Egy Budapesten élő norvég férfi arra készült, hogy a 12 évvel ezelőtt Norvégiában történt, Anders Behring Breivik által véghez vitt tömegmészárlás mintájára még nagyobb mészárlást rendezzen a fővárosunkban. A férfi annyira fanatikusa lehet Breiviknek, hogy még küllemében is hasonlít rá. A szörnyű terve azonban meghiúsult, hála a magyar hatóságoknak.
2011 júliusban Anders Behring Breivik előbb egy autóba rejtett pokolgépet robbantott fel Oslóban, ami nyolc ember halálát okozta, majd két órával később rendőregyenruhában áthajózott Utoya szigetére, ahol az akkor kormányon lévő Munkáspárt ifjúsági táborában 69 tizenéves fiatalt lőtt agyon. Egy Budapesten élő norvég férfi pedig ezt a szörnyű tettet akarta überelni a magyar fővárosban. A tervéről videókat tett közzé, erre lett figyelmes a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodája és a Terrorelhárítási Központ. A hatóságok azonnal megkezdték a felvételek elemzését, az azokon szereplő férfi beazonosítását, illetve az általa tervezett cselekménnyel kapcsolatos valamennyi információ beszerzését.
A 45 éves norvég állampolgár által közzétett videók arról szóltak, hogy a 2011-es – Anders Behring Breivik által végrehajtott – 77 halálos áldozattal járó cselekményt akarja túlszárnyalni
– írja a police.hu.
Forrás: Top World News, fotó: videókivágás
Tények
2023-06-21 at 13:43
ÉS MIT KERESETT EZ NÁLUNK, HOGYAN JÖTT IDE?
hivő
2023-06-21 at 07:58
Nem tetszik a liberális
nyugatnak,hogy nálunk béke
és viszonylagos biztonság
van.
A robbantásoknak,erdőtüzeknek,
proxy háboruknak az
a célja, hogy olyan fokra
emeljék a káoszt és a félelmet
amikor már könyörögni fogunk
a WEF-nek stb,hogy legyen már
kommunista diktatura.
bressa
2023-06-20 at 18:09
Meg kell nyúzni, majd berakni a nagy bakcigányok közé!
Orientál
2023-06-20 at 16:59
Szerintem mint ahogy a hetvenes években a terrorista kommunista balos terrorszervezeteket úgy a szélső jobboldaliakat is a háttérhatalom irányítja egy általa pénzelt és kiépített rendszerén és elvtársai bonyolult hálózatain keresztül. Példa erre a jóval korábbi Kennedy elnökök elleni gyilkossági akcióik is.
Dzsoszer
2023-06-20 at 16:23
Faggatni kell a barmot ,mert valszeg küldött ember !
kurátor
2023-06-20 at 16:17
@gyozo2018
Ezt eddig értem, csak hát a megfelelő hatóságok, a rendőrség, a titkosszolgálatok feladata lenne, hogy ezeket az “aknákat” ne tudják telepíteni. Jelen esetben elég lett volna bekérni egy erkölcsi bizonyítványt és már ki is van szűrve. Persze értem, ez mindig nem lesz elég és tökéletes biztonság nincs, de szóval érted miről beszélek, ide ezek szerint ezek közül az “aknák” közül csak az nem lesz telepítve amit nem akarnak telepíteni….
Nahát
2023-06-20 at 15:54
Nem hiszek a véletlenekben. Amikor egy őrült norvégnak az jut az eszébe, hogy Magyarországra települ. Pont ide, és pont itt akar gyilkolászni. Köszönjük a magyar rendőrségnek és a TEK-nek, hogy időben elkapták a rohadékot.
gyozo2018
2023-06-20 at 15:23
kurátor
2023-06-20 at 14:59
Ezeket az őrülteket bujtogatják, légy te nagyon biztos benne.
Az internácik begyűjtenek minden aberráltat, elmeháborodottat,
demenset és úgy telepítik be őket, mint az aknákat.
kurátor
2023-06-20 at 14:59
Állítólag a norvég hatóságok által ismert, előzőekben erőszakos és szexuális bűncselekményeket elkövető emberről van szó. Ennek ellenére minden gond nélkül letelepedhetett Magyarországon. Csak azután kezdtek el utánanézni, hogy kiről is van szó miután majdnem robbant az “időzített bomba”. Na ez a gond.
Theo
2023-06-20 at 14:53
Egy norvég? És itt akar gyilkolaszni? Ugyan kit? És miért? Es egyáltalán: mi köze az itteni dolgokhoz?
