Ali

Tizenhárom éve nem találkoztunk. A Magyar Nemzet újságírójaként hetvenedik születésnapján kerestem fel egy interjúra, a Mátra egy elhagyatott birtokán Mátracserepusztán, ahová visszavonult a folyamatos támadások elől. Esett az eső. Putnoktól meredeken kapaszkodtunk fel gépkocsival a fotográfussal, Tóth Tibivel az erdei úton. Házak sehol, csak a sűrű erdő, néhol tisztás, patak, vízmosások és a természet idegnyugtató csendje, amikor meghalljuk a kutyák vad ugatását. Egy jobbkanyar felfelé a lejtőn és megpillantjuk Chrudinák Alajos űrhajóhoz hasonlító házát a hegytetőn. Vagy hat-hét kutya veszedelmes ugatással rohant felénk. Szerencsénkre megjelent a gazda magas alakja, akinek kiáltására, ha morogva is, de a kutyák meghátráltak. Ali a szokásos eleganciával fogadott a pusztában, frissen vasalt kék ingben, fekete zakóban, és már vezetett is minket befelé a körpanorámás nappaliba, ahol felesége Á. asszony várt bennünket. Az asztalon az elmaradhatatlan literes Ballantines. Régi emlékek jöttek elő. Beszélgettünk.

Alinál dolgozni rang volt. Közösségteremtő ereje, embersége, csapatépítése vonzotta a szerkesztőségébe a fiatalokat. Rádiós, televíziós szakmai tudása megkérdőjelezhetetlen volt. Chrudinák Alajos 1968-tól 2004-ig több mint százhetven riport- és dokumnetumfilmet készített az erdélyi magyarok szenvedéseiről, a közel-keleti háborúkról, Trianon tragikus következményeiről és a kommunista diktatúrák embertelenségéről. Bátor ember volt, nem rettent meg a golyózáportól sem. A magyar televíziózás nagy korszakából olyan műsorok kötődnek a nevéhez, mint a Panoráma, a Nemzetközi Stúdió vagy a Parabola. Iskolát teremtett, új oknyomozó stílust honosított meg, magyar szemmel kutatta az igazságot.

Ez volt vele a baj, az igazmondása és a hazafisága.

Tíz évvel korábban kezdte az újságírást, mint én, de igazából a rendszerváltás idején kerültünk közel egymáshoz, amikor ő Panorámában, a Parabolában, én A Hét, a Híradó műsorvezetőjeként, szerkesztőjeként – Pálfy G. Pistával együtt – nyakig belemerültünk a médiaháborúba. Célunk nem volt más, mint leleplezni azt a hazugságot, azt kommunista, szocialista nomenklatúrát, maoista, liberális, szabaddemokrata erőszakszervezetet a sajtójukkal együtt, akik mindenáron meg akarták buktatni a szabadon választott Antall-kormányt, akik lehetetlenné akarták tenni a valódi demokrácia megteremtését.

Egyszóval a Panoráma, amely két évtizeden keresztül külpolitikáról szólt, nemzetközi visszhangot s elismerést váltottak ki a többi között Chrudinák Arafattal, Khomeinivel, Asszaddal, Saronnal, Gemajellel, Rabinnal, Khadafival készült interjúi. A nyolcvanas évek végétől műsorai, riportjai, interjúi az erdélyi falurombolásról, Ceausescu rémuralmáról, Tőkés László temesvári forradalmáról, a délszláv háborúról majd a magyar belpolitikáról, a magyarság függetlenségi harcáról szóltak magyar szemmel.

Na, itt lett vége a fegyverszünetnek.

Chrudinák 1990-től a balliberális politikai- és médiaelit szemében közellenségévé vált. Erre rátett egy lapáttal, hogy Antall József tanácsára 1992. március 14-én megalapítottuk a Magyar Újságíró Közösséget (MÚK) a kommunista, KGB-s befolyású MÚOSZ ellenében (Mező Gábor kutatásaiból tudjuk). A nemzeti alapokon álló újságíró szövetségnek tiszteletbeli elnöke Benedek István lett, akinek fő jelszava a sajtótisztesség volt. Ez kiverte a baloldalon a biztosítékot, ugyanis náluk a sajtótisztesség, sajtószabadság nem létezett, csak az ő korlátlan szabadságuk. Az elnökség tagjai közül többek között ott volt Chrudinák Alajos, Fekete Gyula, Pálfy G. István, Fábián Gyula, jómagam lettem a szervezet főtitkára. Előbb-utóbb a médiaháború üldözötteivé váltunk. Az MSZP-SZDSZ hatalomra jutásával 1994-től mindenhonnan kiszorítottak bennünket.

Nálunk karaktergyilkosságokat követnek el, vagyis rágalmaznak mindhalálig – mondta akkor Ali 2007-ben a Magyar Nemzetnek. Majd hozzátette: ha valaki nem tetszik nekik, nem az ő emberük, akkor az áldozatot megsemmisítik, kikészítik.

Milyen érdekes Chrudinák meglátása. Ha ma hatalmon lennének, most is ezt csinálnák. Amikor a Mátracserpusztán beszélgettünk éppen Gyurcsányék voltak hatalmon. Nem véletlenül jegyezte meg két whisky között, hogy sok emberből kiirtották az együttérzést, a szolidaritást. A faluból kivert kutyák menekültek hozzám, lesoványodva, betegen – magyarázta. Most heten vannak, mint a gonoszok (Picur, Boby, Lexi, Leila, Lili, Lior és Albert). Orvoshoz vittük őket, enni adtunk nekik és most már életerős, veszélyes házőrzőkké váltak. Az állatok mindig hűségesek és ragaszkodók – mondta Ali keserű-derűsen.

Már négy órája beszélgettünk, emlékeztünk, ittunk, miközben a felesége finom harapnivalókat tett az asztalra. Visszaemlékezve, tanulságos, amit tizenhárom évvel ezelőtt Chrudinák Alajos kifejtett: Gyurcsány most szellemi-, verbális- és rendőrterrorral, pénzügyi fortéllyal, reformokkal igyekszik elriasztani a magyarságot erkölcsi felelősségétől és kötelességétől. Egyre jobban fél a magyar nemzettől. Ez a félelem, ez a paranoia hajtja őket ellenünk. Ezért bélyegeznek bennünket irredentának, antiszemitának, bűnös nemzetnek vagy bárminek.

Milyen világosan látta ezt Ali, akár ma is mondhatta volna azzal a különbséggel, hogy az elmúlt tíz évben a magyarság végre felemelte a fejét. A meghatározó többség büszke arra, hogy magyar.

Rendkívül tehetséges újságíró volt. A mögöttesben is látta a lényeget. A nemzeti gondolkodású médiaszakemberek egyik legnagyobb egyénisége volt. Féltek is tőle. Okkal. Hazaszeretete megkérdőjelezhetetlen volt. A nemzeti újságírás, a magyar televíziózás sokat vesztett halálával. Sokat tanultunk tőle, remélhetőleg tanítványai tovább viszik a zászlót.

Búcsúmondatát nem felejtem, amikor este elbúcsuztunk az ajtóban, még a kutyák is hallgattak. Pista, azt sohasem szabad elfelejtenünk, hogy ezek, akik meg akartak bennünket semmisíteni, nos ezek a hazugság és az erőszak kultúrájának groteszk keverékei.