szalafista
Börtönből kiengedett, belga gyerekekből terroristákat képző muszlim prédikátort járat általános iskolába, kisgyerekek közé a belga állam
Jean-Louis Denis, radikalizálódott iszlamista prédikátor több fiatalt is sikerrel vett rá arra, hogy csatlakozzanak az Iszlám Államhoz. Lényegében az első lépést tette meg, hogy belga gyerekekből terroristák legyenek. A fiatalokra gyakorolt befolyását arra használta fel, hogy a keresztények és zsidók elleni háborúra, dzsihádra hívjon fel, és ehhez minél több fiatal migránst és másod-harmadgenerációs belga, migránsmiliőből jövő fiatalt toborozzon. Tíz év börtönt kapott a radikális muszlim, de öt év után – valamiért – kiengedték. A belga állam segítségével most beíratták egy flamand nyelvtanfolyamra. Azonban ott gyerekekkel van egy épületben – egy általános iskolában tartják a tanfolyamot –, és a szülők rettegnek, hiszen egy veszélyes bűnözővel zárták össze gyerekeiket. Az esetet az Origo írta meg.Terrortámadásra készülő iszlamistákat ítéltek el Bosznia-Hercegovinában
Elítéltek két iszlamistát rendőrök elleni terrortámadás előkészítéséért csütörtökön Bosznia-Hercegovinában - közölte a Szabad Európa Rádió balkáni irodája. A bíróság szerint bizonyítást nyert, hogy Maksim Bozic és Edin Hastor a radikális szalafista mozgalom tagjaként terrortámadást készített elő a boszniai állami nyomozó és védelmi hivatal, valamint a tuzlai rendőrség épülete ellen. A két férfi, másokkal együtt fegyvert és robbanószert szerzett be, és ezzel veszélyeztette az ország alkotmányos rendjét.Történelmi csúcson a radikális iszlamisták száma Németországban
Az utóbbi öt évben megduplázódott Németországban leginkább elterjedt szélsőséges iszlám vallási irányzat, a szalafizmus híveinek száma – írta szerdán a Der Tagesspiegel című német lap biztonsági forrásokra hivatkozva. A beszámoló szerint a tartományi alkotmányvédelmi hivatalok helyzetjelentései alapján az idei első negyedév végén 11 ezer szalafista volt az országban, ami új történelmi csúcs és a kétszerese a 2013-ban regisztrált 5500-nak.Ajánljuk még