Pesti Srácok

Börtönből kiengedett, belga gyerekekből terroristákat képző muszlim prédikátort járat általános iskolába, kisgyerekek közé a belga állam

Börtönből kiengedett, belga gyerekekből terroristákat képző muszlim prédikátort járat általános iskolába, kisgyerekek közé a belga állam

Jean-Louis Denis, radikalizálódott iszlamista prédikátor több fiatalt is sikerrel vett rá arra, hogy csatlakozzanak az Iszlám Államhoz. Lényegében az első lépést tette meg, hogy belga gyerekekből terroristák legyenek. A fiatalokra gyakorolt befolyását arra használta fel, hogy a keresztények és zsidók elleni háborúra, dzsihádra hívjon fel, és ehhez minél több fiatal migránst és másod-harmadgenerációs belga, migránsmiliőből jövő fiatalt toborozzon. Tíz év börtönt kapott a radikális muszlim, de öt év után – valamiért – kiengedték. A belga állam segítségével most beíratták egy flamand nyelvtanfolyamra. Azonban ott gyerekekkel van egy épületben – egy általános iskolában tartják a tanfolyamot –, és a szülők rettegnek, hiszen egy veszélyes bűnözővel zárták össze gyerekeiket. Az esetet az Origo írta meg.

A belga dzsihád közismert figuráját, a "Behódolt" becenéven is ismert prédikátort eredetileg 10 év börtönbüntetésre ítélték 2013-ban, amit 2016-ban a felére, 5 évre csökkentettek a hatóságok. A 2019-ben szabadult dzsihadista egy televíziós műsorban fejtette ki, hogy radikális, szalafista hitében egyáltalán nem ingott meg a börtönben, sőt, hite csak megerősödött. (A szalafizmus, leegyszerűsítve, az iszlám szélsőségesen radikális tanait hirdeti; középpontjában a kereszténység és a zsidóság elleni erőszak áll.)

A szélsőséges prédikátornak, miután büntetését letöltötte, most vissza kell illeszkednie a társadalomba, és mivel Belgium flamandok lakta régiójában, Flandriában akar elhelyezkedni, lehetőséget kapott, hogy megtanuljon flamandul, amely a francia mellett Belgium második hivatalos nyelve is egyben (a flamand nyelv a holland egyik dialektusa). A probléma abból (is) adódik, hogy a nyelvtanfolyamot egy általános iskolában kellett megkezdenie, és ez ellen tiltakoztak a gyerekeiket odajárató szülők, mint azt megtudta a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Teljes belga önfeladás

PestiSracok facebook image

A Brüsszel egyik flamand többségű kerületében, Strombeek-Beverben található általános iskolába járó gyerekek szülei aggodalmukat fejezték ki a radikalizálódott iszlamista jelenléte miatt. Az RTL luxemburgi rádiónak nyilatkozott az egyik szülő.

– mesélte el Sylvie, a családanya, akinek gyereke ebbe az iskolába jár. Annál is inkább hangot adott félelmének, mert ő már egyszer "megfizetett" az iszlám terrorizmus miatt: a 2016-os brüsszeli terrortámadás egyik szenvedő alanyáról beszélünk, aki túlélte súlyos sérüléseit.

– folytatta Sylvie. Ezt támogatta a "Life4Brussels" nevű szervezet is, amely a 2016-os merénylet áldozatainak hozzátartozóit, elszenvedőit tömöríti, képviseli és segíti. A szervezet arra is felhívta a figyelmet, hogy Jean-Louis Denist a bíróság azért ítélte el, mert fiatalokat vett rá arra, hogy csatlakozzanak az Iszlám Állam terrorszervezethez, és ezt nem lenne szabad figyelmen kívül hagyni. Nathalie Colette-Bascqz, a szervezet egyik képviselője szerint módosítani kellene a jogszabályokat, mégpedig úgy, ahogy arra pedofil bűncselekményt elkövetők esetében már lehetőség nyílik. A pedofil bűnözőket ugyanis eltiltják attól Belgiumban, hogy fiatalok közelében legyenek, vagy bármilyen tevékenységet lássanak el jelenlétükben. Szerintük ezt kellene a radikalizálódottak esetében is bevezetni.

Szélsőségesen radikális muszlim terrorista a gyerekek között

Jean-Louis Denis egyébként az Ittre-i börtön "Deradex" elnevezésű részében raboskodott 5 évig, abban a részlegben, amelyet kifejezetten a radikális iszlamistáknak hoztak létre, és amelynek az lenne a célja, hogy a bűnözőket "megszabadítsa" a radikális tanoktól, azaz deradikalizálja őket. Jean-Louis Denis maga vallotta be az RTL-nek adott interjújában, hogy a Deradex

Ügyvédjei szerint "boszorkányüldözést" folytatnak Jean-Louis Denis ellen, hiszen már két flamand önkormányzat tiltotta meg, hogy a területükön nyelvtanfolyamon vegyen részt, egy brüsszeli kerület polgármestere pedig szabályosan kitiltotta a kerületből. Most pedig a terrorcselekmény áldozatainak szövetsége tiltakozik.

– mondták az ügyvédek. A terrorcselekmény áldozatainak szövetsége nyilatkozatban fejtette ki, hogy tisztában vannak az integráció szükségességével, ugyanakkor ehhez szerintük megfelelő keretekre lenne szükség, amelyek figyelembe veszik az áldozatok szenvedéseit is.

Hihetetlen erővel terjed a börtönökben a radikális iszlám

Az érdekvédő szervezet arra is felhívta a figyelmet, hogy fontos lenne tenni valamit azért, hogy már a börtönben megkezdődhessen a radikális iszlám híveinek a társadalomba történő integrálása. Az Origo többször írt arról, hogy mennyire feszült a helyzet a belga börtönökben, és részletes elemzésben mutatták be azt is, hogyan váltak a börtönök egész Nyugat-Európában a radikalizmus fellegvárává. Erről a belga hatóságok is tudnak, de egyrészt a jogszabályi környezet, másrészt pedig a megfelelő anyagi források hiánya miatt képtelenek úrrá lenni a helyzeten. Nem ritka, hogy a radikális iszlám tanok hívei a börtönőrökre támadnak, akik rendszeresen sztrájkolnak romló munkafeltételeik és biztonsági helyzetük miatt.

Mindenesetre a nyugat-európai példátlan gyengeség a muszlim terroristákkal szemben új fejezetéhez érkezett: egy fiatalokat dzsihadizmusra nevelő, terroristákat a gyerekek között toborzó, börtönből szabadult radikális muszlimot gyerekek közé járat a belga állam a belga állam pénzén flamandul tanulni. Ugyanis a prédikátor még azt is megválaszthatta, hogy a börtön után Belgium melyik részén szeretne élni, és ő a flamandot választotta, nem a vallont, ahol franciául beszélnek.

Forrás: Origo; Fotó: Twitter

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.