A rendőrség letartóztatott egy 44 éves pétervásárai férfit Budapesten, aki nagyjából másfél éve bordélyházakat üzemeltet. A nyomozás adatai szerint 2021 augusztusa óta 13 lakást bérelt országszerte, azért, hogy ott prostituáltak végezhessenek szexmunkát. Az RTL információi szerint a férfi az állami televízió bűnüldöző műsorának, a Kékfénynek az egyik riportere.
A lakásokat oly módon adta bérbe, hogy a szexmunkások naponta 12 és 15 ezer forint közötti összeget fizettek neki az ingatlanokban elhelyezett széfbe dobva, miközben élőképes videohívásban voltak a gyanúsítottal
– mondta az RTL Híradójában Borsodi-Buss Emese, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője. Állítólag a férfi több mint 30 millió forintot szedett így össze, miközben a lakások tulajdonosai nem tudtak arról, mi folyik az ingatlanjaikban. A rendőrség a bérelt lakásokban is házkutatást tartott, és volt, ahol prostituáltakat is találtak. Mivel a gyanúsított büntetett előéletű, jelenleg is több büntetőeljárás van ellene folyamatban. Attól tartva, hogy a férfi elszökne, a bíróság elrendelte a letartóztatását. Ha elítélik, akár öt évre is börtönbe kerülhet.
A PestiSrácok.hu információi szerint B. Béla, a Heves vármegyei, pétervásárai illetőségű férfi 2006-ban kezdett az MTV-nél gyakornokként a Roma Produkciós Iroda Alapítvány programjának keretében. Itt kipróbálta az Estét, a Regionális Híradót, a Híradót, majd ezt követıen került a Kékfényhez. Legismertebb riportja az Uzsorások, amely éppen a magyarországi romák életéből dolgoz fel egy témát, és amiért Hégető Honorka-díjat kapott 2007-ben.
Forrás: RTL, hobbyradio.hu; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS