Pesti Srácok

Brüsszel az új Moszkva – Keményen bírálta az EU zsarolópolitikáját a Die Welt sztárpublicistája

Keményen kiosztotta a brüsszeli politikusokat és állt ki Orbán Viktor mellett a Die Welt sztárpublicistája, Henryk M. Broder a lap podcast-adásában. Az újságíró többek között kijelentette, hogy az unió évekig csak látszatpolitikát folytatott, és valójában semmilyen beleszólása nem volt a világ alakulásába, a magyar kormányfő viszont a kezébe vette a gyeplőt és igazi irányt szabott az EU-nak.

Amikor arról kérdezték Brodert, miért tartja „a nap győztesének” Orbánt, az újságíró kifejtette, hogy Orbán, mint tudjuk, Magyarország megválasztott miniszterelnöke, és egy szuverén nemzetet képvisel, emellett nagyrészt szuverén politikát folytat. Ugyanakkor, mivel látta az EU több éves kudarcát, „mivel az EU valójában csak mondókákkal szolgálta a világot, de semmilyen beleszólása nem volt semmilyen konfliktusba”, ezért „úgy döntött, hogy úgymond saját kezébe veszi Európa sorsát.”

Broder szerint ez „határozottan a régi osztrák-magyar monarchiára jellemző szellemet és hagyományt követ, amely nagyhatalom volt”, s bár „az európaiak most nagyon dühösek”, a publicista kiemeli, hogy a miniszterelnök „csak a magyar embereknek tartozik elszámolással”, vagyis a szavazóinak.

Az újságíró szerint a helyzet arra is rámutat, hogy azért olyan „keserű Európa”, mert zavarba hozta, hogy nincs úgymond EU-egység. Az EU ugyanis nem államszövetség, hanem szuverén államok csoportja, amely több akar lenni mint ami, de Broder arra is rámutat, miféle hagyományt követ az EU – amelynek szerinte se alkotmánya, se kormánya, se erős törvényhozó jogkörrel bíró parlamentje nincs, „lényegében egy placebo” –: szerinte a KGST hagyományát követi, amely, mint emlékeztet, az Oroszország körüli szatellitállamok szövetsége volt a Szovjetunióban, akik Moszkvából kapták a parancsot, hogy mit kell csinálniuk.

PestiSracok facebook image
– fogalmazott. S véleménye szerint éppen ez az, amivel szemben Orbán fellépett, mégpedig „meglehetősen sikeresen”.

Forrás: Die Welt; Fotó: Képernyőfotó

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.