Pesti Srácok

Igény volna rá!

Igény volna rá!

Bolgár György véleménydiktátor tovább dolgozik, annak ellenére, hogy a 168 óra balliberális hetilap búcsút intett neki. Megvált régi harcostársától. Hogy miért, azt ne tőlem kérdezzék. „Kritikus cikkeit” most a „sajtószabadság utolsó védőbástyájában” írja, a Népszavában. Éles, könyörtelenül kritikus szeme megint észrevett valamit.

„Apropó, diktatúra. Bizonyos Felföldi Zoltán a Magyar Hírlapban esik neki Heller Ágnesnek azzal, hogy »Ön, mint a Teremtő kifürkészhetetlen akaratából magyarul (is) beszélő filozófus, azt írta a New York Times hasábjain, hogy Magyarországon diktatúra van.« Nos, van ezzel két apró probléma. Az egyik, hogy Heller Ágnes csupán annyit engedett meg magának a New York Timesban, hogy Orbán zsarnok. A másik kis baj pedig az, hogy a filozófus »magyarul (is) beszél«. Vagyis nem magyar. Hanem? Tudom, nálunk nincs antiszemitizmus. De igény mintha volna rá.”

Bolgár György úgy gondolja, hogy ahol zörög a haraszt, ott valami van.

PestiSracok facebook image

Vagyis, ha valaki ellensége, rosszakarója, árulója hazájának, az csakis zsidó lehet. Igaz nem mondja ki, de utal rá. Ez a legnagyobb tévedés! Honnan tudhatná az újságíró kolléga, hogy Heller Ágnes az, ami. Mert én sem tudom. Erről soha nem beszéltem a filozófus asszonnyal, ő meg nem nyilatkozott erről. Egyrészt Magyarországon nem szokás dicsekedni a származással, a nemzetiségi hovatartozással. Az magánügy. Másrészt, aki magyarul beszél, az nem biztos, hogy magyarul is érez. Heller Ágnes filozófus asszony többször bebizonyította magyarul is, hogy nem szereti Magyarországot, nem szereti a magyarokat és utálja mindazt, ami a magyarsághoz köthetné: a magyar hagyományokat, a keresztény kultúrát, a kereszténységet, a csaknem ezerötszáz éves történelmünket, az ezer éves keresztény államiságunkat. Egyszóval összevissza szokott hazudozni a magyar valóságról. Ezek a tények. Ha Heller Ágnes magyarul is beszél, úgy vélekedik rólunk, mint egy idegen, mint egy Cohn Bendit, egy Sargentini, mint egy Verhofstadt, mint egy Juncker. Hosszú a sor. Aztán Heller Ágnes őskomcsi, eszmevilága hasonlít Lukács Györgyéhez még a véres Kommünből (Tanácsköztársaság 1919) vagy a sztálinista Rákosi Mátyáséhoz, aki felelős több száz ember haláláért, sok százezer magyar meghurcolásáért. Ennyit a magyarságáról.

De érdemes arról is értekezni, hogy vajon a magyar értelmiség kisebbik része, pontosabban elenyésző tagjai, miért akarják ránk ragasztani az antiszemitizmus vádját immár hetven éve, és miért akarják bebeszélni a tízmilliónyi magyarnak, hogy igény van az antiszemitizmusra? Miért akarja megsérteni, félelembe tartani azokat a zsidó honfitársainkat, akik magyarnak érzik magukat és úgy is élik életüket. Mi lehet ennek az oka?

Tudjuk, ez a magyar balliberálisok harcmodora száz éve.

Ilyen lejáratási harcmodort a közép-kelet-európai országok kommunistái, liberálisai a magyarokon kívül nem alkalmaznak. Fontosabb számukra nemzetük, minthogy lejárassák népüket az antiszemitizmus hamis vádjával. A magyar balosok újra és újra bebizonyítják, hogy nekik nem hazájuk Magyarország. Újhelyi István, Niedermüller Péter, Jávor Benedek, Molnár Csaba, Szanyi Tibor szocialista, DK-s, balliberális képviselők megszavazták a hazug Sargentini jelentést, így részt vettek a magyar nép elleni romboló hadműveletben. Nem érdemes róluk többet beszélni.

Ami az antiszemitizmus igényét illeti Magyarországon. Amíg Nyugat-Európa számos uniós tagországában üldözik, megölik, megfélemlítik a zsidó származású állampolgárokat, addig Magyarországon zsidó honfitársaink, akik külsőleg is vállalják identitásukat, biztonságban, szabadon érezhetik magukat. A zsidó kultúra, a zsidó vallás ma reneszánszát éli hazánkban. Ezt állapította meg a többi között Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök és az Egyesült Államok nagykövete, David Cornstein is. Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség főrabbija szerint ( 168 órának adott interjúja) látványosan javult Magyarország és Izrael kapcsolata. A zsidó államnak egyre kevesebb barátja van Nyugat-Európában, de furcsamód egyre több barátja Kelet-Európában. Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök közeledésének kedvező hatással lehetnek az antiszemitizmus térnyerésével szemben. Köves Slomó felhívta a figyelmet arra is, hogy Európában már több tízmillió muzulmán van jelen-gyakorta fizikai veszélyt jelentve a zsidó közösségekre. Az ittlévő muzulmánok zömmel Izrael-ellenesek, de tömegesen politikai erőt jelentenek, s a szavazataikra hajtó politika Izrael ellen pozicionálja Nyugat-Európát. Ezek a folyamatok Kelet-Európában elenyészőek.

Innen kell kiindulni, amikor valaki vágyálmát fogalmazza meg az antiszemitizmus igényéről.

Magyarország migráns-és bevándorló-ellenes ország, és ezzel védi állampolgárait a szélsőségesek, sőt a terrorizmus ellen. Védi állampolgárait a zsidóellenességtől, a gyülölködéstől már csak annak okán is, hogy törvény írja elő a nulla toleranciát az antiszemitizmus megnyilvánulásaival szemben. A többi meg csak rágalom, rosszindulat a Soros által pénzelt szervezetek, aktivisták közreműködésével. Látható, hogy mindaz, ami történik az utóbbi időkben az egy tervezett támadás Magyarország szuverenitása ellen.

Ajánljuk még

Fokozódó nemzetközi helyzet, fokozódó hazaárulás

Vezércikk február 21.
Nehéz elképzelni, hogy zsinórban kétszer is nagy szerencsénk legyen a baloldal személyzeti politikájával. Előbb idevezényeltek egy hibbant, monomániás prédikátort, hogy legyőzze a Fideszt, majd amikor vele kudarcot vallottak, akkor a következő projektre kiválasztották azt a figurát, akinél betegebb pszichéjű nyomorultat elképzelni is nehéz. Magyar Péter varázsa már jó ideje kopik, a láncait letépő őrültre rá kellett küldeni a tartótisztjét is, hogy vigyázzon rá, most pedig a jelek szerint olyan hazaárulást hozott össze a deep state magyarországi irodája és az üdvöskéjük, hogy azt még egy kis időbe telik feldolgoznunk.