Pesti Srácok

A Telex megpróbálta kiforgatni Boros Imre szavait, de lyukra futott

A Telex megpróbálta kiforgatni Boros Imre szavait, de lyukra futott

A baloldal egyik kedvenc toposza, hogy mennyi sajtópert nyer a jobboldallal szemben. Nos, ennek egyik legfőbb oka az, hogy a jobboldal nem jelenti fel minden apróságért a hazugságokat terjesztő ballib sajtót, tudvalevő ugyanis, hogy aquila non captat muscas – a sas nem fogdos legyeket. Minderre gyönyörű példát szolgáltatott most a Telex, akik Boros Imre szavait próbálták kiforgatni, és most, egy héttel később egy rövid cikkben igyekeznek bocsánatot kérni az esetért. Érdekes belegondolni, hogy mi lenne fordított esetben? Vajon hány sajtópert kaptunk volna a nyakunkba egy hasonló húzásért?

Boros Imre egy április 12-ei, a Hír TV-nek adott interjújában fogalmazott úgy, hogy ha az Egyesült Államok a Nemzetközi Beruházási Bankon keresztül Oroszországra akar csapást mérni, akkor azzal a saját szövetségesüket, vagyis minket, magyarokat büntetnek. A (valóságtól) teljesen független Telex ezt azonnal azzal a felütéssel hozta le, hogy Boros szerint Magyarország Oroszország szövetségese. Ha jóindulatúak akarunk lenni, akkor erre azt mondhatjuk, hogy a Telex meglehetősen félreértette a volt miniszter szavait, ha viszont őszinték vagyunk, akkor azt kell mondjuk, a ballib portál egy ordas nagy hazugsággal akarta lejáratni Boros Imrét, aki egyébként egészen pontosan így fogalmazott az interjúban:

Láthatjuk, nehezen lehet félreérteni, de ők megpróbálták és sikerült. Aztán persze jött a magyarázkodó cikk is, amelyben kifejtették, hogy tévedtek, és már elnézést is kértek. Ez persze mindent jóvátesz. Van egy darab cikk, amelyben bocsánatot kérnek, miközben az olvasóik már régen elkönyvelték magukban tényként a korábbi hazudozásaikat.

PestiSracok facebook image

Egy pillanatra itt azért álljunk meg és tegyük fel a kérdést, hogy fordított esetben, hogyan is nézne ki ez a történet. Ha egy jobboldali portál "értelmezne félre" szándékosan egy baloldali politikust, elemzőt, influenszert, mekkora lejárató hadjáratba kezdenének, sőt, hány pert indítanának ellenünk? Igen, valószínűleg hónapokig minden balos portál arról szólna, hogy "mennyire aljas a kormánypárti média". Így könnyű hiteles hírforrásként hivatkozni magukra: havonta egy-egy eldugott helyreigazítás, bocsánatkérés és minden meg van oldva, ha viszont a mi oldalunk vét hibát (hibát vét, nem pedig szándékosan ferdít), akkor azonnal feljelentések és sajtóperek sorozatával kell szembenéznie. Ilyen az objektív sajtószolgálat. Mindenesetre örülünk, hogy a Telex most legalább beismerte, hogy hazudott, és bár az ő oldaluk valószínűleg nem fog tudomást venni a cikkről, olyat teszünk, amit eddig soha: terjesztésre javasoljuk a bocsánatkérő írást, hogy mindenki lássa, így működik a balos hazugsággyár!

Forrás: Telex; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.