
Tüdőgyulladást kapott Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnök, aki emiatt kénytelen volt lemondani kínai látogatását és találkozóját Hszi Csin-ping kínai elnökkel – jelentette be helyi idő szerint szombaton a brazil államfői hivatal.
Lula eredetileg szombaton indult volna Kínába, de a betegsége miatt pénteken már egy nappal elhalasztották a húszórás repülőúttal járó látogatást. Végül szombaton orvosai tanácsára az egész utazást inkább egy későbbi időpontra tolták. Celso Amorim, a brazil elnök tanácsadója az O Globo című napilap jelentése szerint azt mondta, a kínai látogatás továbbra is fontos Brazíliának, és amint lehet, új időpontot találnak az utazásra.
A januárban hivatalba lépett brazil elnök igyekszik széles körű kapcsolatokat ápolni a nemzetközi színtéren. Elmondása szerint ügyel arra, hogy mindenkivel kész legyen tárgyalni, és ennek jegyében az utóbbi hetekben már járt Argentínában és az Egyesült Államokban. A népes delegáció élén tervezett kínai látogatása után az eredeti elképzelések szerint útba ejtette volna az Egyesült Arab Emírségeket is a jövő hét végén.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/EFE/André Borges
Facebook hozzászólás
Orientál
2023-03-26 at 15:51
Ne hogy máááán Kínába.
sorry
2023-03-26 at 12:50
Kis késéssel meg lesz a vizit, nem úgy néz ki, hogy egy mondva csinált okkal halasztották el a találkozót. Az USA átküldheti Pressmant hozzájuk.
Cuki
2023-03-26 at 12:47
nagyon úgy néz ki, hogy Lula nem váltotta be a hozzá fűzött libsi reményeket
Erősíti a BRICS-et.