Remélem kiutasitjuk, ha majd a bíró megpuszilja és elengedi.
Egyébként meg zárjuk már le a nyugati határt is, lassan veszélyesebb, mint a déli….
sorry
2023-06-20 at 14:31
mirti:
bocsi, Norvégia nem EU tag.
A többivel egyetértek.
ezazöld
2023-06-20 at 14:21
Breiviket azért alkalmazták (valószínű sorosék) hogy szélsőjobboldali veszélyre hivatkozva Norvégiát(is)soros-vazallussá tegyék.A mostani magyar esetnek ugyanolyan íze van.Összefügghet azzal hogy a soros-fattyú átvette a (rém)uralmat.
Ezek szerint a
2023-06-20 at 14:08
Norvég Alapok pénzét sem sajnálnák, ha ilyen remek projektet tudnának megvalósítani.
Jobb, mint az NGO-ké.
Sas
2023-06-20 at 13:38
ja…….és gondolom, az oláh jött is volna-amerikaiakkal-“rendet rakni”—-erre megy ki a játék.
solothurn
2023-06-20 at 13:30
Követ a nyakába és behajítani a Dunába, passz!
Sas
2023-06-20 at 13:28
biztos, hogy a nyugati “barátaink” manipulálták-aztán a teljes libernyák sajtó minket szidott volna.
mirti
2023-06-20 at 13:22
gratulálunk az EP. kiváló ideológia exportjának és persze a norvég Ep. képviselőknek akik kiváló munkát végeztek és végeznek ma is …..Kiváló és hatékony (főleg a 100 % -ban agymosott liberális állampolgáraik körében…) az áskálódásuk hazánkkal szemben !
TS
2023-06-20 at 13:20
Mekkelek lehet, telibe talált.
Királytigris
2023-06-20 at 13:18
Szaros Gyurkáék már nem csak az Antifákat, hanem ilyen degenerált, idióta tömeggyilkosokat uszítanak ránk.
Szerencsére barma már előre eldicsekedett, és ez buktatta le.
Greg
2023-06-20 at 13:17
Köszönet a hatóságoknak!
Mekkelek
2023-06-20 at 13:08
Alighanem nyugati ‘szövetségeseink’ titkosszolgálatainak is van némi háttérmunkája a fenti ügy kidolgzásában: Tanulják meg a magyarok, hogy nem csak migráns lehet terrorista!
Nézzük_magát_a_dolgot
2023-06-20 at 12:43
Sokszor mondják, hogy lám-lám, Hazánk a magasan művelt fénylő Nyugat lakosai számára is annyira vonzó, hogy ide költöznek. Kezdhetünk örülni? A németek meg hollandok hozzák a maguk elvakult liberalizmusát, gyakran terjesztési nyomulással, mások meg a g-yilkos indulataikat hozzák? Annyira hasraesünk a baltás vikingektől, hogy meg se nézi senki, ki telepszik le? Csak most tudjuk meg, hogy otthon is ilyesmik miatt ítélték el? Nálunk is működik a kontroll nélküli willkommen, csak másmilyen származású gonosztévők érdekében? Kiveszett volna az egészséges életösztön belőlünk is? Tisztán kimutatható, hogy a hungarofób rasszizmus mozgatta az illetőt, véletlenül se északiakat akart kiiktatni.
Cuki
2023-06-20 at 12:22
örök = ökör, de majdcsak magadra ismertél az elírástól függetlenül is 😂😂😂😂
pm
2023-06-20 at 12:16
Nekem a ipse elég “katonásnak” tűnt.. Norvégiábol idejön tömeggyilkolni ? ki ad neki ehhez felszerelést és kapcsolatot? Az ehhez szükséges cuccokat nem árulják a piacon..
hmm támogatott zavarkeltés? ezt simán kinézném bármelyik “baráti” országból mostanság. Majdan..
khm
2023-06-20 at 11:52
Minek jött ide? ballib ülyéből így is túl sok van Magyarországon.
Mondjuk a legközelebbi nagy rendezvény a buzifelvonulás lenne. Szóval,hol akart kaszálni?
Sas
2023-06-20 at 11:45
Egyszerű elmebeteg lehet, akit amerikai ügynökök használhattak-hergeltek-majd eldobták-a kormányt szerették volna kompromittálni általa.
Sas
2023-06-20 at 11:42
Nyílván szélbalos.Amerikás irányítással-széljobbosnak feltűntetve……………..mint, pl. anno Bácsfi D .