Frei Tamás sem ért többet világból, mint egy átlag Tisza-szavazó

Frei Tamásnak és Juszt Lászlónak is remek moszkvai kapcsolatai voltak akkoriban, még a szovjet időkből, és arra sem lényegtelen emlékezni, hogy az akkori teljes magyar baloldal nyakig be volt kötve az oroszokhoz, szintén még a szovjet időkből, és ugyanazok a baloldali értelmiségiek, akik ma lelkesen használják a Putyin pincsije kifejezést, akkoriban nem érezték a nemzetet veszélyeztető problémának az oroszokkal való üzletelést. Persze hogy nem, hiszen azok a baloldali oligarchák üzleteltek lelkesen az oroszokkal, akik ma is megtöltik a száz leggazdagabb magyar valódi listájának minimum a kétharmadát.

Frei Tamás pont ugyanazt a szerepet játssza most is, mint akkor, csak mások ellentételezik a 

működését

Miután az kiderült, hogy Moszkvának kellemetlen, ha a magyar nyilvánosságban orosz „bérgyilkosok” bukkannak fel, hogy-hogy nem, hirtelen Juszt László a moszkvai éjszakában meglelte az illetőt és “bizonyította”, hogy Frei hamis riportot készített. Ne tévesszen meg bennünket, miszerint Juszt egyetlen szimpatikus tulajdonsága az, hogy utálja a Freit és Frei egyetlen elviselhető személyiségjegye, hogy ő meg undorodik a Juszttól. Ez a két ember a kilencvenes évek két meghatározó médiaarca volt, az, hogy az egyik betámadta a másikat, az olyan, mintha ma a VIP páholy retyójában Majka megtépné Azahriaht. Akkora visszhangja is volt a dolognak akkoriban.

Na szóval ez a Frei gazdagodott meg annyira, hogy rengeteg kávézója van, három országban van lakása és még regényeket is ír. Mező Gáborral is volt mostanában csörtéje, mert Frei is az a csávó, aki szentül meg van győződve róla, hogy a saját tehetségének köszönheti az összes sikerét, és nem például annak a kulturális tőkének, amit az MSZMP által működtetett diktatúrából örökölt.

Elnézést a hosszú felvezetésért, de Orbán Viktornak és Frei Tamásnak van már közös története, Frei nem először támadja meg ordas buta bunkó módjára a miniszterelnököt. Mondjuk kicsit ügyesebben csinálja, mint régebben, s mint sokan mások, és ezúttal Juszt László sem fogja betámadni, legfeljebb akkor esetleg, ha Moszkvának megint kellemetlen lesz valami. (Azt meg ugye mondanom sem kell, hogy az elmúlt hat évtizedben mindig is az oroszoktól vettük a kőolajat meg a gázt?)

Habár mostanában a teljesen eljelentéktelenedett Juszt lelkes atlantista és a nyomulásának már nincs hírértéke. De talán nem lényegtelen még most sem, hogy a nyolcvanas évekből származó figurák vagy rengeteg esetben a gyerekeik, unokáik formálják a magyar közbeszédet. Frei persze nem valakinek az ügynöke, legfeljebb sok jól bekötött ismerőse, üzletfele és barátja van (mint nyuszinak a Micimackóból), az állandóságot az ő életében is az adja, hogy hót gazdag emberként is gyűlöli a magyar nemzeti jobboldalt és különösen Orbán Viktort.

Frei Tamás, gondolom, mint „külpolitikai szakértő”, a következőket találta nyilatkozni:

És Putyin már nem is telefonál? Szinte látjuk magunk előtt, ahogy ez a mondat tömegesen okoz a szexuális örömöket helyettesítő kéjt liberális értelmiségiek ezreinél, illetve Tisza-szavazók százezreinél (beleértve a vonatkozó influenszer közeget is). Elhangzásának ez is volt a célja, Putyint a kínai elnök helyettesíti ezúttal, valószínűleg azért, mert az oroszok éppen nyerésre állnak, és még a végén lesz valami negatív következménye annak, ha felidézik, melyik régi barátjuk volt velük bunkó mostanában. A kínaiak meg nagyon messze vannak, ők tényleg nem tudják, ki az a Frei, velük lehet példálózni. Frei persze egy csak nagyítóval látható paca a nagy játszmában, de semmiféle Orbán-ellenes sulykolásból nem akar kimaradni. Neki ez „munkaköri” kötelessége, akkor is, ha az a munkakör már 1990 óta nem is létezik.

Sokszor, sokféleképpen elmagyaráztuk már, hogy miért pszichiátriai probléma az, amikor valaki csak úgy tudja elképzelni a létezését, hogy valakinek feltétel nélkül becsicskul. Frei is csak így tudja elképzelni Magyarországot. A Biden adminisztráció idején amerikai csicskáknak kellett volna lennünk, most, hogy Trump győzelmével az abszolút igazság Brüsszelbe emigrált, az EU vezetését kellene alázatosan szolgálnunk. Moszkvában is lakott már az abszolút igazság, de Pekingben még nem. Ha nincs szerencsénk, és Peking mondjuk lenyeli az oroszokat (erős amerikai segítséggel), és hirtelen, még a mi életünkben, az egyetlen szuperhatalom Kína lesz, akkor az „igazság” Pekingbe fog költözni, és az idős Frei papa azzal fogja támadni az aktuális Fidesz kormányt, hogy:

És én a liberálisok elmúlt szomorú 35 éve után azt gondolom, hogy ezeknek tényleg ennyi észt adott csak az úr, az elképesztő mértékű gonoszságuk mellé.

A hatalom legfelső csúcsaira persze felkerülnek Biden-féle agyhalottak is, de Hszi Csin-ping, Trump és Putyin, ahogy egyébként Orbán Viktor a szerencséje mellett alapvetően a tehetségének és alkalmasságának köszönheti, hogy a hatalom legtetejére emelkedett és meg is maradt ott a saját országában. Dunát lehetne rekeszteni azzal a rengeteg ambiciózus hülyével, akiknek ez nem jött össze. És sok okos ember is van, akinek nem volt szerencséje. Az első három ember ma a világ három legbefolyásosabb embere, akiknek egy közös tulajdonságuk, hogy szóba állnak Orbán Viktorral. Sok nagyobb ország vezetője, rengeteg nagy hatalmú ember a közelébe sem került ennek a lehetőségnek. Nyilván azért, mert az intellektuális képességeik közelebb álltak Frei Tamáséhoz, mint Orbán Viktoréhoz.

Orbán Viktor felrakta a világtérképre Magyarországot. Gazdasági és politikai értelemben is. 2010 után olyan módjait választotta a válságkezelésnek, amelyek nem kiszolgálták az EU-t uraló klikkek érdekeit, hanem amelyek tényleg bekapcsolták az országot a világgazdaságba és a világpolitikába. Az EU magországainak mindkettő nagyon fáj, nekik nem érdekük egy olyan Magyarország, amely erősebb érdekérvényesítő képességekkel rendelkezik. Ami különösen fáj nekik, az az a jó pár óra, amit Trump az Orbánnal való beszélgetésre, az a pár óra, amit Putyin a magyar miniszterelnökkel történő találkozásokra fordít, és azok a fél órák, amiket Hszi Csin-pingtől is megkapott. Mert a nyugati vezetők azt gondolják, hogy ezeket az időket ők Orbán miatt nem kapják meg. Pedig tévednek, a nyugati vezetők saját jelentéktelensége értékeli fel a nagyok számára a kis európai országot vezető politikusával fenntartott kapcsolatot.

A nagy hármas játszmáiban nyilván nincs szerepe Orbánnak, csak annyi, hogy Trump és Putyin is relevánsnak tartja a véleményét az európai hülyékről. A kínaiak valószínűleg inkább gazdasági okokból vesznek észre minket, és az is valószínű, hogy mostanában a magyar diplomácia érti őket az egyik legjobban az EU-ból, ami nem a mi dicsőségünk, hanem az egykori gyarmattartók szégyene.

Orbán annyit tudott elérni, és ez a lehetséges maximum, hogy a nyilvánvaló közös érdekeken túl a szuperhatalmak akkor is gyakoroljanak gesztusokat felénk, amikor az nem kerül nekik szinte semmibe, de nekünk nagy hasznot hoz. A világpolitika „szeretetnyelve” ez, egyébként csak akkor tesznek veled bármi jót, ha fizetsz, sőt még sokszor akkor sem, gyakoribb, hogy inkább védelmi pénzeket fizetünk. A Frei Tamás által felvillantott gondolkodás pont erről szól, mi magyarok fizessünk védelmi pénzt, mi legyünk egyébként is csicskák, de a legfontosabb, hogy ők vagy az ő haverjaik szedjék el a védelmi pénzt tőlünk magyaroktól, hogy legalább ők fontosak legyenek a rabszolgatartóink számára.

Frei Tamás világlátásához képest még egy falusi képviselő-testületben is bonyolultabb személyközi viszonyok vannak, sőt, még a hierarchiákat is jobban felmérik. Frei tulajdonképpen irigy. Életében nem látott közelről soha olyan embert, aki annyira kevésből ilyen sokra vitte volna, ő maga nem is tudta felfogni azt, hogy ilyen nagy pályán is van játéklehetőség. Frei Tamás egy dologra jó, hogy rajta keresztül mutassuk meg, mennyire semmire való ez a gondolkodásmód.