Pesti Srácok

Jobbikgenderista családmodell és a tartós béka hurrá

Jobbikgenderista családmodell és a tartós béka hurrá

A Jobbikban lezajlott választmányi kristályéjszaka után most béke honol. Vihar utáni csend. Novák Előd elfogadta, hogy Vona politikai értelemben kinyírta; a nyári szünetben határvédő tanfolyamra készül (Isten óvja az illegális határátlépőket), majd babarádiót szeretne beindítani. Nem csak a Jobbik, Előd is cukisodik.

Ugyan minden egyes fészes bejegyzéséből süt a harag és a sértettség és morális önigazolás, aminek ellenpontjában Vona és barátai, mint a történet gonosz szereplői állnak; mégis: Előd egyelőre meghunyászkodott. Dúró Dóra pedig bejelentette, hogy mindezek ellenére marad frakcióvezető-helyettes és folytatja a munkáját, hiszen a haza üdve előrébb való, mint a karrierválságba került élete párja, aki a pártelnökkel párhuzamosan a folytatásról győzködte. Állítólag. És valóban ott folytatja, ahol a kongresszus előtt abbahagyta. Közlemény az oktatásról, néhány poszt a fityeszesek korrupciógyanús ügyeiről. Mintha mi sem történt volna. Életszerűség. Hétfőn, plenáris ülésről fáradtan hazaérkezik Dóra. Puszit ad a kötényben babaételt készítő Elődnek. Majd lefektetik a gyerekeket és vacsorához ülnek. S mint minden normális családban, van néhány percük arra, hogy megbeszéljék, kivel mi, és miként történt. Előd megkérdezi Dórát, hogy mi volt a Parlamentben. Dóra elmeséli, hogy jól odasózott Orbánnak az azonnali kérdések órájában. Aztán előkészítette a holnapi interpellációját Balog Zoltán irányába, oktatásügyben. Frakcióülésen meg téma volt Volner valamelyik szuper szakmai törvényjavaslata, amihez Dóra hozzászólt. És így tovább... Sőt: Dóra megkérdezi Elődöt, hogy tud-e vigyázni szerda este a három aranyos gyerkőcre, mert fórumoznia kell mennie valahová az ország másik végébe. Előd igennel válaszol, majd belekezd a saját napjának elmesélésébe. A babarádióban interjút csinált Bartos Erikával, a legújabb Bogyó és Babóca volt a téma és nagyon jól sikerült a beszélgetés. Aztán az egyik szerkesztővel Halász Judit dalokat válogattak a holnap reggeli műsorba. Ja és Berg Judit nem jön a héten interjút adni... Nehéz mindennapok, fontos problémák... Ha rátekintünk a házaspár múltjára: ez egyáltalán nem életszerű jövőkép. Novák Előd nem olyan típusú ember, aki ezt az életmódot bírná. De Dóra sem éppen a genderista családmodell megszállottja. Előd tizenhét éves kora óta tucatnyi mozgalomban mozgalmárkodik. Hetente szervez performanszokat, politikai botrányokat generál, lepofoztatja magát közepesen ismert bloggerekkel. Dobbal a kezében vonul a tüntetésen, hergeli a rend őrét, hátha letartóztatják, s elmondhatja, hogy politikai áldozat ő; naponta nyomja ezerrel a politikai közleményeket, vitázik, konfliktusokat vállal fel. El tudjuk képzelni, hogy Novák Előd ősztől babarádiót vezet majd? Hogy háziasszonyként működik a családban? Ez a mostani, vihar utáni csend inkább tűnik számunkra vihar előttinek. Kizárt, hogy Novák Előd sokáig bírja a háziasszonyos, babarádiós szerepkört. Abszurd, hogy mamákkal és babákkal énekelje a “Ma van a szülinapom-pom-pom”-ot. Hogy oroszlános lajbi helyett kiskutyásban ugráljon.

Mert egyszerűen nem olyan ember. Nem erre született, nem ebben szocializálódott.

aztán megjegyzi, fenntartja az alelnöki programját és azt a kiszivárgott belső, tagságnak szánt levelének tartalmát, amelyben gyakorlatilag a legdurvább korrupcióval vádolja meg Vona Gábort és Forrai RichárdotJól láthatóan forrnak az indulatok a felszín alatt.
PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.