Russay István, a Mineralimpex vezérigazgatója, aki korábban az állambiztonság ügynökeként szolgáltatott – elsősorban gazdasági – információkat a hazai hírszerzésnek, a nyolcvanas évek elejétől központi szereplője lett az illegális pénzmozgásokkal kísért olajkereskedelemnek. Egy osztrák vállalkozóval, Heinrich Korzillal irányították a bécsi Mineralkontor vállalatot, amelynek segítségével elkövették visszaéléseiket.
Az elmúlt hetekben kirajzolódott egy hálózat, amelyben éppúgy jelen voltak a szovjetek, mint nyugati gazdasági érdekkörök, és láthattuk, hogy a hidegháborús közvetítő kereskedelemre „szakosodott” magyarországi impexes garnitúra miképpen építette ki korrupciós lekötelezettségeken alapuló kapcsolatrendszerét, amelynek segítségével szisztematikusan szivattyúzták ki a tőkét hazánkból.
Az egész ügy annyira szövevényes és bonyolult – még úgy is, hogy csak a felszínt sikerült rekonstruálni –, hogy a heteken át tartó folytatásos krimi követésében talán még azok is elvesznek, akik rendszeresen elolvassák a legújabb fejezetet. Azok, akik alkalmanként kapcsolódnak be, vagy csak egy-egy rész kelti fel a figyelmüket, minden bizonnyal kétkedéssel fogadják az általam leírt világot, amely annyira ellentmond mindannak, amit a szocializmusról gondoltattak velünk. Ez jól érezhető egyes kommentekből. Ajánlom tehát figyelmükbe a megelőző több tucat cikk figyelmes olvasását, vagy könyveimet, különösen Az impexek korát!
Lejtmenet
Russay István minden bizonnyal egy stróman volt. Az amerikai Phibróval kötött megállapodás, miszerint 10%-kal olcsóbban adták tovább az Egyesült Államokba az iráni nyersolajat, mint amennyiért megvásárolták, csak az egyik korrupciós üzlete volt a Mineralimpex vezetőjének. Számos bányászati termék került az általa vezetett cégeken – vagy a Mineralimpexen, vagy a bécsi Mineralkontoron – keresztül nyugati vállalatokhoz úgy, hogy azon a magyar állam súlyos veszteségeket könyvelt el.
Russay magánszámláin természetesen növekedtek a megtakarítások, amelyeket az állambiztonság a visszaélések gyanúja miatt szemmel tartott. Bizonyítékokat akartak szerezni a csalásokról, és az indokolatlan vagyonnövekedést annak tekintették. A nyomozás során házkutatást tartottak a vállalatvezetőnél, 1982 nyarán felnyittatták az OTP-nél bérelt széfjét is, amelyben 24 darab OTP-betétkönyvet és nagy mennyiségű aranytárgyat találtak. A szerv becslése alapján összesen nagyjából kétmillió forintnyi értékről volt szó (korabeli értéken soknak tűnhet, de elenyésző Russay vagyonához képest), és megjegyezték, hogy a széfet a vállalatvezető rendkívül ritkán nyitja fel, lakásfelújítását is OTP-kölcsönből finanszírozza. A széfben megtalálták Russay végrendeletét, amelynek kedvezményezettje felesége, Szőnyi Olga operaénekesnő volt.
Egy jól sikerült kép Szőnyi Olgáról
Szőnyi Olga számára Russay a szocialista Magyarországon szokatlan életszínvonalat biztosított; Dézsy Zoltán szerint még a bécsi operát is kibérelte, hogy felesége ott énekelhessen. Természetes, hogy végrendeletében őt nevezte meg örökösének (első házasságából származó fia mellett), de a halála után indított vagyon utáni hajsza arra enged következtetni, hogy az említett pénzekre mások is igényt tartottak.
