Pesti Srácok

A Lánchíd Palotába költözik a Nemzetközi Beruházási Bank

null

A Nemzetközi Beruházási Bank (NBB) és a DÖB-68 Zrt. aláírta a Fő utca 1. sz. alatt található Lánchíd Palota épületének Bank általi felvásárlásával kapcsolatos dokumentumokat 2020. március 24-én - írja a Portfolio.hu. Budapest ikonikus épülete csaknem 9 milliárd forintért kelt el. Nyikolaj Koszov az NBB igazgatótanácsának elnöke közölte, hogy székhelyüket még az idén áthelyezik a Lánchíd lábánál álló épületbe.

Az már hónapok óta tudott, hogy a Nemzetközi Beruházási Bank Budapestre tenné át a székhelyét. Erről még decemberben hozott döntést a pénzintézet és a magyar kormány. Varga Mihály pénzügyminiszter februárban jelentette be a részleteket. Azt mondta, hogy az NBB lépése tovább erősíti Magyarország és Budapest nemzetközi pénzügyi központi szerepét, továbbá számtalan lehetőséget teremt a hazai gazdasági és pénzügyi szereplőknek egyaránt.

Az NBB és (Nobilis Kristóf érdekeltségébe tartozó) Döb-68 Zrt. most közös közleményükben tudatták, aláírták a Lánchíd Palota felvásárlásról szóló papírokat. A székhely áthelyezésére pedig még az idei évben pontot tennének.

PestiSracok facebook image

A Lánchíd Palota éppen tavalyhoz 150 évre épült, Ybl Miklós tervei alapján, a Lánchíd Társulat, a Lánchidat építő és üzemeltető vállalat székházának. Ennek alkalmából a neves épületről a PestBuda.hu történelmi portál emlékezett meg egy történeti összefoglalóval.

Portfolio.hu, Vezető kép: PestBuda.hu/Both Balázs

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.