ausztriában is, ahol az osztrák érdekek fontosabbak lettek, mint a multinacionális érdekeknél. Franciaországban és Németországban nem sikerült az áttörés, de ott is egyre erősebbek azok a pártok, akik felismerték az önvédelem szükségességét. A találkozón szóba került az is, hogy mi vagyunk ennek a tábornak a fenntartó oszlopai. A nagy nándorfehérvári küzdelem (1456), a Hunyadi János törökverő győzelme óta, ötszáz éven keresztül, egészen az 1956-os forradalom és szabadságharcig, a magyarság története a honvédő harcok és a szabadságharcok legbrutálisabb függetlenségi harcainak története, ami a mai napig nem ért végett. A hazájukért életüket feláldozó hadvezéreink, politikusaink mindent elkövettek, hogy megőrizzék Magyarországot magyarnak.

Ilyen nívótlan, alkalmatlan, hazáját kiárusító rongy ellenzéke nem volt Magyarországnak 1918-19 óta.

A választás tétje óriási, mert hatalomra kerülésük esetén úgy, ahogyan történt a Horn-Kuncze kormány (1994-1998) idején, majd az MSZP-SZDSZ (2002-2010) tovább agonizálásával ismét eladnák külföldieknek a stratégiai ágazatainkat, szétrombolnák a nemzeti családpolitikát, a nyugdíjpolitikát, hitelekkel eladósítanák ismét az országot, az elért eredményeket megsemmisítenék, felélnék.

Rossz döntés esetén már nincs visszaút!

A csődbe vitt országot nem lesz képes egy jobboldali kormányzat ismét újjáépíteni, mert egy nemzetietlen kormányzat alatt visszafordíthatatlan folyamatok szabadulhatnak el. Az elkövetkező döntésekben nagy felelőssége van a magyar, a nemzethez elkötelezett értelmiségnek. Az ingadozók, a bizonytalankodók, a hitet vesztettek sok kárt okozhatnak. Nemcsak az ügynek, de hosszú távon maguknak is. Határozottan, keményen ki kell állni az elveinkért, mindazért a munkáért, ami történt az elmúlt nyolc év alatt. Nem szabad elhinni, bedőlni a hazugságoknak és ígérgetéseknek. Ugyanígy végveszélybe kerülhetnek a keresztény és a történelmi egyházak is. Az iszlám nem híres a vallási türelméről és a sok millió migráns követelni fogja jogait. A hazai egyházaknak törvénybe foglalt jogaik vannak. Ki kell állni értük, ha veszély fenyegeti létüket. Az üzenet lényege: Nem maradhat csöndben, tétlen egyetlen hazáját, nemzetét szerető magyar sem. Ennek a választásnak a következményeit nem lehet eltörölni, nem lehet megismételni. Sorsdöntő lesz ez a választás.

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.