Pesti Srácok

Bodolai: Szándékosan robbantotta szét a szerkesztőséget Dull Szabolcs

Bodolai: Szándékosan robbantotta szét a szerkesztőséget Dull Szabolcs

Nagyon súlyos dolgokat közölt az Index kirúgott főszerkesztőjéről, Dull Szabolcsról egy zárt internetes fórumon Bodolai László, a lapot tulajdonló alapítvány kuratóriumának elnöke. Bodolai szerint Dull üzleti titkokat szivárogtatott ki a konkurenciának, amiért Németországban szíjon vezették volna el a rendőrök, majd vezető baloldali politikusokkal egyeztetve szándékosan szétrobbantotta az Indexet. Bodolai szerint "a konkurencia röhög a markában" - ez utóbbit megerősíti, hogy a 24 főszerkesztője, Pető Péter egy pénteki vezércikkben már bejelentkezett az Index "hagyományainak" folytatására- számolt be az Origo.

Bodolai megdöbbentő írásában azt állítja: Dull Szabolcs egy hónappal korábban tudott arról az úgynevezett Gerényi-tervről, ami miatt a hisztéria június 21-én kitört az Index szerkesztőségében. A kuratórium elnöke szerint egy csütörtöki napon volt az igazgatósági ülés, majd másnap, "pénteken felhívtam Szabolcsot, hogy a GG tervként elhiresült ötlet nincs a napirenden, nyugodjon meg, vasárnap este sörözzünk egyet a szerkesztőségi vezetéssel. Azt mondta, OK". Vasárnap azonban a 24 újságírója olyan üzleti titkokra kérdezett rá Bodolainál, amit csak Dulltól tudhatott.

- írta.

PestiSracok facebook image

A kuratóriumi elnök azt mondta, ettől kezdve csak titoktartási szerződésekkel mert beszélni a szerkesztőség vezetőivel, mert mindent azonnal elmondtak a 444-nek. Hozzátette, eközben a hirdetők elbizonytalanodtak, az Index kasszája kezdett kiürülni.

- írta Bodolai.

Bodolai felkért egy nemzetközi ügyvédi irodát, hogy készítsen egy auditot a vezetői felelősségről. Ennek az lett az eredménye, hogy "Dull semmit sem kockáztat, amíg én a teljes vagyonomat, ha fejre áll a cég". Ezután rúgta ki a főszerkesztőt, aki erre fellázította a szerkesztőséget. Bodolai következtetése:

Forrás: Origo; Fotó:Facebook

Ajánljuk még

"Ki a faszom az a Szabó Pál?" - Az Echo Tv-ben lepleződött le a momentumos stílus

Magyar ugar 2017 március 10.
Élő adásban káromkodott, "kiafaszomozott" Soproni Tamás, a Momentum Mozgalom alelnöke, amikor tegnap az Echo Tv Napi Aktuális című műsorában vendégeskedett. Földi-Kovács Andrea műsorvezető gyakorlatilag a sarokba szorította Sopronit, akinek többször is az arcára fagyott a mosoly. Földi-Kovács Andrea kérdésére Soproni leszögezte, a Momentum nem fog bocsánatot kérni a vidékiektől, amiért párttagjuk, Mécs Imre egykori SZDSZ-es képviselő fia, Mécs János trágár írásban arról értekezett, hogy rühelli a vidékieket. Soproni szerint nincs miért magyarázkodniuk. Földi-Kovács Andrea a Momentum által korholt, leváltandó politikai elithez fűződő korábbi kapcsolatairól, valamint az új pártot mozgató, öreg kommunista háttéremberekről is kérdezte a Momentum alelnökét. Továbbra sem egyértelmű, hogy miből finanszírozza a mozgalom a működését és tevékenységét, valamint, hogy mit is akarnak valójában, hiszen az értékrendjüket firtató kérdésekre változatlanul gumifogalmakkal dobálóznak.