Pesti Srácok

Boros Imre a Nemzetközi Beruházási Bankból való kilépésről: a fenséges nyugat ezzel a húzásával a bankot kiléptette a részvényeseiből

Nem a részvényesek léptek ki a Nemzetközi Beruházási Bankból, hanem „a bank lépett ki a részvényesekből”– vélekedett Boros Imre közgazdász az orosz "kémbankként" aposztrofált beruházási bankból való magyar kilépésre. Az Egyesült Államok még szerdán vezetett be szankciókat az intézménnyel szemben, amelynek következtében annak pénzforgalma leállt, és Boros megfogalmazása szerint beállt a „klinikai halál”.

A Nemzetközi Beruházási Bankot (IIB) 1970-ben alapították az akkori KGST országok részvételével, fő profilja a KGST országok közötti infrastruktúra-fejlesztések finanszírozása volt– ismertette a PestiSrácok.hu-nak Boros Imre közgazdász a Nemzetközi Beruházási Bank történetét. Felidézte, akkoriban sorozatban épültek a fosszilis energiahordozókat szállító csövek, a Barátság kőolaj- vezeték, a Testvériség, majd a rendszerváltás után a Németországba vezető csövek kiépítése kezdődött meg.

– fogalmazott Boros.

PestiSracok facebook image

A közgazdász szerint a rendszerváltást követően az egyes országok vezetői, a politikai habitusuknak megfelelően léptek fel. Felidézte, néhányan kiléptek a bankból, a rendszerváltás túlbuzgósága következtében Magyarország is először kilépett, majd utána egy pár évvel visszaléptünk.

–fogalmazott.

Nem igaz, hogy az oroszok uralnak mindent

Boros szerint az IIB kapcsán egy nagy tévedés szokott lenni, hogy az oroszok mindent eluraltak. Állítása szerint az oroszoknak ötven százalékot meghaladó részesedésük sohasem volt, tehát nem tudtak egyedül eldönteni semmit.

– jelezte.

A szankciók iktatták ki a Beruházási Bankot, nem a kilépések

Boros arról is beszélt az interjúban, hogy valójában nem egyes országok, így Magyarország kilépése miatt állt le a Beruházási Bank, hanem azért, mert az amerikai szankciók gyakorlatilag ellehetetlenítették a működését.

– fogalmazott megjegyezve, ilyen szempontból persze egy szemantikai kérdés, hogy ezt hogy tálaljuk.

– értékelt Boros.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.