Pesti Srácok

Bréking!!! A Fővárosi Törvényszék szerint Roháč ölte meg Prisztást, Hatvani büntetését félbeszakították (Frissítve!)

Bréking!!! A Fővárosi Törvényszék szerint Roháč ölte meg Prisztást, Hatvani büntetését félbeszakították (Frissítve!)

Elfogadta a Fővárosi Törvényszék Jozef Roháč vallomását, amely szerint ő lőtte agyon 1996 novemberében Prisztás József nagyvállalkozót, a bíróság egyúttal félbeszakította az eddig a bérgyilkosnak tartott, és ezért korábban már jogerősen tizenöt évre ítélt Hatvani István szabadságvesztését. A törvényszéken lefolytatott perújítási eljárásban ugyanakkor nem változtattak a felbujtónak tartott Portik Tamás és a bűnsegédként számon tartott Fazekas Ferenc büntetésén: Portik tizenöt, illetve Fazekas tíz éves fegyházbüntetése továbbra is hatályban marad. Hatvani büntetése félbeszakításának nincs halasztó hatálya, vagyis a fellebbezések sem lehetnek rá hatással, a férfi így hamarosan szabadon távozhat a börtönből. Hatvani Istvánt bizonyíték hiányában mentette fel a gyilkosság vádja alól a Fővárosi Törvényszék. A Fővárosi Főügyészség Hatvani esetében fellebbezést jelentett be a döntés ellen, Portik és Fazekas esetében tudomásul vette azt. Hatvani István és védője tudomásul vette a döntést, a másik két vádlott és védőik fellebbezést jelentettek be.

Laczó Adrienn bíró a határozat indokolásában kijelentette, hogy a Prisztás-ügyben korábban meghozott jogerős ítélet alapjaiban kérdőjeleződött meg. A Fővárosi Törvényszék szerint Jozef Roháč önmagát terhelő vallomása választ ad azokra a korábban megválaszolatlan kérdésekre is, amelyek alapján azért lehetett kétségbe vonni Hatvani István bűnösségét, mert a szemtanúk – főképp Fazekas Ferenc – egy viszonylag alacsony, vékony testalkatú merénylőről számoltak be, Hatvani pedig magas, és a történtek idején több, mint száznegyven kilogramm volt a testsúlya. A bíróság annak ellenére hozta meg döntését, hogy információink szerint a napokban kiderült: Roháč beszélgetéseit lehallgatták a börtönben, és a jegyzőkönyvekből kiderült, hogy tanúkat próbált meg manipulálni a vallomásának alátámasztása érdekében. A törvényszék elfogadta Roháč beszámolóját arról is, hogy érdek nélkül vállalta magára a gyilkosságot, és azért tett vallomást, mert nem akarta, hogy egy ártatlan ember üljön miatta. Az ügyészség szerint Jozef Roháč vallomása ellentmondásos elemekkel van tele, a bíróság szerint azonban életszerű, hogy több, mint két évtized távlatából már nem emlékezett minden pontos részletre. Roháč börtönbeli lehallgatásának ügye pénteken fontos téma volt a perbeszédekben is, a törvényszék a jelek szerint azonban nem tulajdonított különösebb jelentőséget a történteknek.

Portikéknak egyelőre nem jött be az orosz szál

Minden bizonnyal Hatvani István felmentését remélte a másik két vádlott is, de valószínűleg nem a pénteki végeredménnyel. Ésszerű feltételezés lehetett, hogy amennyiben Hatvani kiesik a történetből, akkor Portik sem bízhatta meg őt, Fazekas szerepe pedig végképp értelmezhetetlen lett volna. Roháč vallomása tartalmazza, hogy őt néhai barátja, Jozef Hamala – akit később ugyancsak agyonlőtt – kérte fel a merényletre, a megbízói kör pedig egy meg nem nevezett orosz alvilági csoport volt. Laczó Adrienn hangsúlyozta, hogy a Jozef Roháč vallomása miatt elrendelt perújítás tárgya kizárólag az elkövető személyének tisztázása volt, ez pedig sikerült. Érdekesség, hogy ugyanebben az ügyben Portik és Fazekas is perújítási eljárást kezdeményezett a fenti körülmények miatt, erről azonban a Fővárosi Törvényszék nem döntött. Azt ugyanakkor tisztázni kell, hogy ha Hamala bízta meg Roháčot, akkor a felbujtó nem lehetett Portik; erre talán lehetőséget nyújt az, hogy Portik, Fazekas és védőik is fellebbezést jelentettek be pénteken, a szálakat így valószínűleg a Fővárosi Ítélőtábla bogozhatja majd ki. Amennyiben erre mégsem kerülne sor, akkor végleges ellentmondás maradna az, hogy a Fővárosi Főügyészség vádirata és Jozef Roháč egy teljesen eltérő felbujtói körről beszél. A történetet bonyolítja az is, hogy a Fővárosi Törvényszék döntése értelmében Roháčot hamarosan meg kell gyanúsítani a Prisztás-gyilkossággal, majd elindul a büntetőeljárás, a büntetőper. Tovább fűszerezi a történetet, hogy a bíróság kimondta: csak az derült ki, hogy nem Hatvani lőtte agyon Prisztást, de részt vehetett a bűnjelek – a kerékpár, a fegyver és merénylő ruházata – eltüntetésében. Mint Laczó Adrienn mondta, ez már valószínűleg soha nem fog kiderülni.

