Pesti Srácok

BezzegÉsztország is feltakart az Orbánt diktátorozó agymosott slepphez

BezzegÉsztország is feltakart az Orbánt diktátorozó agymosott slepphez

Hiába, a narratívagyártásban és a közvélemény félrevezetésében mindig is jó volt a balliberális oldal, a németeteknek pedig saját tapasztalatuk van arról, milyen egy igazi diktátor, így nem csoda, hogy kisujjból tudnak készíteni ebben a témában filmeket. Azon sem lepődünk már meg, hogy a „hiteles szereplői” az alkotásnak zömében sértődött emberek, akik vagy már átálltak a baloldalra, vagy mindig is ott voltak. Ám az, hogy a propagandaanyagaikat futótűzként terjesztik szerte a világban, kicsit erős. Pedig minden bizonnyal ez a cél, és ennek egyik ékes bizonyítéka, hogy nem is olyan régen megjelent „Hallo, Herr Diktator” című filmjüket az észt közszolgálati televízió is levetítette. A történtekre pedig eddig csak egy konzervatív észt gondolkodó reagált, aki szerint ez egy propagandafilm, amelyben szűk globalista-radikális ideológiai görbetükrön keresztül adnak pszeudo-áttekintést egy államról.

Az észt közszolgálati televízió, az ETV szokásos hétfő esti külpolitikai műsorát követően levetítette az ARTE német-francia tévécsatorna „remekművét” a magyar miniszterelnökről szóló „Hallo, Herr Diktátor” című dokumentumfilmet – szúrta ki a PestiSrácok.hu. A magyar helyzet iránt érdeklődő észt polgárok angolul, észt felirattal élvezhették a balliberális narratívával eltorzított orbáni Magyarországról szóló, másfél órás picsogást. Mint ahogyan arról korábban beszámoltunk, az Orbán-kormányról szóló film megszólalói között van a Magyar Hang újságírója, Lukács Csaba, Fodor Éva, a CEU rektorhelyettese, de még Karácsony Gergely és Arató András is, és a kihagyhatatlan ellenzéki állatorvos, a lábát a közmédia épületében szellőztető Hadházy Ákos, aki szintén a csipetcsapatot erősíti, és aki a hitelesebb előadás érdekében monológját még németül is képes volt megtanulni. A német dokumentumfilm castingján a brüsszeli demokraták is szerepet kaptak, közöttük láthatjuk a hazánkat rendszeresen bíráló, nyolc általánost végzett Martin Schulzot, és az Európai Néppárt balra tolódó vezetőjét, Manfred Webert is.

Az észt konzervatív gondolkodó szerint nem szabad bedőlni a propagandának

Egyelőre csak egy ember kommentálta az észt közmédiában levetített filmet, mégpedig a konzervatív gondolkodó, az észt közszolgálati média (ERR) felügyelőbizottsági tagja, Peeter Espak, aki szerint ez a mű a politikai propagandafilm mintapéldánya. Facebook-oldalán a következőképpen reagált a látottakra:

PestiSracok facebook image

A németek náciznak

Épp két hete számoltunk be arról, hogy a Deutsche Welle német közszolgálati televízió egy riportot készített Magyarországon, „Orbán Nosztalgiája” címmel, amiben hasonló szereposztásban, hasonló narratíva köszön vissza. Az ötperces riportban a kisfilm készítői azt próbálják bizonygatni, hogy a Budai Várnegyed felújítása ékes bizonyítéka az Orbán-kormány szélsőséges nacionalizmusának és a zsidók üldöztetéséről való nosztalgiájának. A televízió munkatársai az első kerület baloldali politikusait, egy köztudottan kormánykritikus történészt, Ungváry Krisztiánt és egy elégedetlen helybélit – akinek zsidó a felesége – szólaltattak meg az objektivitás jegyében.

Vezető kép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mitől lesz valaki jobboldaliként a kiegyezés híve? – A Magyar Patrióták elnöke volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 április 13.
A magyarság szegletköveiből nem lehet csemegézni, azokat együtt kell vállalni, ha valaki közénk akar tartozni – mondta Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a Polbeat múlt heti adásában. Huth Gergely és Stefka István a karakán nemzeti közösség vezetőjével arról is beszélgetett, hogy mi a nemzeti maximum, mitől lesz valaki valódi patrióta? A műsorban kiderült az is, hogy a háborús válságból adódó megszorítások itthon nagyobb mértékben érintik a valóban nemzeti civileket, mint a liberálisabb jobboldaliakat, a párbeszéd és a kiegyezés híveit, ami szomorú következményekkel jár. A Magyar Patrióták például kénytelenek voltak felszámolni irodájukat és elbocsátani munkatársaikat.