Az Ifjúsági Világtalálkozóval párhuzamosan számos katolikus közösség, szerzetesrend, iskola és egyetem, missziós közösség, lelkiségi mozgalom életébe nyerhetünk bepillantást a Hivatások Expóján. A program célja, hogy megmutassa a résztvevőknek, milyen sokféle módon hív Isten, mennyire sokfélék a hivatások az egyházban. Ezt a kiállítást néztük meg közösen Bese Gergő atyával – aki szerint Ferenc pápa sem tudja, hogy a világon hány szerzetesrend létezik –, ahol magyar szerzetesekkel is találkoztunk.
A Hivatások Expója is – a kulturális és lelki programok mellett – a 2023-as lisszaboni világtalálkozó rendezvénye, amely négy napon át tart. Itt a fiataloknak lehetőségük lesz előadásokon és tanúságtételeken részt venni, kapcsolatba kerülni különböző mozgalmakkal, egyesületekkel, közösségekkel, szerzetesrendekkel és társadalmi projektekkel, amelyek lehetőséget adnak arra, hogy jobban megismerjék az egyház sokféleségét. A Hivatások Expójának célja, hogy a kongregációk és mozgalmak kapcsolatba kerüljenek a fiatalokkal, hogy segítsék őket hivatásuk megtalálásában. A kiállítás központjában két standon beszélgetések és tanúságtételeket hallgathatnak meg a fiatalok, valamint egy kápolna és a közelben lévő kertek az ima és az elmélyülés helyszínéül szolgálnak.
Operatőr: László Petra; Fotó: dr. Hetényi Roland
Facebook
Twitter
YouTube
RSS