Egy 2009-es közbeszerzési tendert követően gyakorlatilag megduplázódott a laborbeszerzések értéke a Szegedi Tudományegyetemen. A PestiSrácok.hu utánajárt a helyi civilektől kapott háttér-információnak és valóban több százmillió forintos nehezen magyarázható eltérésekre bukkantunk. Ráadásul ez a csinos összeg egyetlen cég bankszámláján landolt. A Roche Magyarország Kft. a legfőbb haszonélvezője ugyanis a szegedi közbeszerzésnek. A svájci székhelyű, mint cikkünkből kiderül „a második- és harmadik világban igen „kreatív” módszerekkel kereskedő multicég gyakorlatilag a piacon fellelhető és beszerezhető hasonló minőségű termékek, eszközök árának a duplájáért adja el a Szegedi Tudományegyetemnek az áruit. Pontosabban a Szegedi Tudományegyetem részéről érthetetlen, hogy akkor, amikor ők maguk nadrágszíjhúzásra kényszerülnek, miért írnak alá olyan szerződéseket, amelyek ekkora többlettel terhelik meg az egyetemi büdzsét. Ténykérdés az is, hogy a szegedi labor volt vezetője nem sokkal az eredmény kihirdetése után mesés nemzetközi karrierbe kezdett.
EGRESSY KÁROLY – PestiSrácok.hu
A Szegedi Tudományegyetem beszámolóiban évről-évre szerepel, hogy „mind az intézmény, mind a gazdálkodó egységek próbálkoznak a takarékossági intézkedésekkel, de felelősséggel kijelenthető, hogy a szolgáltatás színvonalának esése nélkül további megszorítások nehezen érvényesíthetőek”. Ezzel a törekvéssel kevéssé áll összhangban, hogy az egyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Laboratóriumi Medicina Intézete 2009. október 30-án írt ki közbeszerzési eljárást „laboratóriumi fogyóanyagok beszerzése, valamint azok felhasználásához kapcsolódó berendezések biztosítása” tárgyban. A közbeszerzési eljárásban az ajánlatkérő a beszerzendő termékeket tizenegy részajánlati körre bontotta, a tizenegyből öt tekintetében pedig olyan minimumkövetelményeket határozott meg, amelyeknek egyedül a Roche Magyarország Kft., illetve az itthon általa képviselt gyártók, például a Sysmex, vagy a Diagnostica Stago termékei felelhettek csak meg.
A közbeszerzési költségek drasztikus növekedésére egy szegedi civil a PestiSrácok.hu-nak küldött levele irányította rá a figyelmet. Magunk is igyekeztünk információt gyűjteni a szegedi laborbeszerzések (a gépek és a vizsgálatokhoz szükséges úgynevezett reagens vegyületek árát) évekre meghatározó döntésről, s szakemberektől megtudtuk, szó sincs róla, hogy az egyetemi klinika a vizsgálatokat kizárólag a kiírt szempontoknak teljes mértékben megfelelő készülékeken tudta volna csak kielégítő módon elvégezni. A szokásos vizsgálatokhoz szükséges berendezéseket és vegyületeket számos magyar- és külföldi konkurens is gyártja – igaz, mint rögtön láthatják, lényegesen olcsóbban.
Úgy tudjuk, a négy évvel ezelőtti kiírás gyakorlatilag egy cégre történt, egyre specifikálódott. Miután ennek megfelelően a Roche Magyarország Kft. egyedüli ajánlattevőként léphetett színre, olyan árszintet tudott érvényesíteni, amilyet csak akart. Érthetetlen, hogy ehhez miért volt partner egy olyan egyetem, egy olyan intézmény, amely a szolgáltatás színvonalának esésével tudna csak további megszorításokat érvényesíteni.
A PestiSrácok.hu elkérte az klinika új vezetésétől a közbeszerzés dokumentációját (amit a hazai gyakorlatban szokatlan, ám dicséretes módon napokon belül megkaptunk) és ezekből is jól látszik, hogy a Roche a közbeszerzés öt részajánlati körét is elnyerte, összesen, bruttó 369 millió forintos üzletet köthetett. Mindezt alaposan körülbástyázták, hiszen szabályosan kiírt közbeszerzésről volt szó, a tender nyilvános volt, a Roche pedig szabályosan adta be az ajánlatát a tenderre. A bökkenő ott van, hogy a specifikus kiírás és a minimumkövetelmények miatt versenyeztetés nélküli, egy cégre, a Roche-ra kiírt eljárás lebonyolításával lett nyertes a vállalat, s szerezhetett minimum 3 évre szóló kizárólagos beszállítói jogot.
