Pesti Srácok

A cigis, a bűnöző, a politikus és Máriusz, a varázsló

A cigis, a bűnöző, a politikus és Máriusz, a varázsló

Vegyünk egy címeres gazembert, aki a nemzetbiztonság akkori vezetőjével, bizonyos Laborc úrral ült le arról megállapodni, hogyan járatják le a Fideszt, mert az mindkettőnek érdekében áll. Egyik marad örökké a titokrendőrség feje, a másik meg szabadon lubickolhat az alvilágban, nem kell holmi zavaró bilincselésektől és egyéb rendőri zaklatásoktól tartania. Ezek ugyanis – ezt nekünk, mint kívülállóknak is el kell ismernünk – jelentősen zavarják a bűnözés békés ügymenetét.

Mint ismeretes, mindkét szereplő pechjére ezen találkozóról született egy feljegyzés, amely – szakavatott titkosszolgálati módon – titkosítva lett. Sőt, egyes kommentárok szerint ezek a feljegyzés akár lehallgatásnak is nevezhető, ami finom utalás arra, hogy Gyuriferi nem véletlenül beszélt annyit a belső ellenségről, akik miatt nem lehet annyira csinálósra venni a figurát, mint azt ő szeretné. Ebből a leiratból kiolvasható, az akkori titkosszolgálati vezér meg a címeres olajos maffiózó ábrándos beszélgetéseket folytatott arról, hogy kurvákat meg ilyeneket akarnak majd ráküldeni mindenkire fotók, bomlasztás, zsarolás céljából, mert az mindenkinek, de legfőképpen az elvtársias hangulatnak igen jót fog tenni a továbbiakban. Arról is beszámol az okirat, hogy egyikőjük se tartja magát túlzottan jobboldalinak, mind a ketten érdekeltek abban, hogy maradjon a klasszikus felállás, amikor is a bűnüldöző szerveknek nem kell olyan unalmas és elvilági hívságokkal foglalkozni, mint a bűnüldözés, miközben tüntetőket is lehet pofozni. Erről a derék emberről tehát kijelenthető, hogy egyrészt Portik Tamás a neve, másrészt: 1, vállalta, hogy lejárat, 2, elítélt gyilkos, 3, feketeöves gazember, aki igen sok pénzt nyert ki különböző rendszerekből illegális módokon. Ez a figura állította azt, hogy a drága Rogán Tóni meg tíz milliót vett át zacskóban. Legyünk vizuálisak: mászkál az ország egyik legismertebb politikusa a V. ker macskaköves útjain, kamerák kereszttüzében, seggében a Blikk fotósával, aztán ezeket hátrahagyva, kicselezve beül egy kávézóba. Nyilván átöltözik, sötét felsőt, esetleg kapucnit vesz fel a zakójára. Sőt, talán a szemébe is fésüli a haját, netán bajuszkát és kecskeszakállat ragaszt, orrára pedig fekete napszemüveget helyez. Így már senki nem ismerheti föl. Ezek után a helyi Fidesz irodában – értik, a HELYI FIDESZ irodában - találkozik egy sötét sarokban Portik Tamással ingatlanbiznyákolni, akitől NEJLONSZATYORBAN (kár, hogy nem cekkerben) vesz át tíz milliót. Hihető.

Tehát: nejlonszatyor, Fidesziroda, tízmiller. Olyan eredeti! Olyan hihető!

a mindenki által igénybe vehető bérlői kedvezményt a csaja is igénybe vehesse

Vannak kevésbé kidolgozott részletek a történetben, na.

Valamelyik általa kedvelt politikusi irányzat – mondjuk a Juhipeti csapata – esetleg egy legfelsőbb bírót, egy köztársasági elnököt, vagy egy igazságügyminisztert ad, és esetleg kegyelmet kap azért cserébe, mert most olyan szépeket hazudik.Van egy ellenzéki gátlástalan politikus, aki felhasznál egy gazembert, akinek valószínűleg ez az utolsó szalmaszál.

Persze, mindig kell egy hasznos idióta is.

Nagy Októberi Szocialista ForradalomHa valaki, hát ő annak köszönheti karrierjét, hogy egy ország prűgelknábéja lett (a szó eredeti értelmében, ugye a szoci zsernyákok a teljes Fidesz helyett verték pépesre),Ez, hozzátehetjük, meglehetősen illik a személyiségéhez és képességeihez. a Tóninak nem hisz senki, és ezért mindent ki kell vizsgálni. Bravó.
PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.