Pesti Srácok

Botrány a Parlamentben: az ellenzék akadályozza a szavazást

Botrány a Parlamentben: az ellenzék akadályozza a szavazást

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke felvezetésével az ellenzéki képviselők lezárták a házelnök parlamenti pulpitusát, hogy megakadályozzák a túlóratörvény megszavazását. Latorcai János, a mai napi ülést levezető elnök emiatt nem tudott feljutni a pulpitusra. Közben Kövér László beszélni próbált, de fütyüléssel és papírfecnik dobálásával és bekiabálással akadályozták az ellenzékiek. A Ház azonban megkezdte a szavazást.

A lépcsőnél áll például az MSZP-ből Bangóné Borbély Ildikó, Kunhalmi Ágnes, Tóth Bertalan és Gurmai Zita; a Párbeszédből Szabó Tímea, Tordai Bence és Mellár Tamás; de az akcióhoz Szél Bernadett, Szabó Szabolcs és Bősz Anett független képviselők is csatlakoztak. A pulpitus másik oldalán pedig DK-s képviselők állnak, Gréczy Zsolt, Vadai Ágnes, Székely Sándor és Hajdu László képezi a torlaszt. Később a szocialista Hiszékeny Dezső ötletére átment még pár képviselőnő erre az oldalra, mert az ellenzékiek attól tartanak, hogy megjelenik a házőrség, és akár ki is vezethetik a képviselőket. A Jobbik képviselői a helyükön állnak, LMP-seket nem látni a lépcsőnél. A jobbikosok a helyükön egy molinót feszítettek ki, amelyre azt írták ki, hogy 2018 a rabszolgák éve, és áthúzták azt, hogy a családok éve lenne. Ráírták azt is: "köszönjük, Fidesz!"

Cikkünket hamarosan frissítjük!

Forrás: MTI/Index

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.