Strache ezt megúszta...

Nem úgy mint Haider, aki egy titokzatos autóbaleset áldozata lett 2008 októberében.
Jörg Haider karintiai tartományi elöljáró egy jó ideig a Szabadság Párt (FPÖ) elnöke, majd a Szövetség Ausztria Jövőjéért (BZÖ) párt elnöke volt, nézeteivel szemben állt a liberális-zöld Európai Unióval és az osztrák szociáldemokrata kormányzattal. Tartományi miniszterelnökként törvényben betiltotta a mecsetek és minaretek építését tartományában, továbbá ellenezte a muzulmán nők fejkendőviselését. 2008 tavaszán az osztrák-olasz határ fokozott ellenőrzését követelte. Kitoloncoltatta a tartomány azon bevándorlóit, akik bűncselekmény elkövetésének gyanújába keveredtek. Egyszóval volt indok kiiktatni ezt a nagyszabású politikust Ausztriából és Európából. A balesetről mindenféle zavaró feltételezések keltek lábra, mint a gyorshajtás, a túlzott alkoholfogyasztás és így tovább. Holott szemtanúk bizonyították, hogy a végzetes estén Haider nem fogyasztott alkoholt. Halálával az osztrák politikai élet felbolydult, hiszen eltávozott egy olyan ember, akinek volt bátorsága nevükön nevezni a dolgokat, és világos álláspontokat képviselt.
A BZÖ-vezető egykori ellenlábasa, későbbi politikai örököse, a szabadságpárt (FPÖ) elnöke, Heinz-Christian Strache szerint Haider személyében egy nagy politikust vesztett el az ország. Amikor ezt a kijelentést tette Strache, nem gondolta, hogy tizenegy évvel később ő is lapátra kerül. És valószínüleg ugyanazok az erők teszik majd politikailag lehetetlenné, mint egykor Haidert.
Érdekes ország ez az Ausztria, főként Bécs.

Bécs mindig is az anarchisták, a marxisták, a szélsőbalos szociáldemokraták és a szélsőliberálisok fészke volt. Arra nem volt bátorságuk, hogy kirobbantsanak egy véres Kommünt 1918-ban, a vesztes világháború után, de arra volt érzékük, hogy a Tanácsköztársaság véres hóhérait, szellemi vezetőit (Jászi Oszkár, Lukács György stb.) befogadja, elszállásolja és otthont adjon nekik.
A háttérben mindig támogatták a komcsikat.
Például Kun Bélát és családját, a diktátort, rablott ékszereivel és valutáival együtt Bécsben, a Neubaugasse 5 sz. alatt helyezték el egy polgári lakásban. Miután a nagyanyám bécsi volt, így az egyik nagynénémtől (Hanzi néni) tudtam meg az információt, aki szintén abban a házban lakott. Kun Bélának volt emléktáblája is a sötét kapualjban, de aztán leszedték.
Ezt a kettős játékot az osztrákok máig eljátsszák. Jó kis sógorok. Dollfuss kancellár meggyilkolása, majd az Anschluss után mutatták ki foguk fehérjét. Voltaképpen egyik pillanatról a másikra képesek voltak egy másik diktatúrához simulni, az osztráknak született Hitlerhez. Általában ugyanazok játszották el a szerepet: előbb a bolsevik, aztán a fasiszta diktatúra volt a példakép, majd 1945 után ujra a bolsevik diktatúra volt a nyerő.
Egy szerencséjük volt, hogy német nyelvcsaládhoz tartoztak. Az amerikaiaknak az osztrákokkal más tervük volt, nem úgy mint a magyarokkal. Nem véletlenül a második világháború utáni békeszerződéseket a szovjetek az osztrákoknál betartották: 1955-ben a megszálló szovjet hadsereg kivonult Ausztriából. Nálunk maradtak. Ki is erőszakolták, hogy még negyven évig kiszipolyozzanak bennünket.
