Pesti Srácok

Hiába volt 92 lakója, a migránsvilla a helyiek szerint olyan volt, mint egy szellemház

null

Nem tudni mikor érkeztek és hogyan látták el magukat az illegális migránsok a 12. kerületi villában. A környéken lakók már régóta nem tapasztaltak mozgást a sem a házban, valamit az ahhoz tartozó telken sem. Úgy gondolták, hogy egyszerű munkások költöztek be az ingatlanba. Csütörtök este a rendőrség egy névtelen bejelentés alapján 92 illegális migránst talált a Béla király úti villában. Mivel az elfogottak nem tudták magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően igazolni, ezért a hatóságok visszavitték őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

A rendőröktől a tegnapi razzia során a környéken lakók azt az információt kapták,

Csütörtökön délután 2 és 3 óra között jelent meg az első rendőrautó a Béla király úti villa előtt, a járőrök szemrevételezték az épületet. Ez után nem sokkal még több rendőr jelent meg és előállították a 92 illegális bevándorlót. Jelenlegi információink szerint ellenállás nem történt. A rendőrök két busszal szállították el a magukat török állampolgárnak valló embereket, akik magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.

PestiSracok facebook image

Az 58 férfit, 17 nőt, és a velük lévő 17 gyermeket a rendőrök a magyar jogszabályoknak megfelelően visszavitték az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

A villához a legközelebbi bolt megközelítőleg 1 kilométerre található, azonban a környéken élők nem láttak törököknek kinéző embereket mászkálni bevásárlószatyrokkal, így felmerül a kérdés, kik és hogyan juttathatták el a migránsvillába az élelmiszert és a különböző szükséges használati tárgyakat. Volt olyan a közelben élő lakosok közül, aki rendszeresen sétáltatta a kutyáját a ház mellett, de semmilyen mozgást nem tapasztalt, még az udvaron sem látott embereket soha, de még a migránsvillával szemben élők sem tapasztaltak semmilyen mozgást az utóbbi időkben.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság embercsempészés bűntett miatt ismeretlen tettes ellen indított nyomozást. Ez a bűncselekmény alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.