Dupla, vagy semmi
A Szegedi Tudományegyetem úgy írta alá a szerződést a nyertes Roche-val, hogy a tender 5. és 6. részajánlati körében, a hematológiai vizsgálatokhoz szükséges reagensek, fogyóanyagok, kontroll oldatok s a mérésekhez szükséges műszerek biztosításánál a Roche 41,6 millió forintos éves beszerzési értéket határozott meg, miközben a tendert megelőző évben ugyanezen vizsgálatokra az egyetem 20 millió forintért szerezte be a szükséges termékeket. Ugyancsak érdekes, és nehezen megmagyarázható, hogy a tender 7. részajánlati körében a Roche 36,9 millió forintos éves árral lett befutó, miközben a 2009. évben, ugyanezen vizsgálatokhoz szükséges termékekre mindössze 18 millió forintot költött a szegedi intézmény.
Az pedig teljességgel érthetetlen, hogy miért fogadta el befutónak a Szegedi Tudományegyetem a tender három olyan kiírásában a Roche Magyarország Kft-t, amelyben ugyanolyan készülékpark (a hematológia esetében Sysmex XE-2100 típusú, a véralvadás esetében pedig STAGO STA-R-t) telepítését vállalta, mint amilyet a szegedi labor a tender előtt is használt. Egyik részajánlati körnél pedig megegyezik a szállítandó termék a korábban használttal, csak 2009-től már a Roche adhatta el a klinikának, közel dupla áron.
„Kompatibilitási és szakmai” indokok
A tenderrel, a Roche preferálásával, a cégspecifikus közbeszerzéssel és a kétszeres áron beszerzett termékekkel kapcsolatban a Szegedi Tudományegyetem Gazdasági és Műszaki Főigazgatóságának a vezetőjét is megkerestük. A jelenlegi főigazgató, Dr. Majó Zoltán 2011-ben került az igazgatóság élére, így a gyanús tender nem az ő nevéhez köthető. A szóban forgó időszakban Tráser Ferenc volt a főigazgató. Az új főigazgató ugyanakkor minden kérdésünkre válaszolt. „Nagyon sok olyan közbeszerzés van Magyarországon ahol „egyből elsőt” hirdetnek, hirdetünk kompatibilitási vagy szakmai indokok alapján. Ennek megítélése mindig is véleményes” – jelentette ki kérdésünkre Dr. Majó Zoltán. A főigazgató információinkat nem cáfolta, de úgy fogalmazott, „a kiírásban olyan szakmai követelmények szerepeltek, amelyek indokolt vagy versenykorlátozó voltát csak megfelelő szakértelemmel rendelkező személyek tudják megítélni”. Állította, a kiírással szemben nem érkezett jogorvoslat, kifogás, „ezek híján – az akkor hivatalban lévő – gazdasági vezetésnek nem állt módjában megkérdőjelezni az ajánlatokat”. Kérdésünkre, hogy miért volt abban partner az egyetem, hogy a Roche olyan árszintet érvényesíthessen, amilyet csak akart, Majó Zoltán előrebocsátotta, az eljárás során sem ő, sem pedig a jelenlegi rektor nem volt hivatalban, a kiírás specifikációjának összeállítása, az előírások indokoltságának alátámasztása pedig olyan szakmai kérdés, amit az akkori vezetés bizonyára megvizsgált.
Maximum pont a kétszeres árra
Az általunk megszerzett dokumentumok szerint ugyanakkor az ajánlati ár és a fizetési határidő volt a két legfőbb bírálati szempont a tendernél, ebből a szempontból pedig még inkább durva, hogy a dupla áron dolgozó Roche lett a nyertes. A közbeszerzési értékelő szerint a Roche minden esetben a maximális pontot kapta az általa meghatározott árra.
