Pesti Srácok

Demokrácia Expressz

null

A kedves vezető – akivel csak egyetérteni szabad – előszeretettel utazik vonaton, miközben a kedvenc napszemüvegében olvasgatva talpnyalói veszik körül, és a saját uniformisát viselő követői között tülekednek a fotósai a legelőnyösebb szögekért. Amíg a vezető a nép egyszerű fiaként pózol, a szekusai lezárják a vonatot és igazoltatják a saját propagandistáikat is. A célállomásra érve a first lady gondoskodik a napi nyugtatóadagról, hogy a kedves vezető már benyugtatózva érkezzen meg a színpadhoz kíséretével, ahol az ő öltözékébe bújt tömeg várja vastapssal a színpadra. Nem, ez nem az észak-koreai állami média napi jelentése, csupán a rövid összefoglalója Magyar Péter utazásának a Demokrácia Expresszen.

Bár a HVG jelentéseit olvasva Magyar Péterről az ember tényleg maga előtt látja a kontyos mandula szemű bemondónőt Észak-Koreából, aki olyan hangsúlyozás kíséretében hozsanázza Kim Dzsongunt, mintha épp harakirire készülne, de neki legyen mondva, hogy a HVG nála is rámenősebben imádja az újdonsült vezetőjét, sőt, ha Magyar Péter hajóra szállna, sanszos, hogy a HVG a vízbe is utána gázolna kitörő zokogás közepette. No de vissza a sínekre!

Miután Magyar Péter lett a magyar közélet Ukrajnája – akibe mindent beletoltak –, az érdeklődők kaphatnak egy kis ízelítőt a jövő demokráciájából. Nincs más dolguk, csak elemezniük kell a debreceni utat és haknit.

A személyi kultusz

PestiSracok facebook image

Péter, az MZP 2.0 projekt főszereplője napszemüvegben ül a vonaton, miközben követői Magyar Péternek öltözve fogják őt közre. Ez már önmagában is elég ijesztő jelenet egy, az állítólagos diktatúrát megdönteni készülő demokrata aranyifjú körül. Az igazán ijesztő jelenség azonban a cenzúra soha nem látott mértékben való alkalmazása. Magyar és stábja a kezdetektől próbál mindent vasszigorral a kezében tartani, és sem a közösségi médiában, sem a globalista propagandában nem tűrnek meg kritikát. A küszöb zéró! A kritikus kommentelőkre vadászó, internetes csoportokba szervezett cenzorok és támadó egységek állnak készenlétben, és ha lépni kell, hát lépnek. Ha ez nem lenne elég, akkor – a munkatáborokat megszégyenítő fegyelemmel őrzött és felügyelt – zárt csoportjaikban a közös szelfiket, beszámolókat a Magyarral történt kézfogásról, érintkezésekről relikviaként mutogatják a hamis messiás újdonsült apostolai.

A rövid pórázon tartott globalista kutyák

Hogy Magyar a saját személyes sikerét kiszolgálni és őrködni hivatott globalista propagandistákkal sem fog kesztyűs kézzel bánni, viszonylag hamar kiderült, lásd: HVG. Mostanra viszont a pórázt még rövidebbre szabta. A szekusai már a jól megszűrt globalista propagandistákat is vegzálják. A 444 propagandistáinak beszámolója arról, ahogy gyakorlatilag lezárták (!) a vonatot Magyar szekusai, majd a jegyüket is ellenőrizték (!) és a szabad mozgásukat is korlátozták (!), nem más, mint egy családon belüli bántalmazást elszenvedő kétségbeesett segélykiáltása a külvilág felé. Nem hülyék. Pontosan tudják és látják, hogy mi zajlik, de nem mehetnek neki nyíltan. Nem állhatnak bele, nem háborodhatnak fel. Annyit tehetnek, amennyit ebben a beszámolóban megtettek: nyugodt hangvételben, finoman megjegyzik, a puha bársonyon mélyedést nem hagyó stílusban, hogy tulajdonképpen diktatúrákat megszégyenítő körülmények között lettek falhoz állítva.

