Pesti Srácok

Levél Hargitából

null

Bocsássátok meg gyengeségemet! – búcsúzott el Gizella tőlünk Siklódon. Ez a székely asszony azt a kifejezést használta, amellyel a szegénységét, az egész életében munkában töltött nyomorúságát palástolta. Azt, hogy mindössze friss, gőzölgő, juhtúrós, rókagombás puliszkával várt bennünket – a házi baromfiból készült paprikás csirke és szilvapálinka mellett. Az „egyenessel”

, mert ha egy kortyot iszik az ember belőle, akkor egyenesen marad. Holott Gizella talán tudat alatt érezte, hogy fenséges vendéglátásban részesített bennünket, lelkét adta, azt adta, amije volt.Ott fenn, a Hargitán, a Siklódi-kőnél a falubeliek az Árpád-kor óta mindig megküzdöttek a létért, az életért.

A Hegyiek – sok a Hegyi család – harcoltak a tatár ellen (Orbán Balázs írta meg), kiverték őket a környékről, de megküzdöttek a törökkel, a némettel és az orosszal is. Trianon, majd a Párizs környéki békeszerződések nemzetközi összeesküvői végül is a románoknak dobta oda őket, sok millió erdélyi magyarral együtt.

PestiSracok facebook image

Egyszóval nehéz az élet odafenn.

Orbán Balázs több mint százötven éve Siklódot, a

„hegyre szúrt”

faluként jellemezte, amely a világ végén helyezkedik el. Ceausescu falu-, nyelv- és iskolarombolása végül is sikerrel járt. A többi között elvesztettük a szintén árpádkori Bözödújfalut (elárasztották vízzel), a magyar iskolák sok helyen kiüresedtek. Siklódon már alig van gyerek, a fiatalok a nagyobb városokba, főként Magyarországon vállaltak munkát, a falu elöregedett, egyre kevesebben vállalkoznak állattartásra. A mezőgazdaságot pusztítja a medve, csoportosan jönnek le a hegyekből, feleszik a kukoricát, a takarmányt, a gyümölcsöt, van, amelyik felmászik a fára és onnan szedi le a diót. Este Hegyiék verandájáról figyeltük, ahogyan az erdő mellett a kert végében a medvebocsok az anyjukkal együtt csámcsogva eszik a földre lehullott almát, szilvát, körtét és a tőkékről a szőlőt. Én magánemberként örülök, hogy nem lehet a medvéket kilőni, mert csodálatos lények, de az itteniek hajtogatják, hogy pusztulunk, kiesznek minket, megöl bennünket a medve.

Ez van itt Hargitán, küzdelmes egy élet, köves, poros utak, dűlők, vizesárkok sok helyütt, hogy néhol betonút vezessen a „civilizációba”. Reményt talán az adja, hogy néhány vállalkozó szellemű magyar vagy holland vesznek kiüresedett házakat, kerttel (befektetésnek, megőrzésnek?), és a hazajáró székely fiatalok igyekeznek volt portájukat rendben tartani, fejleszteni, hogy a falu életben maradjon.

Jelzésértékű, hogy magyarországi magyarok Siklód legmagasabb pontján felállítottak fából egy Szent István szobrot saját pénzből, állítólag egy marosvásárhelyi művész faragta. Talán ez is a megmaradást erősíti. Az anyaországi testvér segít a kistestvérnek.

Megmaradás, megmaradás?

Hargita délre fekvő egyik utolsó falujában, Oklándon az élni akarás erősebb. Itt nem az elvándorlás a jellemző, hanem a helykeresés az életben maradáshoz, az önépítéshez. Ebben óriási szerepet vállal Kelemen Levente, Oklánd unitárius lelkésze, aki feleségével, Évával nemcsak a vallási közösségbe önt erőt, hanem a tanulni, néptáncolni, fejlődni, lovagolni vágyó fiataloknak is segítséget, útmutatást adnak.

Fábry Szabolcs, Nagyvázsony polgármestere fogalmazta meg a tiszteletesről:

Kelemen Leventében olyan unitárius papot, huszár hagyományőrzőt, fáradhatatlan közösségszervezőt, gazdálkodót és lótartó embert ismertem meg, akire azt gondolom, hogy ha Mikszáth Kálmán ma a Homoród-mentére látogatna, akkor elismerő dörmögéssel mondaná, hogy a nagytiszteletű úr a XXI. század székely Kovászembere.

Nem véletlen, hogy a PestiSrácok.hu évről évre elmegy október táján Oklándra, ahol tiszteletbeli székelyeket avatnak. Azaz, olyan magyarországi magyarokat, akik testvérüknek érzik a székelyeket, az erdélyi magyarságot és ki-ki tehetsége szerint tesz is értük valamit. Az ez évi ünnepségen most is részt vett Kövér László házelnök feleségével és Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke is, aki beszédében hangsúlyozta: a címet akkor álmodta meg, amikor 2004. december 5-én a gyalázatos emlékű népszavazáson kevés volt a kettős állampolgársághoz az igenek száma. Mint mondta, a szocialisták a szabaddemokratákkal közösen megakadályozták, hogy a referendumon elegendő létszámban vegyenek részt a szavazópolgárok. Szász Jenő ekkor találta ki, hogy ha Magyarország nem fogadja be a székelyeket, akkor a székelyek befogadják azokat a magyarokat, akik vállalják az együvé tartozást, elfogadják a székely szellemiséget, az összmagyar történelmi hagyományokat, és történelmi közösséget vállalnak a határon túli egyetemes magyarsággal.

A jelképes címet eddig csaknem nyolcezren kapták meg. Hosszú lenne a neveket felsorolni. Az itt szerzett „magyarság-érzés”, az együvé tartozás azonban feledhetetlen. Ezért Oklánd szinte zarándokhellyé vált a magyarok számára.

Érdemes emlékeztetni arra, hogy az egyik tiszteletbeli székely avatáson, az istentisztelet után, Szász Jenő, a Székelyudvarhelyért Alapítvány Elnöke, a Tiszteletbeli Székely cím alapítója köszöntötte az egybegyűlteket, és az új jelölteket arra kérte, hogy legyenek a székely nép követei szerte a nagyvilágban. Jókai Mór szavait idézve felsorolta a székelyek jellemvonásait: „Van egy magyar népfaj, mely a legszélsőbb határszélt foglalja el keleten: a székely. Kitűnő sajátságokkal elhalmozott egy nép. Magyarabb valamennyinél, mert se vérébe, se nyelvébe, se szokásaiba nem vegyült soha semmi idegen. És amellett megvannak benne minden nemzetnek a jó tulajdonai. Honszerető, szabadságvágyó, mint a svájci; szavatartó, hidegvérű, mint az angol; okos, vállalkozó, számító, mint a zsidó; jó katona, mint az arab; mértékletes, józan, szorgalmas, mint a porosz; magán segíteni tudó, idegentől irtózó, mint az olasz; találékony, mint a jenki; tiszta, mint a hollandi; demokrata, szabadelvű, mint a francia; és kitartó, mint az orosz; és mindenekfelett szapora, mint a zsidó és a szláv; vallási türelem dolgában pedig előtte van minden nemzetnek a világon.”

Ma már nem minden tulajdonság jellemző a székelyekre, amit egykor Jókai Mór leírt. Főként az nem, hogy szapora lenne. Hargita megyében, de egész Székelyföldön, Erdélyben ugyanazokkal gondokkal küzdenek, mint Magyarországon és Európában: a népességfogyással. Gizella asszony, akivel kezdtem levelemet, és aki négy gyermeket szült, ugyanazt mondaná ezekre a gondokra is: bocsássátok meg gyengeségemet! Én úgy gondolom, hogy most talán ennél többet kell mondani, tenni. Ma Magyarország erején felül segít a határontúli magyarság identitástudatának, életfeltételeinek erősítésében. A hazai balliberális oldal magyarellenességének hatása fokozatosan háttérbe szorul. Mindenki tudja, hogy az Európai Unióban végzett aknamunkájuk mi célt szolgál: Magyarország, a magyarság elpusztítását. Egy rendes medveölelés talán kiverné belőlük ezt a gonosz szándékot.

***

(A fotókat Bori Zsuzsanna és Naszályi Kornélia készítette.)