Pesti Srácok

Az élet kapuja

null

Azt mondják, hogy a történelem nem ismétli önmagát. Mégis, a tapasztalatok azt bizonyítják, hogy bizony-bizony, ha más történelmi korban, más szituációban, más emberekkel, más történelmi személyiségekkel, de újra és újra előfordulnak olyan sorsfordító események, amelyek hasonlítanak a több száz évvel ezelőtti történésekhez.

Most itt van az egyre közelgő muszlim veszedelem, a látszólag „békés” népvándorlás. Törökország felől sok millió lábbal, emberi tömegekkel – egyenlőre nem fegyverrel – akarják elárasztani, végül magukévá tenni Európát. Egyszer egy ilyen inváziót 2015-ben átéltünk, túléltük, majd erős határzárral gátat szabtunk neki, de az újabb erőszakos népvándorlási hullám már komoly gondokat jelenthet Magyarországnak és Európának is.

Hihetetlen a történet, de a szemünk előtt zajlik minden.

Törökországnak elege lett a több mint 3 és fél millió migránsból, a szíriai háború következményeiből, az öldöklés és a nincstelenség elől menekülő szíriai százezrekből, és egyszer csak megnyitotta határait Európa felé. A televíziós képsorok döbbenetesek – a legnagyobb bölénycsorda is kismiska ehhez – tízezrek tarolnak le mindent, hatolnak át a határkerítésen arabok, ázsiaiak, afrikaiak az iszlám nevében – nincs megállás, ellentmondást nem tűrve követelnek szabad utat Nyugat felé, követelve az európai keresztény, civilizált, jóléti társadalom minden vívmányát maguknak.

PestiSracok facebook image

Számukra Európa az Élet kapuja, oda be kell hatolni, azt el kell foglalni, birtokolni kell, magukévá kell tenni.

Európa csendes, újra csendes, mint öt-hatszáz évvel ezelőtt, amikor az oszmán birodalom elindult hódító útjára Európa felé. Az Európai Unió elitje, amely maga is felelős az invázióért – a merkeli Willkommenskulturral (az üdvözlés kultúrája) – most bénultan figyeli az eseményeket, nincs megoldása, ellenlépése a délről, a tengerekről, Afrika felől és a keletről érkező illegális tömegek milliói ellen. Úgy viselkednek a balliberális, zöld, bolsevista csecseken nevelkedő európai politikusok, a magyar balos ellenzékkel együtt, aminek egyértelmű az üzenete: utánam az özönvíz!

És megint a pénz. A kialkudott eurómilliárdokat nem fizeti az Európai Unió Erdogánnak, a törököknek, és lám, betelt a pohár, megnyíltak a határok. Az európai pénzemberek kapzsisága vissza fog ütni.

Már csak egyetlen komoly akadálya van a muszlim rohamnak – akárcsak az 1400-as évektől kezdve –, megint csak Magyarország, amely képes volt fegyverrel, karddal s olyan hősökkel, végvári vitézekkel (mint Hunyadi János, Kapisztrán János, Hunyadi Mátyás, Kinizsi Pál, Dobó István, Balassi Bálint...) megvédeni hazánkat és Európát, amely megtorpanásra késztette a törököket és a velük vonuló különböző nemzetiségű, mindent elpusztító iszlám hordákat. Úgy tűnik most megint a magyarság ébredt fel legelőször Európában 2015-ben, amikor több, mint ezer éves életösztöne diktálta, hogy meg kell állítani az illegális behatolókat a schengeni határnál, ellent kell állni a német, svéd, holland és más nyugati országok álszolidarításának és az Európai Unió hazug, felelőtlen, be nem tartható ígérgetéseinek.

A középkori Magyarországban történtek kísértetiesen hasonlítanak ahhoz, ami most velünk Európában történik.

Mintha tudta volna ezt Herczeg Ferenc száz éve, amikor megírta Az élet kapuja regényét. Főhőse Bakócz Tamás, a paraszti származású esztergomi érsek, aki 1513-ban azért érkezett Rómába a pápaválasztásra, hogyha megválasztják pápának, akkor létre tudna hozni egy európai egyesült törökellenes ligát, amely meg tudná állítani az oszmán birodalom térhódítását. Az Újszínház aktuálisabb témát nem tűzhetett volna műsorára, mint az Élet kapuja történetét, aminek drámai változatát láthatjuk.

Herczeg Ferenc így ír a művéről: „a magyarok ma az Élet Kapujában ülnek. A kapun túl van az ő nemzeti jövendőjük, a kapun innen a pogány rabság, a nyomorúság, a pusztulás. Ezt a kaput csak Szent Péter kulcsaival lehet megnyitni. Ezért fog Bakócz Tamás mindent elkövetni, hogy kezébe kapja a szent kulcsokat.”

A történetírásokból tudjuk, hogy Bakócz álma nem valósult meg. Miután II. Gyula pápa 1513 februárjában elhunyt, Bakócz Tamás révén először nyílt arra lehetőség, hogy egy magyar bíboros vegye át az egyház irányítását. Az esztergomi érsek befolyását mutatja, hogy a pápaválasztás idején ő volt az Egyházi Állam egyik kormányzója, a tiara elnyerésében azonban éppen származása gátolta meg: a konklávéban túlnyomó többséggel rendelkező olasz bíborosok ugyanis idegenkedtek egy Itálián kívül született pápa megválasztásától, és – X. Leó néven – inkább Giovanni Medicit emelték trónra. Az új egyházfő természetesen igyekezett megszabadulni korábbi riválisától, ezért Magyarországra küldte Bakóczot, hogy szervezzen egy keresztes hadjáratot az oszmánok ellen. Azt is tudjuk, hogy a kereszteshadak szervezése tragédiába fulladt. A keresztesek nem a törökök ellen vonultak, hanem a magyar urak ellen. A Dózsa-féle parasztlázadást ugyan leverték, de az amúgy is ingatag központi hatalom tovább gyengült, és 1526-al, a mohácsi csata elvesztésével szabad út nyílt a törökök előtt Magyarország felé.

Mi is akadályozta a törökellenes liga felállítását? Az európaiak kishitűsége, a pénzszerzés imádata, a széthúzás, hatalmuk megtartása.

Eladták, feladták a kereszténység védőbástyájának, Magyarországnak védelmét. Emiatt 150 évre az iszlám befolyása alá került Magyarország egy része. Hajszálon múlott, hogy Európa nyugati felét éppen azért nem tudták elfoglalni a törökök, mert a magyar végvárak, az erdélyi fejedelmek ravasz politizálásával sikerült feltartóztatni az iszlámhívő hadakat. Ha nincsenek magyarok, akkor Európa nyugati fele előbb kóstolhatta volna meg a muszlim világ áldásait. Úgy látszik, ezt meg akarják ismerni.

Ma még nem fegyverrel jönnek ellenünk. Az európai lakosság egy része nem érzi a közelgő veszélyt. Pedig előbb-utóbb rá fognak jönni, hogy ez már háború, még ha nem is jár a fegyverek zajával. Választott, megvett, áruló politikusainak még elhiszi, hogy jó a kevert népesség, egy kicsit sötétebb bőrszín. De amikor majd az egyre nagyobb tömegben érkező illegális bevándorlók a házaikat, vagyonukat, juttatásaikat, lányaikat követelik, akkor majd meglepődnek.

Úgy látszik, mindenki saját hibájából tanul. Persze, ebben az esetben ez már késő. Ahogy jobb történelmi időkben, így most is járjuk a saját utunkat. Nekünk az élet kapuja Magyarország, ezt kell megvédenünk.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.