Végjáték
A komcsik pártja kemény! – régi mondás ez. Meg az is, hogy a bolsevisták („azaz mi” – ahogy Kádár fogalmazott) különleges anyagból vagyunk gyúrva. Ezért gyilkolhatták le büntetlenül az ötvenhatos forradalmárokat. Ez a „különleges anyag” felmentette őket. Ezek alapigazságnak nevezett hiedelmek, amit évtizedekig a baloldali támogatók még el is hittek. Ma már egyre több a kétség, egyre nagyobb a bizonytalanság bennük.
A több évtizedes szocialista-szabaddemokrata korrupció, a sunyi tolvajlás – legutóbb Göncz Kinga volt szocialista külügyminiszter nevéhez köthető 9,7 milliárd forintnyi költségvetési csalás került napvilágra
–
hiteltelenné tette a balliberális oldalt.
A Magyar Szocialista Párt tisztújításán sikerült a legjelentéktelenebb elnököt választani Tóth Bertalan személyében.
Ott is az alkuk, a pénzhatalom állhatott a háttérben. Mesterházy Attilának nem kellett levágnia d'Artagnant idéző szakállát és bajuszát. Kis különbséggel ugyan, de veszített az elnökségért vívott harcban. De nincs jelentősége. Tóth Bertalan lett az
„
szürkék hegedőse
”
. Nem véletlen, hogy Galló Béla politológus azt mondta: mindegy, ki vezeti a szocialistákat. Vezethetné Mesterházy Attila is, de már többször bebizonyította, hogy csak a kudarcba tudná vinni a pártját. Ha Szanyi lett volna az elnök, mondásain jókat röhögnénk, de a szocialisták egy lépésre sem jutottak volna előrébb. Kunhalmi Ági vicces, olykor kicsit kapatos, azon szintén csak derülnénk a produkcióin. Újhelyi István kisstílű bohóc, aki nagyobbat akar f....ni az apjánál.
Tehát így állunk a magyar baloldal, balliberális oldal egykor vezető pártjával.
Ebből a mély veremből nehéz lesz kijönni. A régi pártembereknek – Kovács Laci bácsi, Lendvai Ildikó, Szekeres Imre, Hegyi Gyula és jónéhánynak – már intettek. Nem a koruk miatt, hanem azért, mert nem tudtak váltani.
Képtelenek voltak választ adni azokra a kihívásokra a fiatalabb generációval együtt, ami Magyarországot és Európát a legérzékenyebben érinti. Nem értik az illegális migráció veszélyeit, nem értik a nemzetpolitikát, a határainkon túl rekedt magyarság problémáit, egyáltalán nem értik a magyar családok, a magyar munkavállalók, a magyar társadalom legfontosabb megoldandó gondjait. Így ez a baloldal nem remélhet kiutat a jelenlegi helyzetéből.
Marad a gödörben, ahová került.
Vége annak a kényelmes komcsi helyzetnek, amikor kétszázezer szovjet katona állomásozott Magyarországon, magyarán a katonai megszállással biztosítva voltak a szavazatok és a hatalom birtoklása. Az utolsó szovjet katona is elhagyta Magyarországot 1991. június 19-én, azaz pontosan huszonhét éve. Ma demokrácia van és a politikai teljesítmény is számít. De számít a nemzethez való elkötelezettség, az emberekhez való viszony, az emberekért való politizálás. És amíg az Újhelyi István, Hegyi Gyula, Gurmai Zita és Göncz Kinga félék feljelentik hazánkat az Európai Unióban és mindent elkövetnek, hogy lejárassák Magyarországot, addig semmi reményük sincs a balliberális oldalnak, hogy magyar emberek megválasszák őket. Tóth Bertalanék sem mások.
Nem látnak a pályán, meg sem próbálják, hogy lássanak. Ugyanazt folytatják, mint szemellenzős elődeik. Nem értik a Fidesz Nemzeti Együttműködés Rendszerének (NER) politikáját, nem értik a nemzeti építkezést, az MSZP új elnöke posztfasisztának nevezi a Fidesz világképét.
Beragadtak. Erről nincs mit mondani. Pitiáner egy csapat. El fog tűnni a politikai palettáról.
Ha csak nem Szanyi kapitány jóslata valósul meg. A magyarországi kommunisták 1918 óta híven követnek, azaz nevet, köpenyt váltanak, más ruhát öltenek: Kommunisták Magyarországi Pártja, Békepárt, Magyar Kommunista Párt, Magyar Dolgozók Pártja, Magyar Szocialista Munkáspárt, Magyar Szocialista Párt. Mi jöhet még ezután? Ezek az emberek csak ruhát váltanak, de ideológiát, szellemet, lelket soha sem.
Bármivé is változzanak, Tóth Bertalanék a szürkék csapata. Megmaradnak korrupt, nemzetietlen pártnak. Senkinek sem fognak kelleni.