Itt szeretném megjegyezni, hogy ezt az állításomat egy Hír TV-s vitám során Mesterházy Attilának is felvettettem, aki meglepő módon maga is azon a véleményen van, hogy ami akkor, ott történt, az vállalhatatlan és nincs rá magyarázat. Sőt, Mesterházy azt is felvetette, hogy Magyarnak azonnal ki kellene rúgnia a testőreit... Igen ám, de azok elvileg nem is léteznek.

Az ellenségkép

Elvileg a Magyar Pétert támogatóknak épp abból lett elegük, hogy a kormány ellenségképeket gyárt, hogy megossza a nemzetet és gyűlöletet szítson az ellenlábasai ellen. A nem létező ellenségképek a következők:

  • Migráció (tudjuk, hogy az irányított migráció nem veszélyes, sőt, inkább álprobléma, hiszen naponta olvashattuk/olvashatjuk a globalista propagandában közvetlen két "Hamburgban nyakba szúrtak" és/vagy "Berlinben tömegbe hajtott" típusú hír közé beékelve)
  • LMBTQ-aktivisták (szintén tudjuk, hogy nem valós veszély, pláne, amióta már gyermekvédők is lettek)
  • Háború (erről is kiderült, hogy kamu, ráadásul a NATO-nak, és főleg Amerikának ehhez semmi köze, az is csak propaganda)

Magyar Péter viszont másféle ellenségképeket alkalmaz:

  • 2000 ügynök, akit ráállítottak (megjegyzem, talán a CIA sem alkalmazott ennyi ügynököt Bin Láden hajtóvadászata során, de még az is lehet, hogy a Majdanhoz sem kellett ennyi)
  • A Hajdúságban Canon kamerába rejtett internetblokkolót használó titkosrendőrség (az öreg Ceaușescu is összefosná magát a röhögéstől, ha hallaná, hogy ilyeneket vakol a xanaxos vamzer)
  • Mindenhol Tóni (tényleg mindenhol)

Ami pedig a gyűlöletkeltést illeti, még a legelvetemültebb kommunisták sem merészkedtek odáig, hogy a nyilvánosság előtt próbáljanak újságírókat meglincseltetni. Az egy hangszínen beszélő Magyar rendre megpróbálja ehhez megadni az alaphangot, a döntés jogát és a felelősséget pedig lovagiasan átengedi a felheccelt rajongóinak. Ja, hogy ezt nőkkel szemben is megteszi (Futó Bogi, Hír TV), abban nem meglepő fordulat, hanem esetében rutin van.

A bábelizálás

Sokan egyszerű köpönyegforgató populistának vélik Magyart, de véleményem szerint ez nem populizmus. Ez bábelizmus! A populista azt mondja, amit a tömeg hallani kíván, de Magyar abban utazik, hogy a tömeg azt kívánja hallani, amit ő mond. Nem véletlen, hogy az Orbán-gyűlölő tömeg ujjongva fogadja tőle a 70 százalékban orbáni beszédeket, kiegészülve 30 százalék balliberális lózunggal. Mellesleg nem a lopott beszédei teszik őt baloldalivá, hanem a célkitűzései, de kanyarodjunk vissza a masszává olvasztáshoz. A debreceni színpadon a többségében ballib oldalról, az O1G-koalíció korábbi szavazóiból összeverbuvált ateista tömeg kitörő örömmel fogadta a Pál apostoltól való idézeteket. Márpedig ez nem jelent mást, mint hogy sikeresen feloldódtak az olvasztótégelyben.

Persze az is lehet, hogy tévedek, és csak hirtelen hitre ébredtek a HVG- és 444-olvasók. Adja Isten, hogy így legyen, mert minden lélek számít, de! Ha ezek az emberek valóban hinnének Pál apostolnak, akkor most azonnal leszaggatnák a szivárványos bálványzászlóikat, és zokogva értenék meg, hogy milyen szellem telepedett rá a világra és milyen szellem tereli a tévelygőket. Én kívánom, hogy ez megtörténjen, és megkeresztelkedvén hitre jussanak és megnyíljanak a szemeik. Talán akkor majd a Tiszát is meg tudják különböztetni a ciántól.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.