Pesti Srácok

Baranyi Krisztináék megfizetnek a becsületsértésért

Baranyi Krisztináék megfizetnek a becsületsértésért

Már most börtönben a helye, illetve akár kétszázmilliót is megérne neki az ügyvezető eltávolítása – mondta Baranyi Krisztina azon a testületi ülésen, amelyen döntöttek Sebők Endre azonnali hatályú felmentéséről. A másodfokú ítélet szerint a lépés jogsértő volt, így Ferencváros polgármesterének politikai bosszújának árát majd a IX. kerületiek pénzéből kell megfizetni.

Mint ismert, Baranyi Krisztina a hajléktalanokat foglalkoztató önkormányzati cég, a Feszofe Kft. ügyvezető igazgatójával szemben folytatott koncepciós eljárást. Ferencváros összbaloldali támogatottsággal megválasztott polgármestere már hivatalba lépését követően közölte: darabszámra tudja, kik azok az önkormányzatnál, akik lojálisak a Fideszhez, és meg fog tőlük szabadulni. Az egyik kipécézett Sebők Endre ügyvezető volt. Baranyi nem sokáig akadékoskodott, saját embereivel átvilágíttatta a hajléktalanfoglalkoztató kft.-t, és 2020 nyarán a képviselő-testület ülésén Sebőkről kijelentette: már most börtönben a helye. Az azonnali hatályú felmentés esetleges költségeiről pedig azt mondta: akár kétszázmilliót is megérne neki az ügyvezető eltávolítása.

A Baranyi által megrendelt átvilágításról készült jelentés állításait Sebők Endre pontról pontra cáfolta, leszögezve: a cégnek egyetlen évben sem voltak likviditási gondjai, miközben megújultak telephelyeik, üzemeket, raktárat, növényházat építettek, és jelentősen bővült a gépparkjuk. Emellett áttértek a biomasszafűtésre, amelynek alapanyagát a kerületben végzett munkák során begyűjtött kertészeti melléktermékek adták, így a korábbi, havi több százezres gázszámla helyett szinte ingyenessé vált a fűtésük. Több mint ötszázmillió forintos vagyongyarapodás történt a vizsgált időszakban – főként állami forrásból – annak köszönhetően, hogy több ezer hajléktalan közfoglalkoztatása, illetve a munkaerőpiacra való visszavezetése zajlott, így komoly pályázati pénzeket nyertek el, és a Feszofe programja országos mintaprogrammá vált. Számtalan ellenőrzés folyt a hat év alatt, évente kétszer a munkaügyi központ és a rehabilitációs hivatal vizsgálódott, évente a társadalombiztosítás és az adóhivatal, de volt belső ellenőrzés is, azonban egyetlen elmarasztalás sem történt. Baranyiék jelentésében viszont jórészt feltételezések, bizonyítatlan állítások szerepeltek.

Sebők Endre munkaügyi pert indított, és a tavaly szeptemberben született elsőfokú ítélet kimondta, hogy munkaviszonya jogellenesen került megszüntetésére, ezért az elmaradt munkabért és annak késedelmi kamatát ki kell fizetni. Továbbá kötelezte a bíróság az alperes Feszofe Kft.-t, hogy fizessen a felperes számára sérelemdíjat Baranyi Krisztina, a munkáltatói jogkör gyakorlója által tett jogsértő kijelentések miatt. A polgármesterék fellebbeztek, azt bizonygatva, hogy Baranyi becsületsértő szavai pusztán vélemények voltak. A másodfokú bíróság azonban, helyben hagyva az elsőfokú ítéletet, Sebők Endrének adott igazat. Kimondták: ezen magatartás a munkáltatói jogkör gyakorlója részéről – a valós tények ismeretében – kimeríti a jó hírnév megsértésének tényállítását, mivel sértő és valótlan tényt állított a felperesről.

PestiSracok facebook image

– olvasható a másodfokú ítéletben.

Baranyinak tehát 2020 júliusában lett volna a módja a munkaviszony közös megegyezéssel való megszüntetésére, de nem ezt tette. Ennek az árát, amelyet az ítéletben szereplő összegen felüli jelentős ügyvédi díjak is tetéznek, a ferencvárosi lakosoknak kell megfizetniük, vagyis a baloldali polgármester közpénzből finanszírozza politikai bosszúját.

Forrás: Magyar Hírlap; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.