Farkasvakság
A farkasvakság (nyctalopia) vagy éjszakai vakság az egy olyan betegség, amelyben az ember szürkületben, félhomályban feltűnően gyengébben lát, mert a szem nem képes azonnal alkalmazkodni a fény utáni sötétséghez. Ennek oka a szem ideghártyája széli részein elhelyezkedő látóidegsejtek, a pálcikák pusztulása, vagy működésképtelenné válása. Ez a valódi betegség. De képletesen olyan embert is neveznek farkasvaksággal, aki nem lát az orránál tovább, aki a nem létezőt létezőnek látja, aki a fenyegető valóságot nem érzékeli.
Orbán Viktor miniszterelnök március 15-ei beszédében egyszerű, de érthető üzenetet fogalmazott meg: „...Azt kívánjuk Európa népeinek is, hogy hulljon le szemükről a hályog, hogy lássák és értsék: keresztény kultúra nélkül nem lesz szabad élet Európában, keresztény kultúránk megvédése nélkül elveszítjük Európát, és Európa nem lesz többé az európaiké. Azt kívánjuk Európa népeinek, hogy szabaduljanak meg a farkasvakságtól. Vegyék észre, hogy egy liberális európai birodalomban mindannyian elveszítjük szabadságunkat.”
Ezeknek a gondolatoknak a kimondása nagy dolog egy olyan embertől, aki valaha liberális volt – valószínű a valódi liberális értékeket tisztelte: szabadság, egyenlőség, testvériség –, és miután a liberalizmus elvesztette értékeit, eljutott a kereszténységig. Figyeljük csak! Két fogalmat, két eszmét állít egymással szemben Orbán Viktor: a kereszténységet a liberalizmussal szemben. A kereszténység az örök, a fékek, a szabályok, a morál rendszere, amely megtartja a hagyományokat, befogadó, őrzi a kultúrát, a nyelvet, számára a család szentség, a jövő záloga. A liberalizmus, mely eleinte csak szerény ideológia volt a sok közül, mára “kereszteshadjárattá” alakult át, az egész föld meghódítását tűzte ki célul.
Kezdetben a liberalizmus, nálunk a szabadelvűség mozgósító lendületet adott az álló, a mozdulatlan ellen. Alig két évszázaddal ezelőtt a liberalizmusnak voltak még széleslátókörű, bátor szellemű, nagy képzelőerővel megáldott bajnokai. Mint nálunk a reformkor nagyjai, a többi között Kölcsey Ferenc, Kossuth Lajos, Széchenyi István vagy Eötvös József. De számukra mindennél előbbre való volt a nemzet, a nemzet tisztelete, a nép megbecsülése.
Ma már csak képzeletszegény, gyáva és jól lefizetett bürokratái vannak a liberalizmusnak, akik szorongva kémlelik egymást, hogy felfedezzék az eretnekséget.
Ezért nagy dolog, ha valaki képes szakítani e mindent elpusztító liberalizmussal. Ma, ez a mindent elpusztító és a kereszténységet felszámoló neoliberalizmus hatalmi mohóságában még arra is képes, hogy beengedje az iszlamizmust, a másik romboló eszmét, csak azért, hogy a saját világhatalmát megerősítse. Ami ma folyik Európában, az élet-halál harc. Erre kellene rádöbbenniük a még „sötétségben”, félelemben és viszonylagos jómódban élő európaiaknak. Erre figyelmeztetett Orbán, amikor a politikai öntudatlanság veszélyeire hívta fel a figyelmet.
Nálunk, akik a balliberalizmus jegyében a nemzet ellen dolgoznak, valójában emberi maradékok, nem éreznek magyarul, nem értenek a magyarok nyelvén. Annak az emberi katyvasznak a képviselői, akiknek minden mindegy, csak kapják meg a hatalmat, akik világpolgároknak képzelik magukat, csak elfelejtik, hogy világpolgárság nemzetek nélkül nem létezik.
Nem tudják, de elvakultságukban még feloldódhatnak a nagy iszlamizációban, ahol ők végleg semmikké válnak.
