Niedermüller, Szanyi, Ujhelyi és a többiek...
Ígérem, többet nem írom le ezeket a neveket, nem fertőzöm meg ezekkel a gonosz bacilusokkal, vírusokkal az internetet. A klaviatúra is értékesebb annál, minthogy ezeket a neveket leüssem rajta. Ezentúl csak így fogom nevezni őket: a Kollaboráns, a Quisling, a Labanc és a többiek. Vannak, akik nyíltan felvállalják árulásukat, de vannak néhány százan, akik bujkálnak és ott ártanak, ahol tudnak. A kollaboráns nem más, mint az ellenséggel együttműködő személy, más szóval hazaáruló. Az az ember, aki saját hazája ellen szervezkedik.
Most legutóbb az Európai Parlamentben a Sargentini jelentés a magyar jogállamiság helyzetét bírálta. A Quisling szocialista EP képviselő azt találta mondani egyik kissé illuminált állapota során, hogy Magyarországon sokkal rosszabb a helyzet, mint ahogy az a jelentésben szerepel.
(Ha nekem kellene lejáratnom a hazámat nagy nyilvánosság előtt, valószínűleg én is folyamatosan részeg lennék. Nem csodálom, hogy ezt, amit tesz a quisling, azt nem lehet józanul kibírni.)
De társa, a Kollaboráns sem maradt el az árulkodós versenyben. Gyurcsány embere szigorításáért kiáltott „a mindenhatóhoz”, a zöldpárti Sargentinihez, mert szerinte Magyarország megbüntetésénél figyelembe kell venni a Stop Soros törvénycsomag minapi elfogadását.
Érdemes a hazaárulóra használt kifejezést, a részegeskedő szocialista képviselőre aggatott quislinget elemezni. Egy szerencsétlen norvég szélsőjobboldali katonatisztről kapta a nevét, Vidkun Abraham Laurisitz Jonnson Quislingről, akit hazaárulásért 1945-ben kivégeztek. Előkészítette, támogatta a második világháború alatt Norvégia náci német megszállását. Ahogy mindig, az árulónak nem jár jutalom, és azok sem hálásak neki, akiknek dolgoznak. Bár Hitler Quislinget Norvégia kollaboráns kormányzójává tette, de miután a norvégok nem támogatták, így gyorsan leváltották.
Az árulást szerették, az árulókat nem.
A norvégoknak fontosabb volt hazájuk függetlensége, mint a német barátság. A Quisling név így lett hamarosan a hazaáruló szinonimája. Megnyugtathatom a magyar quislingjeinket is, akik külföldön és belföldön végeznek aknamunkát a magyar kormány és Magyarország ellen, hogy a nyugati balliberális oldal nem lesz hálás nekik a mostani tevékenységükért.
Ha majd nem hajtanak hasznot, el fogják dobni őket, mint a rongyot.
Valójában ők is megvetik az árulókat, bár nem mutatják. S remélem a magyar választók is ezt fogják tenni. Ezek az emberek ott tévednek nagyot, hogy nem képviselik a többségi választói akaratot. Az Európai Unió 28 tagállamai közül egyetlen nemzet fiai, képviselői nem árulják el hazájukat: csak a magyar. Ez gáz. De magyarok ők?
Nem szabad kihagynunk a hazaárulói névjegyzékből a labanc kifejezést sem. Néhány száz éves minősítés, azokra használtuk, akik az idegen királyt szolgálták a magyarok ellen. A magyar eredetű hasonló lobonc, loboncos szóból származik, amely a korabeli bécsi udvarban divatos nagy parókára utalt. A magyar néplélek mindig is humoros volt és éles megfigyelő. A labancok a 17.-18. században, elsősorban a Thököly- és a Rákóczi szabadságharc idején Magyarországon tartózkodó, többségében német, Habsburg-hű csapatok elnevezése volt és azoké a magyaroké, akik behódoltak a Habsburgoknak és harcoltak a kurucok ellen. A kuruc szó a szabadság, a függetlenség jelképe lett, amíg a labanc a magyar nemzeti érzésűek szemében a gyávaság, a ravaszság és a hazafiatlanság szinonimájává vált.
Lehet választani a jelzők közül, tisztelt balliberális uraságok!
Mik szeretnének lenni? Kollaboránsok, quislingek vagy labancok. Egy kutya. Szemét emberek egytől egyig. A törvényt, az alaptörvény hatályos paragrafusait kikerülik, mert elbújnak mentelmi joguk mögé, de az emberek erkölcsi ítéletét nem fogják tudni megúszni.
S akkor beszéljünk arról, hogy az árulás nemcsak a szélsőjobboldal vagy a magyargyűlölők sajátja. Amióta a XX. század elején a balliberális oldal felütötte a fejét, azóta árulások sorozatát követték el a magyar nép ellen. Ennek iskolapéldája volt a „dicsőséges” Tanácsköztársaság, ahol is Károlyi Mihállyal és Kun Bélával az élen piacra, szabad prédára vetették Magyarországot. Herczeg Ferenc írja erről a korról:
„Minden nemzet akkor hal meg, ha megásta a maga sírját”.
Az volt eddig a szerencsénk, hogy ezek a küldöttek nem voltak a nemzet részei. Ahogyan a maiak sem azok.
Ma szavaz az Európai Parlament az unió állampolgári, bel-és igazságügyi bizottsága (LIBE) a holland, zöldpárti Judith Sargentini nevével fémjelzett, a magyar jogállamiságról szóló jelentésről, vádiratról. A tét a hetes cikk szerinti eljárás megindítása Magyarország ellen, ami alapvető uniós jogaitól fosztaná meg az országot. Gyakorlatilag az Unió belgyarmata leszünk, semmibe nem szólhatunk majd bele.
Nem lehet kétségünk arról, hogy a magyar baloldali EP képviselők ma hová fognak szavazni: Magyarország ellen. Szájer József a Fidesz EP képviselője fogalmazta meg a legpontosabban a Magyar Időkben a Magyarország elleni támadások lényegét:
„Amikor a Sargentini-jelentés lépten-nyomon, nyíltan vállaltan az uniós jogon túli kérdésekben fogalmaz meg vádakat, kritikákat egy uniós tagországgal szemben, akkor aláássa az európai együttműködést... Ezek az ügyek ( szerk. pld., Stop Soros törvény) kizárólag a magyar emberekre tartoznak, nem veheti el tőlük a demokratikus döntés jogát senki…”
