Újabb virágot szakított le Gyurcsány Ferenc, ugyanis vélhetően teljesen véletlenül egy momentumos politikust sikerült a Demokratikus Koalíció szektájába csábítani. Nyilván még mindig nem arról van szó, hogy a baloldalon Gyurcsány Ferenc irányítana…
A mai napon meghoztam azt a döntést, hogy közel hat év közös munka után elbúcsúzom a Momentumtól, és tájékoztattam a párt vezetését a kilépésemről
– írja a Facebook-oldalán Bodrozsán Alexandra.
Önkormányzati képviselőként szívügyem és hivatásom is egyben a kecskemétiek érdekeinek eredményes és hatékony képviselete. Ehhez egy olyan szövetségesre leltem, aki biztosítja a szervezeti és szakmai támogatást a további fejlődéshez, és a helyi építkezéshez
– írja az újdonsült dékás pártkatona. Bodrozsán mindenkit megnyugtat, hogy a céljai nem változtak, továbbra is elszántan fog küzdeni az európai értékekért.
Ezt a munkát mától a Demokratikus Koalíció közösségében folytatom
– írja.
Úgy tűnik, rossz időszakban van a Gelencsér Ferenc (?) által vezetett (?) párt, legutóbb ugyanis Déri Tibor újpesti polgármester lépett ki a Momentumból és csatlakozott a DK frakciójához.
Erősödnek Gyurcsányék
Egy héten belül Bodrozsán átigazolása már a második a sorban: előbb a Jobbik miskolci önkormányzati képviselője jelentette be, hogy kilép addigi pártjából, és csatlakozik a DK-hoz. Szilágyi Szabolcs azzal indokolta döntését, hogy az előválasztás során megtapasztalta, milyen jól tud együtt dolgozni a helyi DK-val. Az ex-jobbikos képviselő váltása azért is meglepő, mert pár évvel ezelőtt Szilágyi Szabolcsnak még egészen más volt Gyurcsány Ferencről a véleménye.
Az én nagyapám nem azért verte le ’56-ban a Lenin Kohászati Művek tetejéről a vörös csillagot, hogy ma az unokái szemébe röhögve a kommunisták szellemi örökösei röhögve lopják el a jövőjüket. Nem! És ott van ebben a csoportosulásban az a Gyurcsány Ferenc is, aki már személyes tapasztalatokat szerzett a terror és az elnyomás terén 2006 őszén
– fogalmazott Szilágyi, aki hét évvel ezelőtt a megbolondult Hitlerhez is hasonlította Gyurcsányt.
Kíváncsiak vagyunk, mi állhat a háttérben. Csak nem az a bizonyos Gyurcsány-szál?
Forrás: Facebook; Fotó: MTI/Illyés Tibor
Facebook
Twitter
YouTube
RSS