Pesti Srácok

Botrány: faképnél hagyta a zuglói Momentum a DK-val karöltve Horváth Csabát – Tóth Csaba "örökségén" marakodnak (frissítve)

Botrány: faképnél hagyta a zuglói Momentum a DK-val karöltve Horváth Csabát – Tóth Csaba "örökségén" marakodnak (frissítve)

A napirend elfogadását követően faképnél hagyta a DK és a Momentum Horváth Csaba polgármestert. A kivonulást követően az ülés határozatképesség hiányában véget is ért – számolt be közösségi oldalán a Fidesz helyi elnöke.

Borbély Ádám kifejtette, hogy a nézeteltérés alapja az 5,5 milliárd forintból gazdálkodó helyi vagyonkezelő vezérigazgatói pályázata volt, ugyanis Tóth Csaba egykori birodalmát egymás között kívánják újraosztani, és ezért semmi sem drága nekik – fejtette ki a politikus, megjegyezve:

Este ezt a közleményt juttatta el portálunkhoz Horváth Csaba:

Nem megsértődni kell, hanem dolgozni

PestiSracok facebook image

A DK és a Momentum a koalíciós politizálást összekeveri az erőszakos politizálással. Amit a Fidesznél joggal kritizálunk – az izomból, ész nélkül történő politizálást –, az a koalíción belül sem megengedhető. Elfogadhatatlan, hogy megválasztott képviselők munkavégzés helyett sértődötten ellehetetlenítsék a zuglói képviselő-testület munkáját.

A mai napon a képviselő-testületi ülésen a napirend elfogadása előtt bejelentettem, hogy előterjesztőként visszavonom a Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató Zrt. vezérigazgatói posztjára kiírt pályázat eredménye alapján készült javaslatomat, amelyet megfontolás után a következő ülésen – jövő kedden – terjesztek a képviselők elé.

Természetesen nem egy konkrét vezérigazgató-jelölthöz ragaszkodom, hanem ahhoz hogy a lehető legjobb jelöltet találjuk meg. Mivel azonban erről nem voltam meggyőződve, továbbá több képviselő is jelezte, hogy látni szeretnék az állásra jelentkezők pályázatait, úgy döntöttem, hogy néhány nappal elhalasztom a döntést. Egyben felkértem Zugló jegyzőjét, hogy alakítson ki egy adatszobát, ahol a képviselők megismerhetik a jelentkezők pályázatát.

A DK és a Momentum képviselői azonban arra számítottak, hogy a mai ülésen az ő jelöltjüket megszavazzák, ezért a halasztáson megsértődtek és távoztak az ülésről. Elfelejtik, hogy nem magunknak és nem a személyes szimpátiánk alapján kell vezérigazgatót találnunk egy ilyen felelős pozícióra, hanem az önkormányzat, a zuglói polgárok számára. Éppen ezért nem az egyes pártok képviselőinek személyes szimpátiája a legfontosabb, hanem a szakmaiság és a hitelesség.

A megsértődésük nem lehet ok arra, hogy otthagyják a munkahelyüket, ezt egyetlen képviselő sem teheti meg az általa képviselt zuglói emberekkel szemben. Ezzel ugyanis megakadályozzák az érdemi munkát, ahogyan a mai napon is több, a zuglóiak számára fontos előterjesztésről nem tudtunk döntést hozni.

Polgármesterként mind a magam, mind a zuglóiak nevében elvárom, hogy a képviselők végezzék a munkájukat, és ne sértődgessenek, mint egy kisgyerek, pusztán azért, mert esetleg nem a személyes kiválasztottjuk a legjobb egy adott posztra.

Javaslom, hogy térjünk vissza a normalitáshoz, mert az efféle “torzsalkodó politizálás“ is oka volt az ellenzéki koalíció áprilisi kudarcának, tanuljunk belőle!

Forrás: Facebook; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.