Utódlás
Russay nemcsak vagyonát kívánta biztonságba helyezni, de a Mineralimpex élére is olyan utódot kellett találnia, aki változatlan módon vitte tovább a korrupciós ügyeket. Igazgatói székébe helyettesét, Tóth Józsefet szemelte ki. Russay 1984. július 1-jével vonult nyugdíjba, és az azt megelőző hónapokban egyik legfontosabb célja az volt, hogy osztrák munkavállalási engedélyt kapjon, és el tudjon helyezkedni valamelyik korábbi üzletfélnél tanácsadói munkakörben.
Tervük szerint két párhuzamos munkavállalási szerződést kötnének: egyik megfelelne a magyar jogi formulának, a másik »Máté« [Russay célszemély fedőneve] igényeinek megfelelően készülne el, természetesen erről a magyar hatóságoknak nem lenne tudomásuk
– foglalták össze a nyomozók az összegyűjtött információkat. A Russay igényei szerint készülő munkavállalási szerződés kiállításához a Creditanstalt Bankverein igazgatója nyújtott segítséget, ugyanis a magyar külkereskedelmi vállalatvezető nyugdíjas évei alatt a bank egyik vegyesvállalatának szakértőjeként szeretett volna dolgozni.
A kémelhárítás folyamatosan lehallgatta Russay irodáját, így tudomást szereztek az osztrák munkaszerződés első változatának elkészültéről, ezért 1984. április 17-én titkos kutatást hajtottak végre budapesti irodájában. A fedett akció eredménye az lett, hogy Russay vadászcsizmájából előkerült 100 svájci frank, 400 nyugatnémet márka és 34 ezer magyar forint, valamint egy borítékban lévő – nem túl jelentős összegű – valutamennyiség; a szerződést azonban nem sikerült megkaparintani. Időközben a Külkereskedelmi Minisztérium kiállította Russay külföldi munkavállalási engedélyét, amely egy osztrák cégnél betöltendő pénzügyi-beruházási tanácsadó és piackutató munkakörről szólt.
Russay nyugdíjba vonulása kapcsán az állambiztonság felfigyelt arra, hogy a Budapesten szolgálatot teljesítő osztrák kereskedelmi attasé is élénken és aktívan kíséri nyomon az eseményeket. Ladislaus Wagner régi ismerőse volt Russaynak: a vállalatvezető számára még belügyes ügynöksége idején jelölte ki a szerv célszemélyként az osztrák kereskedőt, Heinrich Korzillal együtt. Kiderült, hogy Wagner – aki a Mineralkontor ügyvezető igazgatójaként szerepelt már ekkor – rendszeresen hozott készpénzt Russaynak Bécsből, évente nagyjából félmillió forintnak megfelelő összeget szállított Budapestre. Szintén aggódott a vezetőcsere miatt Győri Gábor, a Monimpex vezérigazgatója, akinek az ügyben betöltött szerepére az állambiztonság iratai alapján egyelőre nem derült fény, azonban a lehallgatókészüléknek köszönhetően tudjuk, hogy Russay ígéretet tett Győrinek, „hogy ügyében megszerzi az új vezérigazgató támogatását”.
Dézsy Zoltán és Ilkei Csaba riportot készítettek a Mineralimpex visszaéléseiről még 1989-ben. Ennek következtében Dézsyt meghívta irodájába egy beszélgetésre Győri Gábor. Ki tudja, mi is lehetett a konkrét célja ezzel a találkozóval, mindenesetre Dézsyt nem lehetett elhallgattatni, megzsarolni vagy megfenyegetni.
