Budapest egyik szimbólumát is elérte a fővárosi városvezetés alkalmatlansága. A méhlegelők egyre gyorsabban terjeszkednek, és mára szinte megfojtották a Gellérthegyet. Ez pedig sajnos nemcsak egyszerű hanyagság, hanem koncepció: a főváros vezetése így kísérletezik. Őszig nem is terveznek kaszálni.
Egyre több túrázó és kutyasétáltató dühöng a Gellérthegy északi oldalán, amit elborított a gaz és a toklász. A Metropol kint járt a helyszínen, ahol döbbenten tapasztalta, hogy Budapest látképét elrondítja az óriási, elsárgult és kiszáradt növényzet. A Filozófusok kertje és a víztározó környéke a főváros fontos turisztikai látványosságai, hiszen a gyönyörű kilátás mellett ott van hozzájuk közel a Citadella is. Ez hasonlít a méhlegelők koncepciójához, hagyják nőni a növényzetet – írta a Metropol.
A Vadvirágos Budapest programban kijelölt gyepfoltokat, réteket – méhlegelőket – július közepétől kezdjük kaszálni. Ahogy már a program indulásakor is jeleztük, a területek esetében az évenkénti szokásos öt-hat – akár hét – alkalommal való kaszálás helyett egy-két kaszálásra fog csupán sor kerülni. Az ilyen, hosszú távú extenzív kezelés során megerősödhetnek a gyepekben élő növények, virágot és termést hozhatnak, majd elszórhatják a magvaikat
– közölte a Főkert Nonprofit Zrt. a hivatalos oldalán. Az ütemtervükből kiderül, hogy melyik méhlegelőt – magyarul: gaztengert – mikor kezdik el rendbe tenni. A közlemény szerint Gellérthegy I. és XI. kerületi része szeptember 20-tól kezdődően október elsejéig tart majd, a Tabán rendbetétele pedig a tervek szerint két ütemezési időpontra is eshet, így szeptemberben bármikor sor kerülhet a rész lekaszálására. A Metropol hozzátette: nemcsak a méhlegelő rész elhanyagolt, a Gellérthegy északi részét több helyen is, itt-ott kinövő méretes gaz borítja. A hírportál kiemelte: a Boráros téren „kísérletnek”, „alternatív zöldgazdálkodásnak” hívják azt, hogy nem kaszálnak.
Forrás/fotó: Metropol
Piszematyi
2021-07-27 at 07:04
Kellett nektek karigeci, pestiek? Akkor tűrjétek!
Szerencsi Veronika
2021-07-26 at 22:56
Vajon miért van neki/k ennyi, sok szavazójuk? Hát ezek nem látnak? Ha látnak, egyetértenek ezzel a helyzettel? Ez még rosszabb is lesz. A karigeri úgy beszél mint aki obligon kívüli. Nagyon ügyesen terel – csak a Kormányt ekézi. Galandférgek.
csakafidesz
2021-07-26 at 22:54
Csak Kérdezek 2021-07-26 at 11:26
Az Európai Unió által felbérelt és ideküldött gazemberek szavazták hatalomba ezt a rohadékot!
csakafidesz
2021-07-26 at 22:51
Nem hőzöngeni kell, hanem elmenni szavazni!
A lustaság eredménye:
——————————————————————————–
Nem a lustaság eredménye, hanem 90.000 ideküldött, azEurópai Unió által felbérelt szarember szavazatai.
AZÉRT KELL RÉSEN LENNI, MERT AZ EURÓPAI UNIÓ MÁR NYÍLTAN BELEAVATKOZIK AZ ÉLETÜNKBEN. NEM BARÁT, HANEM GYARMATTARTÓNK ÉS NYÍLT ELLENSÉGÜNK! SZÉGYEN, HOGY MÉG NEM LÉPTÜNK KI.
mxy
2021-07-26 at 20:42
Nem hőzöngeni kell, hanem elmenni szavazni!
A lustaság eredménye:
“Az FVB határozatában az olvasható, hogy a testület összesítette a 1408 szavazóköri eredményt, eszerint a névjegyzékben 1 367 945 választó szerepelt, közülük a vasárnapi szavazáson 704 073-an jelentek meg.
Az urnákban 703 606 lebélyegzett szavazólap volt, érvénytelen volt közülük 8388, érvényes 695 218.
1. Karácsony Gergely (MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP) 50,86 % 353593 szavazat
2. Tarlós István (FIDESZ-KDNP) 44,1 % 306608 szavazat
3. Puzsér Róbert (ÁLLAMPOLGÁROK A CENTRUMBANEGYE) 4,46 % 30972 szavazat
4. Berki Krisztián (Független) 0,58 % 4045 szavazat”
Jövőre mindenki gondolja meg!
triacus
2021-07-26 at 14:00
@stollarmiki javaslatára:
1. Van a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal egy Parlagfű Bejelentő Rendszere (bit.ly/3laKfHZ), amin keresztül be lehet jelenteni a parlagfüves “méhlegelőnek” csúfolt területeket.
2. A Fidelitas kezdeményezéséhez hasonlóan (bit.ly/3iQ5k7G ) az ilyen elhanyagolt területeket Budapest lakossága is lekaszálhatná – ha már a Főkert lusta rá.
Javaslat: érdemes fényképeket (ha mobiltelefonnal készülnek a felvételek, ajánlatos bekapcsolni a GPS-t, hogy a képek metaadataiban szerepeljen a kép készítésének pozíciója) készíteni a bejelentendő/lekaszálás előtti területeken található növényekről, hogy bizonyítani lehessen a bejelentés/kaszálás jogosságát.
Dobos Róbert
2021-07-26 at 13:32
Sajnálom azokat a Budapestieket, akik nem erre a kreténre szavaztak.
pampafu
2021-07-26 at 13:27
Most lehet igazán látni, hogy aki nemtörődésből, hanyagságból,
nem megy el szavazni, ide juttatja lakókörnyezetét.
Leopárd
2021-07-26 at 12:28
mostméééééééééé? ÚGYIS ARAB VÁROS LESZ Pest-az arabok pedig szemetesek, rendetlenek-hacsak nincs alattuk olaj-akkor vesznek rabszolgákat-takarítani.
Vélemény
2021-07-26 at 12:21
A híres Karácsony főpolgármesterünk nem csak a gazt, a szemetet hozta vissza, hanem a rengeteg hajléktalant és az aluljárók, a parkok pisi bűzét is. Jó lenne, ha időközönként a Karácsony uraság is gyalog járna, mert nem csak a Covid fog terjedni az aluljárókban, hanem TBC, a bolha és a tetű is. Hogy lehet majd a gyereket újra biztonságosan az iskolába engedni a sok pisibe, a koszba és egyéb …..fetrengő hajléktalanok között???
Demszky után egyszer rendet teremtett Tarlós István, most megint visszajött a sok kosz. a bűz és fertő!! Micsoda főpolgármesteri ízlés és kultúra, és mindez egy fővárosban???
nemzeti
2021-07-26 at 12:11
Budapestiek !
Ne tűrjétek ! Zavarjátok el!
stollarmiki
2021-07-26 at 11:58
Egyre türelmetlenebbül kérdem allergiás ismerőseim nevében is:
Mit csinál a tisztiorvosi szolgálat? Nincs egy kis dolguk ez ügyben?
De az ejnye-bejnyét gyorsan kövesse súlyosabb elmarasztalás is!
triacus
2021-07-26 at 11:37
Kedves hozzászóló társak!
A “méhlegelő” egy létező művelési ágazat (lásd: amerikai kísérlet: bit.ly/3zzx8nj ), de:
* azt megfelelő helyszínen (nem egy poros, benzingőzös területen)
* megfelelő talajelőkészítéssel
* mézelő növényekkel (az allergiás tüneteket okozó parlagfű és a toklásszal – ami beleragad a házi kisállat szőrébe, majd bőrébe – rendelkező egérárpa nem az) – kifejezetten kaphatóak “méhlegelő” magkeverékek (például: bit.ly/3x5faaO )
* megfelelő öntözéssel, a nem odaillő gyomnövények eliminálásával (gyomtalanítással)
szokás kivitelezni – ezt a budapesti önkormányzat láthatólag nem tette meg.
Csak Kérdezek
2021-07-26 at 11:26
A kötésig érő száraz gaz nem tűzveszélyes?
Mit szólnak az allergiától szenvedők?
A tudós városvezetők sorsjegyen nyerték a pozíciójukat, vagy valakik jó sokan rájuk szavaztak?
bl
2021-07-26 at 11:24
Amikor ezekbe a méhlegelőkbe elterjed a cserbóka meg az egyéb ilyen szúrós kiirthatatlan növényke, na majd akkor lehet pályázni az uniónál teljes földcserére (, amit jó magyarosan végrehajtva a pénz elfogy a cserbóka meg marad). Hehehe.
bl
2021-07-26 at 11:22
Szerintem úgy kell csinálni, hogy nem kell kaszálni és hagyni is kell, hogy felnőjenek a magoncok, a cserjék, abból szép nagy dzsungel lesz. Lehetne a felesleges szemetet is beönteni a budapestieknek ezekbe a dzsungelekbe és akkor lenne olyan szép vadkeleti. Hasonló a hasonlóhoz. A gaz élteti a gazt. Hehehe.
Mikia36
2021-07-26 at 11:16
Meddig hagyjuk, hogy tönkre tegyék a fővárost?
Meddig hagyjuk, hogy ellopjanak mindent?
Meddig hagyjuk míg minket ellep a gaz, a szeméthegyek, s a bűz, addíg ők csak nyerészkednek!
Zavarjuk el jó meszire Kamugertit és a büdös bandáját!
Az Ideggyógyintézetbe sem lehet őket bezárni, mert Fleto eladta, bezáratta.
Évekbe fog telleni, míg minden visszatér a normális élet, de a most tönkrement növényzet, környezet visszaállítása évtizedekbe fog telleni!
Aljas kártevő valamennyi, rosszabbak mint a mezei poloskák, mert azt semkmi nem eszi meg, CSAK ELTAPOSNI lehet!
Gábor lovag
2021-07-26 at 11:01
Harácsony Here nevű kesztyűbáb és tettestársai már alaposan megdolgoztak egy tisztességes verésért és … nosza fizessük ki Nekik ami jár, nehogy később az arcunkba vágják, hogy ingyen dolgoztak !!!
Semmi ” emberek ” ezek mind, de azok is akik rájuk szavaztak.
Leopárd
2021-07-26 at 10:44
EZÉRT Mesteri húzás a gyagya szemüveges előtérbe tolása a balos-neoliberális gazfickók részéről-EZT AZ IDIOTIZMUST CSAK EGY SZÜLETETT IDIÓTA TUDJA ELADNI-PROGRESSZIÓNAK-OLYAN AKIN ÉREZNI, HOGY ÉPESZŰ-NEM.
ómió
2021-07-26 at 09:48
Ez már az “efftársi haladás” jelképe!
Doktor
2021-07-26 at 09:39
Őrült hülye duma méhlegelőről beszélni ott, ahol csak fű meg gaz “terem”. A méhek az akácfa, hársfa virága mellett szeretik a réti növények virágát is (ebből készítik a “vegyes virágmézet”), de amiről ostobán beszélnek Karácsonyék, az nem virágmező, semmi köze a méhekhez! Az öszvér, szamár na meg a kecske bizonyára lerágná jóízűen a gazmezőt.
vadvirágos Budapest
2021-07-26 at 09:32
A marha legel, bugris fővárosi fő-fű hü..e gyerek.
odu
2021-07-26 at 09:25
Most képzeljük el , hogy valami őrült begyújtja.
Kisházy Marianne
2021-07-26 at 09:08
Ezt tudja kamugeri,meg a facebookot,bár azt sem ő csinálja,hanem Gál J.
Nahát
2021-07-26 at 09:08
Karácsony, Gyurcsány és bandája jól élnek az el nem végzett munkákon megspórolt pénzekből. Nuku hóeltakarítás, rendfenntartás, fertőtlenítés, kaszálás. Semmi, csak a nagy pofa. És eladják haveroknak a közvagyont. Felháborító!!!
pa
2021-07-26 at 09:05
Kutya kötelességük lenne július végéig mindent lekaszálni. A III. kerületet megeszi a parlagfű, hamarosan virágozni fog. Az emberek és az állatok veszélyeztetése miatt nem lehet ezeket feljelenteni?
w
2021-07-26 at 08:58
Világra szóló ötlet ez a “Méhlegelő”!
Szabadalmaztatni kellene, és a világcégek reklámtámogatásával eledni a világ minden tájára azzal a propagandával, hogy aki nem alkalmazza, az máhecske ellenes, rasszista, kirekesztő, stb.
A másik lehetőség kényszerzubbonyt húzni az ötletgazdákra és elmegyógyintézeti kezelés alá vonni őket.
A harmadik lehetőség a felelősök beperelése súlyos kötelességmulasztás miatt! A két utóbbi párhuzamosan is alkalmazható.
ViAM
2021-07-26 at 08:44
Igen! Úgy megerősödnek a gyepben élő gyomok, hogy 50 cm-es földforgatással, majd a fű újra telepítéssel lehet elfogadhatóvá tenni a gazos részt.
Még megfelelő ápolás mellett is oda kell figyelni, mert a szél, a madarak nagy tereprendezők, s nem mindig a megfelelő növény kezd el szaporodni.
Gullwing
2021-07-26 at 08:35
A ballabcsi egy lusta tehetségtelen ember.
Nem szeret dolgozni.
A munkakrülés a vérükben van.
Baggio10
2021-07-26 at 08:32
Ki szavazott rájuk?????Ja, most meg vernyogunk mint a csipás macska!?
Andromeda
2021-07-26 at 08:30
Persze az erdőkben sem kaszálják a tisztáson az, csakhogy ott a természet meg a vadon élő állatok, őzek, szarvasok, vaddisznók, muflonok avagy háziállatok mint tehenek, juhok stb. elvégzik a karbantartást. Egyébként pedig lenne megoldás arra, ha nem akarnak dolgozni: erdőtelepítés. Csakhogy az még több munkát jelentene az elején, beleértve a fiatal fák öntözését. “Nyugaton” ugyan van hasonló, de még ott is gyakrabban kaszáltak.
Kovács Nóra
2021-07-26 at 08:27
Tragikus, hogy ezek mindent lezüllesztenek.:-(
Egyszerű Polgár
2021-07-26 at 08:23
Gáspár Anette
2021-07-26 at 08:03
“Iszonyat!
!EZEK, AHOVA BETESZIK A SÁTÁNPATÁJUKAT, MINDEN KIPUSZTUL”
Minden azért nem. A parlagfű például nagyon jól érzi magát és virul meg a negyven-egynéhány “tanácsadó” is szép jövedelemre tehet szert a gazirtásnál megspórolt pénzből!
Gáspár Anette
2021-07-26 at 08:03
Iszonyat!
!EZEK, AHOVA BETESZIK A SÁTÁNPATÁJUKAT, MINDEN KIPUSZTUL