Pesti Srácok

Álmodj, királylány

Álmodj, királylány

A hétvégén visszarepültem harminc évet, abba az időbe, amikor ez a dal született. Akkor is, most is Homonyik Sándor énekelte Molnár Csilla, az első magyarországi szépségkirálynő tragikus halálának emlékére. Fülöp István, volt országgyűlési képviselő és felesége születésnapjának 60. évfordulóját ünnepeltük baráti körben, Mátészalkán. Akkor, az 1980-as évek közepe táján még nem tudtuk, hogy hatalmas változás előtt áll Magyarország és Európa, de a keleti, nyers vadkapitalizmus már itt kopogtatott, melynek első áldozata éppen az a tizenhét éves lány volt, akit a pénz világának, a kegyetlen mammon uralmának dobtak oda.

Furcsa, szorongó kor volt. A magyar társadalomban tapintható volt feszültség, a kommunista diktatúra közelgő végét éreztük minden levegővételben. A peresztrojka, a glasznoszty, a monori találkozó, a lakiteleki sátor alatti tanácskozás, az erdélyi falurombolás elleni tiltakozások, 1956 helyretétele, a szovjet katonai megszállás megkérdőjelezése – mind erre utalt.

És most, a választások után ismét a várakozás, a megnyugvás helyetti idegeskedés lengi be az étert.

Mert hiába győzött újra a nemzeti oldal kétharmaddal, árnyékot vet rá a közben kifelé dolgozó quislingek tevékenysége, amely előrevetíti – az itthoni labancok segítségével – akár egy külföldi beavatkozás rémképét is. Ezt éreztem a hétvégén Szatmárban, amint hallgattam-e dalt. A sikert és a kudarcot: „Annyi mindent elvesztettél már,/ míg rád virradt a nap, amikor győzni tudtál./ Úgy indultál, őszintén, tisztán,/ de hosszú volt az út, s talán túl sok a sár.../, Játszottál és játszottak veled...”

S pillanatra felsejlett e küzdelem hiábavalósága. De ilyet nem lehet mondani, hiszen feladni semmit sem szabad. Mindig fel kell állni a földről.

Úgy látszik a sárdobálás világát éljük. Az országot lebontani és kiárusitani készülők ellen ezt a kesztyűt fel kell vennünk, ezt a küzdelmet meg kell nyernünk. Lehet, hogy hosszú ideig fog tartani, de nem engedhetünk az álmainkból. Nem engedhetünk abból sem, hogy egy független, demokratikus választás végeredményét, az új országgyűlés alakuló ülését erőszakos tüntetésekkel megakadályozzák. Tudomásul kell vennie a liberálisoknak, a balosoknak és az összes hőzöngőnek, fizetett tüntetőknek, hogy ők a kisebbség és a többség akaratát nekik is tiszteletbe kell tartaniuk. A magyarság új korszakát éli, az újjászületése korszakát. Ismét magukra találtak az emberek, kezdik megtalálni nemzeti identitásukat, ami talán a legfontosabb. Jó magyarnak lenni. Egyre többen látják, tapasztalják, hogy szép ez a Magyarország. Jó itt élni, csodálatosak a tájai, folyói, gyógyvizei, az Alföld megművelt földjei, a puszták látványa, az őshonos állatok ugyanazt az érzést adják, mint egykor vándorló nagy költőnknek, Petőfi Sándornak. Hegyeink, völgyeink, erdeink, a szőlőtőkékkel teli domboldalak és a hozzáköthető ezer évesnél régebbi múlt – a templomok, a várak, a kastélyok, a régi utcák, terek – mind, mind részei életünknek.

Amit most nem szabad elveszítenünk.

PestiSracok facebook image

Nem kell elfogadnunk azt a hazugságot, hogy csak az idegen szép. Szép a magyar is. Miért ne? Látnunk kell, most építkezés folyik. Az előző nyolc év munkája folytatódik, a gyarapodás, a fejlődés van napirenden. A többség így akarta, így akarja. Néhánynak rémisztő hír, hogy Schilling Árpád és családja emigrál, nem bírja elviselni, hogy itthon rendeződnek a dolgaink. Fejében zűrzavar van és gyűlölet. Menjen és menjenek el az ilyen szellemiségűek minél távolabbra. Gazdagítsák az internacionális kozmopoliták, a neoliberális hazátlanok táborát. Hál'Isten kevesen vannak.

De mi törődjünk a magunk dolgaival. Újra van jövőképünk. Ezt akarják tőlünk elvenni. Álmainkat akarják elrabolni. Nem fog sikerülni.

Álmodj, Magyarország! És cselekedj!

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.