Pesti Srácok

Történelmi csúcson a radikális iszlamisták száma Németországban

null

Az utóbbi öt évben megduplázódott Németországban leginkább elterjedt szélsőséges iszlám vallási irányzat, a szalafizmus híveinek száma – írta szerdán a Der Tagesspiegel című német lap biztonsági forrásokra hivatkozva. A beszámoló szerint a tartományi alkotmányvédelmi hivatalok helyzetjelentései alapján az idei első negyedév végén 11 ezer szalafista volt az országban, ami új történelmi csúcs és a kétszerese a 2013-ban regisztrált 5500-nak.

A növekedés üteme lassult a cikk szerint, és a szalafisták egyik legfontosabb központjaként számon tartott Észak-Rajna-Vesztfáliában megállt, a tartományban 2017 végén és három hónappal később is 3000 szalafistát regisztráltak.

A szalafizmus a világi államot elutasító és az iszlám jogrend, a saría alapján álló vallási mozgalom. Képviselői vagy társadalmi-politikai eszközökkel igyekeznek elérni céljukat, a saríára alapozott állam felépítését, vagy pedig erőszakkal, terrorral. A belső elhárításért felelős alkotmányvédelmi hivatalok szerint az irányzat terjedése azért is gond, mert bővíti az iszlamista terroristák úgynevezett toborzási bázisát. Szakértőik tapasztalatai szerint nem minden szalafista dzsihadista, de majdnem minden iszlamista terrorista a szalafista irányzat követője vagy a szalafista szubkultúrában radikalizálódott.

A Der Tagesspiegel beszámolója szerint a szalafisták eloszlása igen egyenlőtlen az országban, a keleti tartományokban, a volt NDK területén igen ritkán fordulnak elő, így például Brandenburgban 100 ilyen embert tartanak nyilván. Növekedés leginkább a kisebb tartományokban, például Hamburgban tapasztalható. Az ország északi részén fekvő kikötővárosban a szalafisták száma a tavalyi 730-ról 798-ra emelkedett. A csoport nagyjából felét, 434 embert sorolnak dzsihadisták, vagyis a vallási elvek érvényesítéséért erőszakra is hajlandó szalafisták közé.

PestiSracok facebook image

A 82,6 milliós Németországban nagyjából 4,5 millió muzulmán él, többségük török.

MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.