„A verseny nélküli eljárások kiküszöbölése bizonyos területeken viszonylag egyszerűen kezelhető, gondolok itt az építési beruházásokra, azonban az olyan speciális szakmai felkészültséget igénylő beszerzéseknél, mint amilyen a laboratóriumi fogyóanyagok vagy egyes speciális műszerek már sokkal komplexebb feladatról van szó. Természetesen gazdasági oldalról elsődleges célunk az árelőny elérése, amely a közbeszerzés keretében minél szélesebb körű versenyeztetéssel valósítható meg, azonban nem hagyhatók figyelmen kívül a kutatók, orvosok szakmai és minőségi elvárásai sem. A műszaki specifikációban rögzített előírások szakmai indokoltsága minden esetben elvárás” – fogalmazott Majó Zoltán. Hozzátette. „A közbeszerzési eljárás keretében megvalósított beszerzésnél a műszaki leírást oly módon kell meghatározni, hogy az a versenyből indokolatlanul egyik gazdasági szereplőt se zárja ki.” A főigazgató szerint önmagában az a tény, hogy csak egy gazdasági szereplő képes indulni egy eljárásban még nem alapozza meg a szabálytalanságot, ha a kiírt paraméterek valóban igazodnak a felhasználási terület szakmai elvárásaihoz.
A Roche nyert, a laborvezető nemzetközi csúcsokra tört
A Pestisrácok.hu úgy tudja, hogy a “dupla áras” tender lezárását követően, és a Roche, mint nyertes kihirdetése után nagy ívű nemzetközi karrierbe kezdett a szegedi labor akkori vezetője, Horváth Andrea Rita. Jelenleg az ausztrál South Eastern Area Laboratory Services (SEALS) Klinikai Kémia Intézetének igazgatója, a Sydney Egyetem vendégprofesszora, és a Nemzetközi Laboratóriumi Diagnosztikai Társaság, azaz az IFCC Evidence-based Laboratory Medicine bizottságának elnöke. vezetője. Horváth Andrea Ritát a Magyar Laboratóriumi Diagnosztikai Társaság is kitüntette 2012-ben. Beszédes, hogy a volt szegedi laborvezetőt a nemzetközi csúcsokra röpítő diagnosztikai világszervezet, azaz IFCC kitűnő kapocsolatot ápol a Roche-sal. Itt olvashatnak például a szervezet és a multicég közös ösztöndíjáról.
A szakmai berkekben az a hír járja, így többek véleménye is az, hogy a Roche-nak befolyása lehet arra, hogy akár nemzetközi szinten a laboráns szakmában ki kaphat meg bizonyos pozíciókat. Horváth Andrea Rita laborvezető minden esetre a szegedi biznisz után tehát mosolygott rá a szerencse. A PestiSrácok.hu természetesen Horváth Andrea Ritát is megkereste az ügyben, miután már Ausztráliában dolgozik, e-mailben tettük fel neki a kérdéseinket. A volt szegedi laborvezető nem reagált a kérdéseinkre, egyetlen válaszlevelet sem kaptunk tőle.
Új tender, újra a Roche-ra kiírva
A 2009-es tender győztesével 2010-ben kötött szerződést az egyetem, a kontraktus azóta lejárt, és éppen folyamatban van a szerződés megújítása. Új, két évre vonatkozó közbeszerzést írt ki a Tudományegyetem, amelyben úgy tűnik, ismét a Roche Magyarország Kft., lehet az egyedüli esélyes ajánlattevő. Így félő, hogy az új beszerzési eljárás is a közpénzek elszórását jelenti. Az új, tizenhárom részajánlati kört meghatározó tenderben a PestiSrácok.hu információi szerint az alábbi, „visszautasíthatatlan” ajánlatot tette a Roche Magyarország Kft: Az első részajánlati körben, amely éves szinten több mint ötmillió kémiai vizsgálat elvégzéséhez elegendő terméket jelent, 130,1 millió forint plusz áfás ajánlattal rukkolt elő a cég. A második részajánlati körben 215,7 millió forint plusz áfára rúg a Roche pénzigénye, a nyolcadik körben pedig „potom” nettó 41,4 milliós ajánlatról beszélhetünk. A PS által megkeresett, a magyar egészségügyben a Roche befolyására tekintettel névtelenséget kérő laborszakértők megmutatták több konkurens termék árát. A számsorokból azt a következtetést vontuk le, hogy amennyiben az új közbeszerzés versenysemlegesen lett volna kiírva, csak a fenti három fejezetnél negyven százalékkal lehetne kevesebb a beszerzési ár. Azaz éves szinten nagyságrendileg nettó százötvenmillió forint (!) megtakarítást lehetett volna elérni.
