“Egy népirtás előestéjén vagyunk” – így fogalmazott egy brazil fotóriporter, aki évtizedek óta dokumentálja az Amazonas-medencében élő őslakosok életét. Sebastião Salgado és mellette sok más jogvédő és tisztviselő szerint a koronavírus-járvány akár végleg eltüntetheti a Brazília esőerdőiben élő indián törzseket – írja az Index.
Az elmúlt hetekben riasztóan meredekké vált Brazíliában a járványgörbe, félmillióan kapták el igazoltan a betegséget és már több, mint 29 ezren vesztették életüket – írja az Index. A lap beszámolójából kiderül: a több, mint 200 millió lakosú dél-amerikai ország nagyvárosainak legszegényebb területein nagyon sokan élnek összezsúfolva, rossz higiéniás körülmények között. A favelák lakói különösen nagy veszélyben vannak ebben a helyzetben, az őslakosok halálozási rátája kiugróan magas – a CNN-nek nyilatkozó jogvédők szerint közöttük a halálozási ráta kétszer akkora, mint Brazília többi lakosa esetében. Az országban közel 900 ezer indián őslakos él, megfelelő infrastruktúra nélkül, a modern világ állandó fenyegetése mellett. Bár aktivisták, sztárok és törvényhozók is megpróbáltak kiállni a törzsek mellett, az elnökkel való rossz viszonyuk miatt kérdéses, hogy kapnak-e bármilyen érdemi segítséget a járvány leküzdéséhez – vázolja fel az Index.
Braziliában körülbelül 300 indián törzset tartanak számon, nagy részük falvakban él. Egyes törzsek alig száz embert számlálnak, míg mások több ezer főből álló közösségek. Még mindig vannak olyanok is, amelyeknek semmilyen kapcsolatuk sincs a külvilággal.
Jair Bolsonaro nyíltan szembemegy a kijárási korlátozásokkal és a járványügyi intézkedésekkel, mert szerinte ezekkel csak fokozódnak a gazdasági károk. Az Index szerint az sem meglepő, hogy Brazília jelenleg a második legfertőzöttebb ország a világon az Egyesült Államok után. Naponta közel ezer ember veszti életét, miközben 20-30 ezer új esetet találnak, mindezt ráadásul elég alacsony tesztelés mellett.
Forrás: Index/CNN, kiemelt kép: tropicalmagazin.hu
gyozo2018
2020-06-01 at 15:24
Ezt szánják Európa őslakosainak is.
Bóbita
2020-06-01 at 15:23
Ez a vágy vezérelt komment.
De azért ezt a ragozó-toldalékoló nyelvet beszéli az ilyen is .
Nagy példaképe szavaival élve, “el lehet innen menni”, hogy ne kelljen még csak hallania se ezt a nyelvet.
Egyébként pedig felesleges ábrándot kerget. Magyarok voltak, vannak, lesznek, a ragozó-toldalékoló nyelvükkel együtt, amiből az ősidőkben kialakult a többi egyszerű nyelv, ami az Ön ízlésének és képességeinek is megfelel.
Abroszba Phass
2020-06-01 at 14:56
Ki fognak halni. Sajnos ez a világ rendje. Ki fognak halni a ragozó-toldalékoló nyelvek, mint amilyen a magyar is, mert nem lehet őket jól számítógépesíteni.
Sajnos.
Bóbita
2020-06-01 at 15:20
Ez a vágy vezérelt komment.
De azért ezt a ragozó-toldalékoló nyelvet beszéli az ilyen is .
Nagy példaképe szavaival élve, “el lehet innen menni”, hogy ne kelljen még csak hallania se ezt a nyelvet.
Egyébként pedig felesleges ábrándot kerget. Magyarok voltak, vannak, lesznek, a ragozó-toldalékoló nyelvükkel együtt, amiből az ősidőkben kialakult a többi egyszerű nyelv, ami az Ön ízlésének és képességeinek is megfelel.
gyozo2018
2020-06-01 at 15:28
Műveletlen liberálproli.
A nyelvet beszélni kell, nem számítógépesíteni.
Amúgy már rég túl vannak rajta a szakemberek.
Bmeg! Bekapcsolod a mikrofont, rábeszélsz, és
szövegre fordítja, küldheted az sms-t.
Ekkora hülyét!
Anyám, borogass!
Nonvideor
2020-06-01 at 15:31
A leglogikusabb nyelv a magyar.
Azért lehet pompáséan algoritmusokba foglalni a nyelvünk rendszerét.
De mit tudhat egy önfelkent értelmiségi, aki valójában belpesti liberálproli.
Azért vagytok tehetségtelenek, mert nem elég, ha valaki születésénél
fogva megtanulja a nyelvünket, ahhoz kell a lélek-szellem struktúrája és
a történelmi-szakrális múltunk is.
Ezért az összes firkászaitok (Esterházy , Eörsi, Kertész stb.) csak szót fosni tudnak, de alkotni nem.
fixit
2020-06-01 at 17:04
Akkor caplass el egy könyvtárba. Ott keresd meg Proszéki Gábor: Számítógépes nyelvészet c. könyvét jóóó régen írta úgy a 90-es évek elején.
Tudom ez neked sok lesz nem csak a tömege miatt, de ami benne van.. Jajj matek, logika meg hasonlók.
Ezért elmesélem, ez a tag volt az első a kis cégével a 90-es években az MS beszállítója lett, ők írták az első használható helyesírás ellenőrzőt. Sajnos a menő nyugati nyelvek nem voltak alkalmasak erre.
Az az algoritmus amit kifejlesztettek alkalmassá tették a rendszerét a nyelvek mintegy 60%-hoz erre a feladatra.
Ahogy az NLP területén is előny, ha valaki anyanyelvi szinten beszéli a magyart.
Inkább a hozzád hasonló szerény értelmi képességekkel (ezért komoly evolúciós hátránnyal) megáldott csapat fog kihalni mind a dínók.
Nézzük_magát_a_dolgot
2020-06-01 at 18:26
Ezt mondják a hangok a fejében? Vagy a szívéből jön az óhaj? Hiszen az Ön elmélete szerint kizárólag a kínai nyelv fog fennmaradni, mert az minden nyelvtan nélkül egymás mellé illesztgeti a szavakat. Ahogy a költő írja: “kuli húz riksa / Kuli húz autó / Kuli húz sárkányszekér / Ver kis kuli nagy rossz emberek./ Ki húz riksa? / Ki húz autó? / Ki húz sárkányszekér? / Ha kuli meghal. / Kuli neeeem tud meghal! / Kuli örök.” Egyébként ha Ön olyan nagyon ismeri a számítástechnikával összefüggő nyelvészeti tanokat, nyilván szigorlatozott a “Formális nyelvek elmélete” tárgyból a villamosmérnökin. Milyen eredménnyel, gratulálhatok?
Neaddfel
2020-06-01 at 14:51
Brazil fotóriporter: egy népirtás előestéjén vagyunk
***
Schiffer András:A világmédia szándékosan vagy ostobaságból az emberiség félrevezetését szolgálta a manipulált tudósításokkal…mára egyértelművé vált, a járvány tényleges lefolyását messzemenően túlhiszterizáló híradások is megjelentek a világsajtóban. Így például a számok alapján nehezen hihető, hogy a brazíliai Manausban, és az ecuadori Guayaquilban, amelyek Budapestnél nagyobb városok az utcán heverjenek a Covid–19 miatt elhunytak.
***
Talán van valami a háttérben, amiről a “nagyérdemű” figyelmét el kell terelni ?
Lehet hogy Minneapolis felturbózása is ezt szolgálja ?
Persze tudom, összesküvéselmélet.
gyozo2018
2020-06-01 at 15:26
Schiffer itt nem szempont.
A TASZ ágens nyelve kétágú,mint a kígyóé.
fixit
2020-06-01 at 16:53
Az összeesküvéselmélet, ugyanolyan meggyőző(nek látszó) tényekkel lehet bebizonyítani, hogy
– kinaiak “génmanipulálták” a virust, hiszen 3 napja lezárták a viruslaborjuk környékét látszott a GSM forgalmi adatokból különbenis 5G – hoyg Manhattenben is az van, ugyan… (mondják az USAban)
– amerikaiak gyártották a virust hiszen egy katonanő ott bringázott wuhánban különben is billgates, szabadalom FBICIANSA blah blah mondják a Kínaiak
Szerintem baromi sok rákbeteg és a különböző genetikai eredetű kórságban szenvedő seggét földhözverné örömében, ha a genetika olyan szinten állna hoyg csak úgy pikpakk manipulálgatunk.. Maradjunk annyiban ettől nagyjából 100évere vagyunk (bár nem bánnám ha több pénz menne a területre és fejlődne).
———-
Nem bánnám ha Andrásunk a jogi diplomájával nem játszana járványügyi szakembert, mert hamar kiderülhet, hogy gond van nála az elemi matekkal is (gond van amúgy sajnos).
Tényleg nem értem mi a francnak kell beleugatni mindenbe és nekem erről még csak nincs is rossz véleményem, de amikor valaki a természettudományos / matematikai tényeket igyekszik tagadni…
Persze a baloldalnak ez a sajátossága a svédek is megpróbálták, aztán pofánvágta őket a nyilt társadalmuk realitása. Szal azért nehogy már a facebookon észtosztosztó a csatkai kuruzsló szintjén levő segghülyék mondják meg a gyeremekem apám anyám milyen gyógyszert kapjon, vagy ne kapjon mert annak jó vége nem lesz.
Nem kell hozzá nagyon bonyolult matek mondjuk egy erősebb középiskolai/gyengébb BSC tudás meg egy közepes excel/mathlab/patyhon ismeret az összes adat fent van a JHU siteon. Simán lejátszhatóak a különböző scenáriok igy simán kiszámolhati a hazai járványterjedés hogy alakult volna ha másképpcsináljuk (később) vagy nem esetleg a tragikus helyzetbe került olaszok / spanyolok másként csinálják…
Szal hagyjuk a hülyeséget.
Királytigris
2020-06-01 at 14:40
“Még mindig vannak olyanok is, amelyeknek semmilyen kapcsolatuk sincs a külvilággal.”
Akkor biztonságban vannak.
khm
2020-06-01 at 14:50
Pontosan addig,míg oda nem megy egy riporter,és megkérdezi őket,hogyan tudnak az őserdőben biztonságban élni.
Amúgy Borneón is van néhány őslakos törzs,akiktől (egy ideje) óvják,még a kutatókat is. Ugyanis még az influenza is elvinné őket,hisz az immunrendszerük,nem találkozott olyan vírusokkal.
Bálint András
2020-06-02 at 10:57
Emlékezetem szerint, annyira védik magukat, hogy egy kívűlről jött kutatót nemes egyszerűséggel megöltek, rögtön a parton…!