A magyarok döntő többsége ma már mindent másként lát, mint akárcsak tíz éve. Azt, amit máig elért (gazdasági előnyöket, családtámogatási rendszert, morális tartást, nemzeti öntudatot, méltányos jövőképet), nem akarja elveszíteni. Nem szabad azt sem számításon kívül hagyni, hogy a magyarok a nyugat-európaiakkal szemben több mint ezerötszáz éves hatalmas történelmi tapasztalattal rendelkeznek.
A magyarság története a Kárpát-medencében a honvédő harcok története. A sok évszázados török és a Habsburg elnyomás mély nyomokat hagyott a magyarokban, a negyven éves szovjet megszállást sem felejtették el. Sokat tanultak ebből, és sok tanulságot is levontak. Az ezt kísérő szabadságmozgalmak örömeivel, az azt követő megtorlások, leszámolások tapasztalataival egyetlen európai nép sem rendelkezik. A magyar tudja, hogy mi az idegen megszállás, az idegen hatalom sanyargatása, az egyéni és kollektív szabadságtól való megfosztás. Tudja, hogy mit jelent, amikor a keresztényeket üldözik, amikor üldözik a hazafiakat. Számára a szabadság, a függetlenség mindennél, mindenkinél nagyobb kincset jelent. Harcba is mindig úgy indult: Istenért és a hazáért! Éppen ezért a magyarok értik, hogy mit jelent a kereszténység, milyen ezeréves értékek sorozatát, megtartó erőt.
Nem véletlen, hogy a magyar miniszterelnök óvja, félti Európát, félti Magyarországot. S ha ezt nem akarják meghallani, akiket érint, az nagy baj. Európa baja. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc százhetven éves évfordulóján egy magyar miniszterelnök, egy magyar ember szólalt meg magyar nyelven, magyar emberekhez. Volt amikor latinul, németül és oroszul kvartyogtak hozzánk.
No, ez az, amiből mi nem kérünk.
Ehhez a küzdelemhez szövetségesekre van szükségünk. Ősi szövetségesünk, barátaink a lengyelek. Ő rájuk számíthatunk, ahogyan ők is számíthatnak mi ránk. Nem is lehet elfelejteni 1939 őszét, amikor a magyar állam lengyel tisztek és zsidók tízezreit fogadta be és adott menedéket. De azt sem lehet elfelejteni, hogy a Rákóczi-szabadságharc és az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején egyedül a lengyelek álltak ki mellettünk, tömegesen csatlakoztak (lengyel légió) a XIX. század legnagyobb európai forradalmához. A lengyel szolidarítás ott volt velünk az 1956-os forradalom és szabadságharc idején is.
Azt is láttuk, hogy az európai nemzetek többsége hallgatott, amikor Budapest utcáin a szovjetek és az ávéhások magyarok ezreit gyilkolták le. A kegyetlen mészárlás és megtorlás ellen egyedül a francia és az olasz értelmiség állt ki. Hol voltak a németek, a belgák, a hollandok, a svédek, a norvégok a nagy szabadságszeretők, amikor a kommunista, szovjet tankok láncai maguk alá gyűrték a magyar forradalmárokat, a magyar népet? Javukra írandó, hogy a csaknem kétszázezer menekülő magyart befogadták. Igaz, európai fogadott be európaiakat, keresztényeket, a hasonló kultúrával rendelkezőket, akik nemcsak segítséget kaptak, de viszonzásul a következő évtizedekben a magyar tudás, szakértelem gazdagította a nyugati gazdaságot, tudományt és kultúrát. Egyszóval az egykori magyar menekülők nem árultak zsákbamacskát. Valamit valamiért.
Összegezve. A magyarok évszázadokon keresztül nemcsak védőbástyája volt a Nyugatnak, hanem olyan pajzsot tartottak fel, amivel megvédte a nyugati, keresztény civilizációt a török ármádia ellen és intő jelként figyelmeztette a vörös terrort, a bolsevista diktatúrát, hogy eddig és ne tovább. 1989-ben a magyarok elsőként nyitották meg a vasfüggönyt a keletnémetek előtt Ausztria felé. Előbbre hozta a német egyesítést, a fal leomlását. A magyaroknak éppen ezért hála és köszönet jár, nem pedig kirekesztés.