Az egyetem is ennyivel kalkulált…
„Ezek az ajánlati összegek megegyeztek a részajánlati körönként meghatározott becsült értékekkel” – mondta kérdésünkre Majó Zoltán. Valóban megegyeztek, a kiírás szerinti becsült értékek is ilyen volument határoztak meg, de nem mindegy, hogy 230 millió forint a tender végösszege, vagy 387 millió forint. Majó Zoltán az árkülönbségre adott magyarázat helyett inkább arra hívta fel a figyelmünket, hogy a közbeszerzési törvény 122. paragrafusának 7. bekezdése alapján az ajánlatkérők jogosultak hirdetmény nélküli eljárást indítani. „Az országos statisztikák alapján is ez a leggyakrabban alkalmazott közbeszerzési eljárástípus, ugyanakkor a Szegedi Tudományegyetem a jelenleg hivatalban lévő rektor és gazdasági igazgató megválasztását követően teljes mértékben megszüntette ennek alkalmazását. Az országban egyedülálló módon a közbeszerzési értékhatár alatti beszerzések is nyilvánosan meghirdetésre kerülnek az Egyetem rendszerén, amely bármely gazdasági szereplő számára elérhető az intézmény honlapján keresztül” – magyarázta Majó Zoltán.
Büntetőfeljelentést fontolgatnak
A PestiSrácok.hu több szegedi civil szervezetet, és a helyi Fidesz-KDNP frakciót is megkeresett az ügyben. Hivatalosan sem a megkeresett politikusok, sem pedig a városért aggódók nem tudtak arról, hogy a 2009-es tender miatt több százmillió forint közpénz került a Roche számlájára, miközben ugyanilyen minőségben, de lényegesen olcsóbban más cégek is beszállítói lehettek volna az egyetemnek. Haág Zalán, a KDNP szegedi elnöke úgy fogalmazott, megvárja cikkünk megjelenését, maga is tájékozódni fog, ezután lehet elgondolkodni a büntető feljelentésen.
Korrupció, kartell, súlyos vádak
Korántsem ez az első eset, hogy gyanúba keveredett a svájci, családi tulajdonban lévő világcég, a Roche. A Roche Magyarország Kft. is a Roche csoport tagja. A baseli székhelyű multivállalatot például vitaminkartellen kapták, a cég akkor illegálisan rögzítette a vitaminjainak az árát. Mindezért nagyon drasztikus 670 millió svájci frankos büntetést kapott a Roche az Európai Bizottságtól. A baseli multi a Versenybíróság elé vitte az ügyet, és felháborodott. A vitamin bűncselekményben a Roche-t vádolták meg elsőként. Egy másik ugyancsak büntetéssel végződött ügyben a Roche mellett a Sanofi is szerepelt. Előre lebeszélték, hogy német kórházak Roche és Sanofi termékeket rendeljenek. A számla végösszege 50 ezer svájci frank volt, a felügyeleti hatóság elítélte a Roche-t és a Sanofit. Jelentős publicitást kapott az az eset is, amikor óriásvállalatokat perelt be az új iraki kormány, és több céget is megnevezett. A kormány szerint ezen vállalatok – köztük a Roche – megvesztegették Szaddam Huszein rezsimjét. Az irakiak tízmilliárd dolláros kártérítést követelnek. Tavaly Szerbiában vádolták meg korrupcióval a Roche-t. A vád szerint a cég megvesztegette, lefizette az orvosokat, hogy a Roche termékeit írja fel receptre a daganatos betegeknek. Az ügyészség is vizsgálódott.
A Roche, a törvény és az etikai normák
A 2009-es és az idei szegedi labortenderrel kapcsolatban is felvettük a kapcsolatot a Roche Magyarország Kft-vel. A Roche részéről telefonon nem kívántak nyilatkozni, a cég kérte, e-mailben írjunk. Megtettük. Tizenkét konkrét kérdést tartalmazó levelünkre azonban az alábbi választ kaptuk Mészáros Anikótól, a Roche Magyarország Kft. kommunikációs és betegszervezeti menedzserétől: „a közbeszerzési folyamattal kapcsolatban feltett kérdésire tájékoztatjuk, hogy a Roche Magyarország Kft. a hatályos törvényi szabályozás szerint és az etikai normáknak megfelelően végzi tevékenységét”.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS