Baranyi Krisztina újabb erős hónapon van túl Ferencváros élén: miután egykori párttársa személyében új vezérigazgatót nevezett ki az őt parkolási bírsággal sújtó FEV IX. Zrt. városüzemeltetési cég élére, még arra is jutott ideje, hogy megsarcolja a református egyházat a fideszes képviselők tiltakozása ellenére. Ugyanis, mint csütörtökön kiderült, Ferencváros polgármestere 200 millió forinttal rövidítené meg a Dunamelléki Református Egyházkerületet, annak leégett kollégiumának újraépítése kapcsán. De vajon mire menne a nem kevés pénz? Talán városfejlesztésre, éppen az együttes haverhoz? Baranyi szerint nem kizárt.
Már regnálásának elején is inkább a fontos kérdésekkel foglalkozott Baranyi Krisztina, mint például a képviselői fizetések megemelése és a “haverok” kifizetése: például Gegesy Ferenc matematikusnak (és egykori SZDSZ-es polgármesternek) kapásból kiszámolt egy alpolgármesteri fizetést, “tanácsadói munkára”. Igaz, egyesek szerint a tanácsadói munka valójában azt jelenti, hogy valójában Gegesy vezeti a kerületet, Baranyi Krisztina álnéven.
De az igazi öreg cimborák se maradnak zsebpénz nélkül. A választások után azonnal a legnagyobb ferencvárosi vagyongazdálkodási cég, a FEV IX. Zrt. (ide tartozik többek között a parkolás üzemeltetése is) igazgatótanácsában landolt Pápa Levente, Baranyi egykori párttársa az Együttben. A hírhedt parkolásibírság-incidens után – amikor bírságot kapott a kerületi parkolást üzemeltető cégtől –, új vezérigazgatót is kerített annak élére, Pataki Márton személyében, aki hogy, hogy nem, szintén Együtt politizált Baranyival.
Ezzel pedig nem ért véget a vagyonkezelés és a parkolás reformja, a polgármester ugyanis “árajánlatot kért” a Sessionbase szoftverfejlesztő cég parkolás ügyviteli szoftvere kapcsán, azonban csak azt felejtette el (Gegesy biztos épp nem volt bent), hogy az 53 millió forintos megbízásra közbeszerzést kellett volna kiírni. Emellett az árajánlathoz a Justicia nevű programot is hozzácsapták, ami az Atlasz Informatika Kft. fejlesztése. Az Atlasz Informatika Kft. története pedig korántsem idilli: a cég együtt indult 2018-ban Ferencvárosban egy parkolásüzemeltetési – végül eredménytelen – közbeszerzésen a budapesti parkolás kiskirályával, Kupper András cégével. Azzal a Kupper Andrással, aki országos hírnévnek örvend a Centrum Parkoló körüli csalássorozatnak köszönhetően, amelyek közül legkiemelkedőbb a zuglói napi egymilliós mínuszt termelő rendszer.
Mindez a november 25.-i testületi ülésen került felszínre, ahol aztán elszabadult a káosz. Baranyi először tolvajnak nevezte a Fideszt a korábbi fideszes városvezetés parkoltatási rendszere kapcsán, majd hozzátette: azért esett a választása a Sessionbase-re és az Atlasz Informatika Kft.-re, mert ezek a cégek “csak kis tolvajok” a többi céghez képest. Egyébként az ügy az ellenzéki sorokban is káoszt okozott, ugyanis a parkolás témája nem szerepelt a napirenden, Baranyi szövetségesei pedig láthatóan az ülésen szembesültek először a témával.
A református egyháztól a “kis tolvajoknak” szánt pénz négyszeresét szedik be
Ezután következett a december 12-i ülés, ahol ismét zavart keltett az erőben Baranyi, ezúttal a református egyház megkopasztása kapcsán. Mint arról már beszámoltunk, januárban kigyulladt, majd leégett a Károli Gáspár Református Egyetem kollégiuma, a tűzben pedig egy családapa is életét vesztette. A tűz következtében a református egyház komoly kármentési munkára kényszerült a környező épületekben, ennek költsége pedig már eddig is jelentős tehertételt jelentett a Dunamelléki Református Egyházkerületnek. Ezért az egyházkerület arra kérte a ferencvárosi önkormányzatot, hogy engedje el a közterületfoglalási díjat, amelyet azért kellene fizetnie, hogy munkagépeket állomásoztathasson az épület környezetében a bontási és újraépítési munkálatok alatt. A helyi Fidesz ennek megfelelően javaslatot nyújtott be a csütörtöki közgyűlésen, amelyben azt javasolják, hogy az önkormányzat ne csináljon üzletet a balesetből, és engedje el azt a 200 millió forintot, amit az egyházkerületnek a közterület elfoglalásáért kellene fizetne. A csütörtöki ülésen aztán Baranyinak sikerült megint mindenkit összezavarnia azzal, hogy a javaslatot – rendkívül empatikusan – lesöpörte annyival, hogy
bontsák le kézzel, belülről az épületet.
Ez azonban építészetileg lehetetlen, illetve életveszélyes; az épület helyreállíthatatlan, a romokat pedig csak kívülről, munkagépekkel lehet lebontani. Ezt pedig nagyon jól tudta az ellenzéki “Új Pólus” frakció vezetője, Árva Péter is, aki maga is építész végzettségű. Árva végül a helyzet tisztázására frakciószünetet kért, majd megvitatta Baranyival (aki nem is tagja az Új Pólus frakciónak), hogy mit is kéne tenni. Az ülést élőben közvetítették az interneten, a dolgon (mármint hogy a frakción kívüli Baranyi bemegy elmagyarázni, hogy hogyan kell szavazni) pedig több kommentelő is kiakadt és szóvá tették Árvának. Ő pedig teljes természetességgel azt válaszolta:
Azért kértem frakciószünetet, mert nem akartam azt, hogy 1/3, 1/3, 1/3 arányban szórjanak a szavazatok, és a Fidesz véleménye érvényesüljön.
Így áll tehát az egyház (és az oktatás, hiszen egyetemi kollégiumról van szó) támogatásához az ellenzék. Végül az ellenzék összezárt és leszavazták a Fidesz javaslatát; helyette csupán 10 százalék kedvezményt adnak az egyetemi kollégium újraépítésénél felmerülő közterületfoglalási díjból. A hivatalos indoklás ugyanakkor még a fenti nyilvános kommentnél is nevetségesebb (amit egyébként azóta gondosan eltávolítottak a videó alól): Baranyi azzal magyarázta a segítség megtagadását, hogy a kérdéses területen áll két (2 db!) fa, amelyeket menthetetlenül károsítanának a munkálatok, illetve van a közelben 3 további fa, amelyek komoly károsodást szenvedhetnek. Hogy ezt vajon Baranyi komolyan gondolta-e, nem tudni; mindenesetre ismét tanúbizonyságát adta annak, hogy a Fidesszel szembeni elemi gyűlölet és gyűlöletkeltési politika a közérdeket is felülírja.
A közel 200 millió forintos plusz bevételről Baranyi egyébként úgy nyilatkozott, hogy vélhetően parkfejlesztésre fogják fordítani. Erre Baranyi lelkiismeretének szüksége is lesz, nehogy megjelenjen álmában egy mérges Greta Thunberg, számonkérve rajta a két fa halálát. Na meg persze a város vagyonával gazdálkodó haveroknak is mindig jól jön a prémium a jól végzett munkáért.
Fotó: Híradó.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS