Kereszténypárti, konzervatív értékrendeket képviselő szuper videojáték jött ki a napokban, amit nem is értem, hogy engedtek meg a WOKE feministák. Közben az amerikai katonák a szivárványos Pride-zászló előtt tisztelegnek. A nyugat legnagyobb ünnepét pedig kisiskolásokra is rákényszerítették – nem tudom, mit tennétek ti, ha a gyerekeiteket túlsúlyos, nőnek öltözött férfiak manipulálnák az iskolában.
Facebook hozzászólás
Tamás
2023-07-07 at 01:28
Szerintem semmit nem érne az egész, hány jogosítvánnyal rendelkező van, akik ezekkel ugyanúgy nincsenek tisztában elég megnézni, hogy közlekedik nagyon sok autós, pedig őket büntetik is, akkor szerinted a biciklisek esetében mi változna?
triacus
2023-06-09 at 21:06
@Joris: “A Harry Potter-féle matymarékok pont ezért annyira veszélyesek, mert fiatal, éretlen és kiforratlan korban tesznek egyrészt a démonok játékszerévé, aztán áldozatává.”
Ennyi erővel a Jancsi és Juliska boszorkánya – akit a mesében szereplő gyerekek a kemencébe löknek, hogy ott égjen kínok között hamuvá – vagy a Vitéz Lászlóban szereplő ördög – akit a Vitéz László elver a igen méretes palacsintasütővel – is a “démonok játékszerévé” teszi a gyerekeket. A hétfejű sárkányról – akit pedig a királyfi szabadít meg fejeitől – nem is beszélve.
Viszont egyrészt ez egy mese, tehát egy ép elméjű, rendes családban felnövekvő gyerek képes elvonatkoztatni a valóságtól. Másrészt a gonosz a mesékben pórul jár.
“Pl. a tömeges amerikai lövöldözések, vagy a szerb egymás utáni vérengzések sem véletlenek voltak”
Annak semmi köze vajmi démonokhoz. Egyszerűen csak a laza fegyverviselési törvények miatt olyanok férnek hozzá fegyverhez, akiknek nem szabadna.
Magyarorszagelőremegynemhátra
2023-06-09 at 19:46
Kár,hogy Karigeri nem focizik.
Akkor most a futballista lenne a gyűlölet tárgya .
D.Balázs szánalmas,ahogyan kiszolgáltatottság rendszet!
Minden propagandista cinkos abban ,hogy ez a rendszer létrejött és fennmaradt!
Joris
2023-06-09 at 19:11
Tisztelt triacus,
A sötét oldal erőivel, gonoszaival, “személyeivel” szigorúan megtiltotta Isten, hogy bármilyen kontaktot – még ha az játéknak tűnik is – létesítsen az ember!!! Nem játék az gyerekek. A Harry Potter-féle matymarékok pont ezért annyira veszélyesek, mert fiatal, éretlen és kiforratlan korban tesznek egyrészt a démonok játékszerévé, aztán áldozatává.
A démonok légióstól (tömegesen) járnak aldozataik után. Pl. a tömeges amerikai lövöldözések, vagy a szerb egymás utáni vérengzések sem véletlenek voltak; vagy pl. az egymás utáni közúti balesetek, stb.
A démonok láthatatlan, szellemi lények, bukott angyalok. Akik sugalmazzák minden rosszra a megejtett, gyenge akaratú embereket. Nem véletlen az Ige: “a Sátán emberölő kezdettől fogva.”
Pl. egy anya megöli gyermekét, a gyermek a szülőjét, s gyakran hivatkoznak a tettesek, hogy belső hangot hallottak. A drogos és egyáltalán mindenfajta önkívületi állapot, táptalaja az ördögi befolyásnak. Az Efézusi levél 6. fejezete szól erről és az ellenük való védekezésről bővebben. Még annyit, hogy a Sátán és démonainak pusztítását Isten bár megengedi (egy határig); ugyanakkor nem örül neki, és bünteti, ha engedünk a gonosz befolyásnak.
Tisztelettel.
dr. Kolompár Genitália
2023-06-09 at 19:02
Tudományos libsizmus 13:37
A helyzet az, hogy az új Btk. alapján az ember az életét fenyegető személy ellen jogosult fizikailag is fellépni. Az ellenlépés mértékének mérlegelése sem előírás, mivel a tapasztalt veszélyhelyzet okán nincs idő mérlegelésre, a védelemre pedig a megtámadott jogosult. Nos. Ha netán én baseball edzésre tartva a járdán megijedek egy felém több tíz kilométer sebességgel közeledő biciklistől, vagy rollerestől, akkor jogosult vagyok a nálam lévő fémütővel a rám leselkedő veszélyt elhárítani…
Az álláspontom jogi alapja a következő: A járdán sem kerékpárral, sem rollerrel nem lehet még lassan sem haladni, nemhogy száguldozni. A felém nagy sebességgel közelítő személyről sem lehetőségem, sem kötelezettségem nincs megállapítani, hogy szimplán szarik a szabályokra, vagy elmebeteg, és meg akar ölni. Ezt tudnia kell minden köcsög száguldozónak. A magyar állampolgároknak joga van a veszélyben lévő másik állampolgárt is megvédenie, ezért akár hátulról is kiiktatható a “kedves” száguldozó.
Paczona Ottó
2023-06-09 at 16:03
A legszebb az lesz, amikor az öntudatos kerékpározó hölgyemény mögött 4-5 autóbusz és ugyanannyi taxi araszol lépésben a Lánchídon, mert a baromarcú Bivalybasznád-alsón nevelkedett komplett idióta polgármester éppen ezt találta ki.
triacus
2023-06-09 at 15:32
Kedves Balázs, azért a Diablo IV kapcsán nem ennyire egyszerű a helyzet.
Lilith – a Diablo világában legalábbis – nem egy szimpla “főgonosz”, aki ellen harcolni kell és kész (bár a játékos végső feladata – hogy a népdalra utaljak “megfogni az ördögöt” – a kerettörténet kissé komplikáltabb).
Bár Mefisztó – a fő démon – lánya, de az angyalok és a démonok örökké tartó csatájában “összejött” Inariussal, az arkangyallal és közös gyermekük született Linarian vagyis Rathma, illetve ők hozták létre a játék terepéül szolgáló világot a “Menedékhelyet”, amit az őket követő, a háborúzásba ugyancsak “belefásult” renegát angyalok és démonok frigyéből születettek, az emberiség elődjét alkotó “Nephalem”-ek, akik – mivel igen “erősre” sikeredtek – Lilith és Inarius fő konfliktusának forrásai.
K
2023-06-09 at 14:18
Úgy nagyjából maximálisan egyetértek a fenti videóban elhangzottakkal, kivéve a következőket…:
A biciklistáknak sehol a világon nincs jogosítványa, és sehol sem kell a biciklistáknak tanfolyamot végeznie a közlekedési szabályokról.
A biciklik sehol a világon nem viselnek rendszámot. Az ilyen kívánságokat utópiának tartom.
*******
A bicikli vagy motorbicikli nem való úttestre, mert tömege és mozgásenergiája a biciklistával együtt igen kis része az úttesten közlekedő autóknál , egy összeütközés esetén nagy a tragédia valószínűsége.
A bicikli nem való a járdára, mert tömege és mozgásenergiája a biciklistával együtt nagyobb mint az ott közlekedő gyalogosoké , egy összeütközés esetén nagy a tragédia valószínűsége.
Hasonló a helyzet a rollerekkel skírókkal kapcsolatban is.
“Az elmúlt években azonban számos baleset és haláleset történt a roller használata során, ezért az unióban is szigorítanának. Ebből kiindulva az EU Közlekedésbiztonsági Tanácsa a hónap elején egységes szabályokat javasolt az elektromos rollerekre.”
https://infostart.hu/kulfold/2023/04/10/haduzenet-az-elektromos-rollereknek-nemetorszagban-is
Hasonló a helyzet a gördeszkák esetében is, mert azok használata csak speciálisan gördeszkára kialakított helyen lenne helyes és jó.
***
Egy roller gyerekjármű, így valóban nevetséges az ha azt egy felnőtt használja.
Teknősbika bácsi
2023-06-09 at 13:41
Tele vannak a temetők olyanokkal, akik betartották a szabályokat.
Tudományos libsizmus
2023-06-09 at 13:41
Ma már járdán is úgy kell közlekedni, minta az úttesten autóznál. Számtalanszor megesett már, hogy egy sarokház mögül egyszer csak 40-nel elviharzik a járdán az orrom előtt 10 centivel egy elmebeteg elektromos rolleres baromállat.
Aztán amikor azt látod, hogy apuka vezeti el elektromos rollert, mögötte kapaszkodik a hátába a 10 éves fia/lánya, na az a komplett felelőtlen idiotizmus.
Tudományos libsizmus
2023-06-09 at 13:37
Nekem az a véleményem, hogy a járdán kerékpározókat a helyszínen kéne agyonlőni, a járdán elektromos rollerezőket pedig Buda főterén kéne nyilvánosan felnégyelni.
Tamás
2023-06-09 at 12:53
Majdnem mindennel egyetértek, a vidéket nem látom városi állásponton kívűl.
A fent elmondottakat képzeld el nagy forgalmú, emelkedőkkel tűzdelt főúton, ahol 90-es tempó helyett araszolsz a bohócruhás öntudat-bajnokok mögött. Az erős forgalom és a viszonylag keskeny út miatt nem tudod megelőzni – ja és hisztiznek a 1,5m-es oldaltávért. A többit képzeld hozzá!