nemzetközi beruházási bank
Nem érdemes a saját narratíváinkhoz ragaszkodni! – A Tolerancia Kerekasztala Dezsével és Ambrózyval
Nincs semmi, ami gyorsabban változik a térségünkben, mint a múlt. Igaz ez a közelmúltra is, hiszen Dezse meg Ambrózy minden második nap egy újabb megfejtéssel áll elő Pressman magyarországi mozdulataival kapcsolatban. A legfrissebb (múlt pénteki) álláspont abban kristályosodott ki, hogy az amerikai külpolitikai adminisztráció szorosabban fogja Pressman nagykövetet, mint azt az érintett szeretné. Így lett a hatalmas bejelentésből egy halk pukkanás, és a magyar kormány megbüntetése helyett egy tulajdonképpen tolerálható, nem is túl nagy veszteséget nyeltünk le a Nemzetközi Beruházási Bankkal.A Telex megpróbálta kiforgatni Boros Imre szavait, de lyukra futott
A baloldal egyik kedvenc toposza, hogy mennyi sajtópert nyer a jobboldallal szemben. Nos, ennek egyik legfőbb oka az, hogy a jobboldal nem jelenti fel minden apróságért a hazugságokat terjesztő ballib sajtót, tudvalevő ugyanis, hogy aquila non captat muscas – a sas nem fogdos legyeket. Minderre gyönyörű példát szolgáltatott most a Telex, akik Boros Imre szavait próbálták kiforgatni, és most, egy héttel később egy rövid cikkben igyekeznek bocsánatot kérni az esetért. Érdekes belegondolni, hogy mi lenne fordított esetben? Vajon hány sajtópert kaptunk volna a nyakunkba egy hasonló húzásért?Boros Imre a Nemzetközi Beruházási Bankból való kilépésről: a fenséges nyugat ezzel a húzásával a bankot kiléptette a részvényeseiből
Nem a részvényesek léptek ki a Nemzetközi Beruházási Bankból, hanem „a bank lépett ki a részvényesekből”– vélekedett Boros Imre közgazdász az orosz "kémbankként" aposztrofált beruházási bankból való magyar kilépésre. Az Egyesült Államok még szerdán vezetett be szankciókat az intézménnyel szemben, amelynek következtében annak pénzforgalma leállt, és Boros megfogalmazása szerint beállt a „klinikai halál”.Orbán Viktor: az Egyesült Államok a barátunk, de nem engedjük, hogy belepréselje Magyarországot a háborúba
Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió reggeli műsorában az amerikai-magyar kapcsolatról, az orosz-ukrán háborúról és az infláció csökkentéséről is beszélt pénteken.Döntött a kormány: Magyarország kilép a Nemzetközi Beruházási Bankból
A Világgazdaság értesülései szerint a tegnapi amerikai bejelentés után a kormány áttekintette a Nemzetközi Beruházási Bank (NBB) helyzetét, és arra jutott, hogy a bankban való részvétel értelmetlenné vált, ezért a kormány úgy döntött, hogy visszahívja a bankból a kormányzati delegáltjait – értesült hiteles forrásokból a lap. Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, szerda délután David Pressman amerikai nagykövet Budapesten bejelentette, hogy az Egyesült Államok szankciós listára tette a magyarországi központtal működő NBB-t, illetve három vezetőjét. Közülük ketten orosz állampolgárok, egy pedig magyar: Laszlóczki Imre, a bank alelnöke.Orosz követség Pressman sajtótájékoztatójáról: az '56-os szabadságharcosok örökösei elutasítanak minden külső nyomásgyakorlást
Némileg visszatetsző, hogy David Pressman amerikai nagykövet után most már az orosz nagykövetség is az 1956-os hősökkel példálózik, miközben egymást oltják. Ezúttal ugyanis az orosz nagykövetség reagált az amerikai nagykövet szerdai szankciós sajtótájékoztatójára, hogy 1956 örökösei ismételten bizonyították, ellenállnak minden külső elnyomásnak. Mindenesetre a diplomáciai adok-kapokban most az oroszok gyomroztak egyet...Ál-szimpátiatüntetés az „ukránok mellett” – Mások szenvedéséből próbál szavazatokat nyerni az ellenzék (Galéria+videó)
Ahogy a koronavírus-járvány idején, úgy az ukrán háború alatt is egy katasztrófából akarnak hasznot húzni a halál balos vámszedői. Márki-Zay Péter ugyanis az ukrajnai háború borzalmait némi szavazat reményében szóban Magyarországra importálta az utóbbi napokban, rendszeresen a kormányt felelőssé téve a konfliktus kirobbanásáért. Most azonban valami átfordult a kapitányban: az ellenzék a Clark Ádám térre meghirdetett, névben Ukrajna melletti – valójában Orbán Viktor elleni – tüntetésén Márki-Zay Péter kedden kijelentette: „nem fogják ukrán vérrel az égre festeni, hogy Orbán takarodj!”, vagyis többet támadja a kormányt, ha az az ellenzék által helyesnek vélt lépéseket teszi az ukrán–orosz konfliktusban. Miért, eddig csak dafke ellenkeztek? Oh! Helyette a kapitány két fronton is meghirdette az offenzívát: minden eddigi állítását felülírva kijelentette, hogy leállítaná Paks 2-t, valamint a jobboldali média ellen is hadjáratot indított. Követőire is átragadt a kapitány vérbolsi „harcos” mentalitása, a szólásszabadság lelkes pártolói pedig vezérükre rímelve inzultálták a Pesti TV stábját. Teljes ideológiai káosz, a felkészültséget helyettesítő frusztráció: így tüntetett az ellenzék a Nemzetközi Befektetési Bank ellen.Fidesz: Márki-Zay tüntetése csak olaj a tűzre
A Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) az MTI-hez eljuttatott közleményében a baloldal és miniszterelnök-jelöltje keddi tüntetése kapcsán azt írta: amikor a szomszédban háború zajlik, a baloldal mai akciója csak olaj a tűzre.A Lánchíd Palotába költözik a Nemzetközi Beruházási Bank
A Nemzetközi Beruházási Bank (NBB) és a DÖB-68 Zrt. aláírta a Fő utca 1. sz. alatt található Lánchíd Palota épületének Bank általi felvásárlásával kapcsolatos dokumentumokat 2020. március 24-én - írja a Portfolio.hu. Budapest ikonikus épülete csaknem 9 milliárd forintért kelt el. Nyikolaj Koszov az NBB igazgatótanácsának elnöke közölte, hogy székhelyüket még az idén áthelyezik a Lánchíd lábánál álló épületbe.Ajánljuk még