Pesti Srácok

Beperelték az ausztrál államot a családjuktól gyerekként elszakított őslakosok

Beperelték az ausztrál államot a családjuktól gyerekként elszakított őslakosok

Beperelték az ausztrál államot az elszenvedett igazságtalanságokért az elrabolt nemzedéknek nevezett őslakosok ezrei, akiket gyerekként szakítottak el családjuktól az asszimilációs politika jegyében a XX. század során – közölték szerdán jogi források. Becslések szerint 1910 és 1970 között mintegy 100 ezer őslakos gyereket szakítottak el családjától és adtak oda fehér családoknak vagy intézményeknek a Fehér Ausztrália politikájának keretében, amelynek célja a kisebbségek asszimilálása volt. Többségük soha nem látta újra sem szüleit, sem testvéreit.

A keresetet Új-Dél-Wales állam legfelsőbb bíróságán nyújtották be – tudatta egy közleményben a Shine Lawyers ügyvédi iroda, amely azonban nem közölte, hogy milyen összegű kártérítést követelnek. A panaszosokat képviselő Tristan Gaven ügyvéd szerint az állam felelős az őslakos családok korábbi szétválasztásáért az Északi Területen, és az állam az, amelynek kötelessége ezért kárpótolni őket. Médiaértesülések szerint a keresetet mintegy hatezer őslakos nyújtotta be. Gaven elmondta: ez a kereset azért korlátozódik az Északi Területen élő őslakosokra, mert Ausztrália más részein már tettek lépéseket az elrabolt nemzedék kárpótlásáért.

Az ausztrál állam részéről először 2008-ban, Kevin Rudd miniszterelnök kért bocsánatot az elrabolt nemzedék tagjaitól az okozott fájdalomért, 2017-ben pedig Malcolm Turnbull miniszterelnök szintén bocsánatot kért a kormány nevében, miután nyilvánosságra került az a jelentés, amely arról szólt, hogy az áldozatok évtizedek múltán is súlyos traumákkal küzdenek. Az ausztrál őslakosok a gyarmatosítás óta folyamatos rossz bánásmód áldozatai voltak, földjeikről elüldözték és rendszerszinten hátrányosan megkülönböztették őket, sokuk jelenleg is szegénységben és kirekesztetten él. Az 1901-es keltezésű ausztrál alkotmány nem ismeri el az őslakosokat, sem a Torres-szoros szigeteinek lakóit az ország eredeti lakóinak, nem is említi őket. Az őslakosok jelenleg 3,3 százalékát teszik ki a 25 milliós ausztrál lakosságnak.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA-AAP/Dan Peled

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.