De térjünk vissza Ausztriára. A legfrissebb hír, hogy lemondott posztjáról Heinz-Christian Strache osztrák alkancellár, miután péntek este nyilvánosságra került egy videó, amelyben választási kampányához nyújtandó támogatásért állami megbízásokat ígért. A legnagyobb osztrák napilapon keresztül a választási kampányhoz nyújtandó támogatásért cserébe állami megbízások elnyerését helyezte kilátásba Heinz-Christian Strache, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke a 2017-es ausztriai parlamenti választás előtt egy magát ausztriai befektetésre készülő dúsgazdag orosznak valló nőnek. A Der Spiegel című német hírmagazin és a Süddeutsche Zeitung című lap egy titokban készített videófelvételre hivatkozva közölte a hírt pénteken este.
A Szabadságpárt (FPÖ) elnöke azt mondta, hogy szerinte egy titkosszolgálati akció áldozata lett, amelyet szándékosan az európai parlamenti választásokra időzítettek. Régóta benne volt a levegőben, hogy mocskos kampányt indítanak ellene, hiszen a múltban is többször próbáltak megbuktatni.
Brüsszel keze messzire ér.
Nem kevésbé az osztrák balliberális oldalé, akiknek nemzetközi téren is hatalmas kapcsolatai vannak. A nemzeti alapokon álló pártokat, annak vezetőit, így vagy úgy, kinyírják. Előbb Haidert, most Strachét. Ugye köztudottan Heinz-Christian Strache is bevándorlás-ellenes. A kormánykoalícióban ő volt az erős ember. Nem Sebastian Kurztól, hanem tőle kellett tartani.
A titkosszolgálati módszerekkel két éve készült felvétel nyilvánosságra hozását az EP-választáshoz időzítették. Nyilván gyengíteni akarták Ausztria bevándorlás-ellenes pártjának erejét és ez kapóra jött Kurz kancellárnak. Mindjárt felmondta a Néppárt–Szabadságpárt koalícióját, és szeptemberre előrehozott választást hirdettek meg.
De mit is várhattunk a politikailag billegő Ausztriától?
Előző két kancellárjuk, Werner Faymann és Christian Kern habzó szájjal fasisztázták Magyarországot és Orbán Viktort, mert megállítottuk kerítéssel a több százezres illegális bevándorló tömeget. Sőt, vasfüggönynek nevezték el határvédelmünket, mert őriztük a schengeni határt. Hamar megváltak tőlük választóik, mert egyre elégedetlenebbek lettek az osztrákok, a vidék Ausztriája a bevándorlók okozta károk, a növekvő bűnözés, az iszlamizmus terjedése miatt. Aztán ők is felhúzták a maguk kerítését, amit nem szögesdrótnak neveztek el, hanem szárnyas kapunak.
Egyszóval az osztrák szomszédaink sokszor kétkulacsos politikát űztek.
Sajnos Kurz sem más, ő is inkább húz Merkelhez, Weberhez, az Európai Bizottság jelenlegi vezetőihez, akik folytatni szeretnék a bevándorlás-pártiságot, akik szét akarják robbantani a nemzetek Európáját, hogy megalkossák szörnyművüket, az Európai Egyesült Államokat, amely az európai civilizáció halálát okozná.
Elképesztő milyen erők állhatnak Európa tönkretétele mögött. Ezeknek a globalista, sorosista szerveződéseknek, a nyílt társadalom háttérhatalmainak semmi sem drága. A legvégsőkig elmennek, a hazugságokon keresztül a gyilkosságtól sem riadnak vissza. Ezért vigyáznunk kell. A hatalom megragadásáért mindenre képesek. Vannak hazai támogatóik is, ismerjük őket és apáikat, anyáikat is. Előtte Moszkva parancsait hajtották végre, most Brüsszelét. Fő szálka most szemükben az olasz belügyminiszter, miniszterelnökhelyettes és Orbán Viktor miniszterelnök. Ők a motorjai a bevándorlásellenes „koalíciónak”. Rájuk figyel most Európa. Mindannyiunknak tudnunk kell, hogy kikre szavazunk vasárnap.