PestiSracok facebook image
Prisztás Józsefet az óbudai Ladik utcában lőtték agyon 1996 novemberében. Az akkori alvilág ügyeire rálátók szerint ez az eset volt a kilencvenes évek magyarországi leszámolássorozatának kezdete. Fotó: MTI

Az egykori keresztapák is Roháčot nevezték meg bérgyilkosként

A vádirat szerint a merénylet alapja az lehetett, hogy az alvilág egykori pénztárosának tartott Lakatos András nagy összegű kölcsönt vett fel Portiktól és Prisztástól is, fedezetül pedig mindkettejüknek ugyanazokat a fővárosi ingatlanokat ajánlotta fel, de a lakások elosztásáról a két férfi nem tudott megegyezni, ami súlyos konfliktushoz vezetett közöttük. Egyes tanúk szerint a megbeszélés után röviddel Portik a belvárosi éttermében, az egykori Művészinasban adott megbízást Hatvani Istvánnak Prisztás megölésére. Egy korábbi verzió szerint az ellenségeskedés alapja lehetett az is, hogy a dúsgazdag Prisztás be akart szállni az olajüzletbe, amivel súlyosan sértette volna Portikék érdekeit. Mint arról a PestiSrácok.hu is beszámolt, Roháč érintettségére régebben több tanú is utalt, közöttük Radnai László, a kecskeméti maffiaper fővádlottja, aki az utóbbi években szinte az összes, korábban eredménytelenül vizsgált, a kilencvenes években elkövetett leszámolás megoldóembere lett. Ugyancsak Roháčról beszélt egykor a Prisztás-ügyben Portik volt olajos üzlettársa, Drobilich Gábor is, aki azért dicsérte a szlovák bérgyilkost, mert az nejlonzacskóban fogta a merénylethez használt pisztolyt, így nem maradt lőpor a kezén, és a töltényhüvely sem maradt a helyszínen. Az is tény ugyanakkor, hogy sem Radnai, sem Drobilich nem beszélt a Roháč által említett orosz megrendelői körről.

Hatvani estére már a családjával lehet

Hatvani István szokatlan nyugalommal hallgatta pénteken a Fővárosi Törvényszék döntését; mint később kiderült, nem értette pontosan, hogy mit jelent a büntetésének félbeszakítása, erre a bírónő adott neki magyarázatot. A határozat értelmében a férfit visszaszállították a börtönbe, de csak a papírmunkák elvégzése miatt, mivel az említett ügyészi fellebbezésnek ilyen esetben nincs halasztó hatálya. Hatvani jelen lévő családtagjainak a büntetés-végrehajtás dolgozói jelezték, hogy estére már hazavárhatják. Laczó Adrienn jelezte Hatvani Istvánnak, hogy az ügyészség fellebbezése miatt még előfordulhat, hogy újra letartóztatják, de az már csak a fellebbviteli eljárásban történhet meg. A Fővárosi Törvényszék pénteki döntése nem jogerős.

Fotó: PS

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.

Ennyit a cserdi csodáról: eltűnt százmilliók, bűnöző zugügyvéd, bebukott projektek

Exkluzív 2020 október 22.
Három nagy cserdi uniós beruházásra nyújtott támogatás is érintett lehet abban a büntetőügyben, amelyeknek a kirobbanása előtt vetett véget életének a Baranya megyei kistelepülés, Cserdi polgármestere, Bogdán László – tudta meg a PestiSrácok.hu. A polgármesteri hivatal 80 oldalas átadás-átvételi jegyzőkönyvéből kiderül, hogy csaknem 400 millió forint tűnhetett el a település számláiról: ezek között szerepel az a 265 millió forintos kerékpárút építésre kapott összeg, amihez még hozzá sem nyúlhattak volna, és két másik nagy projekttel is gondok lehetnek, azok kifizetett forrása is hiányos. A háromból kérdéses, hogy akár egy is sikerrel zárul-e. A terményraktár a legnagyobb jóindulattal 70 százalékos készültségi szinten van, de az összes pénzből már csak 13 millió maradt, a bölcsőde kiviteli tervei ugyan már kész vannak, de egy kapavágás sem történt, a pályázati támogatásnak ehhez képest már a negyede elfogyott. A kerékpárútra kapott pénz hiánya az egész megye kerékpárút-hálózati fejlesztését, 9 kistelepülés közös projektjét veszélyezteti. A százmilliók eltűnésében közrejátszhatott egy pécsi jogtanácsos, akire Bogdán a projektek irányítását bízta. A PestiSrácok megtudta, hogy a férfit a gazdasági tevékenységtől már korábban eltiltották, és csalás miatt, egy másik ügyben éppen a napokban ítélték több éves letöltendő börtönbüntetésre. Portálunknak exkluzív nyilatkozatot adott annak a közös önkormányzati hivatalnak a vezetője, ahová Cserdi is tartozik. Papp Gizella többek között arról beszélt, hogy Bogdán László roma felzárkóztatásra kapott forrásnak hazudta a kerékpárútra nyert támogatást és az egészet elköltötték – mivel ők nem ismerték a pénz eredetét és célját, a költéseket fedező csapatépítésről, mentorálásról, tanácsadásról szóló tízmilliós számlák sem tűntek aggályosnak. Tényfeltáró helyszíni riportunk után Cserdi kapcsán legfeljebb egy dolog tűnhet majd csodának: hogy mindaz, ami a csillogtatott színfalak mögött a faluban valóban történt, csak most bukott ki.