
A gazdaságról, a járvány gazdasági hatásairól vitázott az ATV Csatt című műsorában Bánki Erik, a parlamenti gazdasági bizottság fideszes elnöke, Varju László a parlament költségvetési bizottságának DK-s elnöke, valamint Lentner Csaba és Pogátsa Zoltán közgazdászok. A gazdasági bizottság fideszes elnöke szerint fordított gazdaságpolitikára van szükség, más szempontból kell vizsgálni a válságkezelést, mint az első hullám alatt.
Varju László felvetette, hogy az éttermek mellett bértámogatást kapnak a sport- és szabadidőképzések, múzeumi tevékenységek, vidámparki, szórakoztató létesítmények, de nem kapnak támogatást a kisvállalkozások. Bánki Erik erre reagált, szerinte azért kapták ezek az ágazatok a bértámogatást, mert tulajdonképpen a működési lehetőségük megszűnt a koronavírus okozta szabályozások miatt. A fideszes politikus elmondta, az említett szakmák támogatása is csak harminc napra szólnak. A következő időszakra vonatkozó támogatások hasonlóak lesznek, mint a tavaszi, első hullám idején meghozott intézkedések, amelyek hajaznak a német Kurzarbeit mintájára – jelentette ki Bánki Erik. Valamint arról is szó esett, hogy állami maszkgyártás működik, több helyen is: a csökkentett munkaképességűek gyártásában is készítenek maszkot, valamint a börtönökben szintén folyik a munka. Az információk szerint havonta több százezer maszk készül el ilyen módszerrel.
A társasági nyereségadó felére, azaz öt százalékra csökkentését és az iparűzési adó egy évre szóló felfüggesztését javasolta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke Orbán Viktor miniszterelnöknek november 8-án. Azóta egy új javaslat szerint két évre engedné el Parragh az iparűzési adót. Első hallásra ez egy meredek ötlet. Alaposan végig kell gondolni, hogy ez mennyire segíti a vállalkozások életben maradását – reagált Parragh felvetésére Bánki Erik. A fideszes politikus szerint más szempontból kell vizsgálni a válságkezelést, mint az első hullámnál, egyetértett abban Pogátsa Zoltánnal, hogy fordított gazdaságpolitikára van szükség. Nem szabad egyensúlyra törekedni, nem szabad az egyensúly oltárán feláldozni azokat a lépéseket, amiket a járványkezelés vagy a gazdaságélénkítés érdekében kell megtenni. Ha arról van szó, fel kell vállalni azt a politikai döntést, hogy igenis el kell engedni valamennyire az államháztartási hiányt, annak érdekében, hogy minél hamarabb ki tudjunk lábalni ebből a járványból – fogalmazott a műsorban.
Forrás: ATV; Fotó: Horváth Péter Gyula/ PestiSrácok
Namond
2020-11-17 at 23:46
Varju László a parlament költségvetési bizottságának DK-s elnöke?
A FIDESZ hü.lye, vagy Orbán egy nagy barom?
Ki dönt a FIDESZ-ben?
Szabó Róza
2020-11-17 at 16:26
Bánki Erik szeret nagyokat mondani.
2018. nyarán a 5%-os lakásáfa kivezetése körül azt taglalta, hogy a lépéssel nem növekedni, hanem jelentősen csökkenni fognak a lakásárak.
A kb + 30 % eredményt mindannyian ismerjük.
A most említett hazai maszkgyártás teljesítménye csak félig igaz.
Az előirányzott majdnem 3 milliós darabszám alig fele készülhet el az idén úgy, hogy nyár elejére készen volt majdnem egy millió. Azóta döcögés. Megtérülés?
Miért kell mindig túlozni?
Anonym
2020-11-17 at 15:28
Hogy a maszk hatåsos is legyen naponta minimum 3 -4 maszkot kell cserélni.Ki az aki ezt teszi??
Aki meg nem az magára vessen.Azota is van ennyi beteg miota mindenki maszkot visel.Nyulkålnak a fertözött maszkhoz majd vakarják az orrukat dörzsölik a szemùket.A maszkot zsebre vågják majd ujra felveszik az emberek.Ez igy jo???
moliere
2020-11-17 at 14:30
Fordított gazdaságpolitikára van szükség. Politikai gazdaságtan?
Megvolt.
Leülhetsz.
Királytigris
2020-11-17 at 12:17
Ha elengedi a háztartási hiányt, akkor azt csak hitelből fogja fedezni. A hitelt meg vissza kell fizetni, kamatostul!
Megéri?