Kontinuitás
Tóth József úgy vette át Russay vezérigazgatói székét, hogy
tudott elődje bűnös tevékenységéről, […] azonban a népgazdaságra hátrányos üzleti konstrukciók felszámolására vezérigazgatói kinevezését követően sem kezdeményezett intézkedéseket, a tudomására jutott információkat a felügyeleti és más illetékes szervek elől elhallgatta. A szerveinkkel való hivatalos kapcsolattartás során sem tett említést a tudomására jutott információkról
– szól az állambiztonsági jelentés. Az olajügyletek mögött álló hálózat tagjainak tehát nem volt okuk aggodalomra. Sőt, nemcsak folytatta és támogatta a Russay által megkezdett illegális üzletkötések teljesítését, hanem igyekezett még erősebb pozíciókat kialakítani a rendszer működtetéséhez. Russay és Tóth
megállapodtak abban, hogy »Márk« [Tóth József] a Magyar Kereskedelmi Kamarában átveszi az osztrák–magyar kapcsolatok bizottságának vezetését is. Ez »Máté« [Russay István] szerint azért hasznos, hogy más ne szóljon bele, jobb, ha ők tartják kezükben ezt a témát.
Tóth József karrierje a kamaránál nem állt meg: 1988-ban már arról szólt a jelentés, hogy várhatóan az elnöki tisztség betöltése is rá vár.
Kegyvesztetten
Russay István további sorsa nem volt ennyire zökkenőmentes. Sikerült ugyan Ladislaus Wagner segítségével beszereznie az osztrák munkavállalási engedély megadásához szükséges dokumentumokat, és papíron még munkát is talált Ausztriában: egy szerződés szerint tanácsadói feladatai elvégzéséért 60 ezer osztrák schillinget keresett havonta. Korzil szerint azonban semmi konkrét dolga, munkája nem akadt Bécsben, így a nyugalomba vonult vállalatvezető kifejezetten unatkozott az osztrák fővárosban. Ráadásul a beígért és szerződésbe foglalt állás csak papíron létezett, az állambiztonság értesülései szerint tényleges jövedelme nem volt, így a külföldi munkavállalási engedély korabeli szabályozása értelmében saját zsebéből volt kénytelen hazautalni állítólagos fizetésének 20%-át. Ladislaus Wagner megpróbált abban is segíteni neki, hogy Ausztria helyett Svájcban telepedhessen le, azonban nemhogy letelepedését, de még turistaútra szóló vízumkérelmét is elutasította a svájci nagykövetség, arra hivatkozva, hogy nyugati titkosszolgálatok kémkedéssel gyanúsítják.
Ez a gyanú nem is állt messze a valóságtól, hiszen tényleg kapcsolata volt a magyar titkosszolgálattal, de feltehetően a szovjettel is. Bármilyen információk is voltak a svájci hatóságok kezében, a beutazás ellehetetlenítése azzal a veszéllyel fenyegette Russayt, hogy nem fér hozzá széfjeihez. Wagner azt javasolta, hogy a „vezető osztrák kormánypártok támogatására” utaljon át egymillió schillinget, így biztosíthatják az osztrák állampolgárság megszerzését, ezzel pedig felnyílik a svájci határsorompó is. Arról nem szólnak a levéltári források, hogy a jó tanácsot megfogadta-e az üzletember, mindenesetre 1986 tavaszán az osztrák külügyminisztérium és az ottani kereskedelmi kamara támogatásával Russay osztrák állampolgár lett. A bankbetétek feletti rendelkezést azonban az állampolgárság elnyerése sem könnyítette meg, ugyanis a több osztrák, svájci és állítólag amerikai számlán lévő megtakarításainak eredetére nem lehetett megnyugtató választ adni az adóhatóságok számára, így pénzfelvétel esetén minden bizonnyal a vagyon jelentős részét elvonták volna jövedelemadóként.
Russay tehát nyugdíjba vonulása után kegyvesztetté vált, nem ő bonyolította már az üzleteket, így személye is háttérbe szorult. Ugyanakkor a nevén lévő vagyonokhoz való hozzáférés nehézsége arra utal, hogy mások is pályáztak pénzére, a korrupciós hálózat egyik strómanja lehetett a kiöregedő vállalatvezér, halála után pedig hajsza indult a rablott pénzekért. Innen folytatjuk!
Facebook
Twitter
YouTube
RSS