
Ami tegnap még csak sajtóhír volt, mára hivatalos megerősítést nyert: az Európai Unió frontális támadást indít Magyarország ellen és megindítja a jogállamisági mechanizmust. Korábban szó volt arról, hogy Lengyelországot is berántják hazánk mellé, de ők most valamiért kimaradtak. A Fidesz szerint Magyarországot ezzel az eljárással valójában a gyermekvédelem miatt akarják megbélyegezni.
Margaritisz Szkínász, az Európai Bizottság alelnöke szerda délelőtt hivatalosan is megerősítette, hogy a testület megindítja Magyarország ellen az úgynevezett jogállamisági mechanizmust, amelynek keretében elvonnának bizonyos uniós forrásokat országunk elől. Állítása szerint az intézkedést azért hozták meg, hogy így “védjék meg az uniós pénzeket”. A politikus problémás területnek nevezte a hazai közbeszerzéseket, az európai költségvetések végrehajtását; szerinte hazánkban nincs transzparencia, ezért meg akarják előzni a csalásokat és a korrupciót.
A probléma több mint tíz éve létezik, a magyar kormány eddig nem adott megnyugtató megoldást az ügyben, úgyhogy az Európai Bizottságnak kell, mivel a rendelkezésére áll a megfelelő eszköz
– mondta Szkínász az újságíróknak tartott háttérbeszélgetésén. Az Eurológus blog megjegyzi, hogy az eljárás 5–9 hónapot vehet igénybe, amelynek végén a tagállamok tanácsa elfogadja az Európai Bizottság javaslatát a pénzügyi intézkedésekről, amelyeknek a jogsértésekkel arányban kell állniuk. A tagállamok csak minősített többséggel térhetnek el az Európai Bizottság előterjesztéséről. Fontos szabály, hogy a végső felhasználók érdekeit védeni kell, vagyis a forrásokat el kell hozzájuk juttatni. Ez azonban már nem Brüsszel dolga, hanem a tagállamnak saját költségvetésből kell ezt fedeznie.

Margaritisz Szkínász; Fotó: MTI
Politikai támadás hazánk ellen
Mint ismert, már Jean-Claude Juncker, az EB korábbi elnöke is megpróbálta keresztülvinni Magyarország ellen a jogállamisági mechanizmust, ám akkor sem az Európai Parlament, sem a tagállamok nem támogatták ezt. Aztán lassan két éve ismét szóba került a mechanizmus, amit élesen kritizált a magyar és a lengyel kormány; Budapest és Varsó az uniós költségvetések vétójával fenyegetett, amennyiben a mechanizmust elfogadják. Végül úgy sikerült a vétófenyegetést elhárítani, hogy a tagállamok vállalták: ha valamelyik kormány vitatja a jogszabály helyességét, akkor az Európai Bíróságnál támadhatja meg. Erre egyébként ettől függetlenül is joga van bármelyik tagállamnak. Sikerült azt is keresztülvinni, hogy a bíróság ítéletéig a bizottság nem élesíti a mechanizmust. A Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselőcsoportja korábbi közleményében elfogadhatatlannak nevezte, hogy a baloldal háborús helyzetben is csak a politikai zsarolással foglalkozik. Kijelentették: a baloldali politikusok ahelyett, hogy minden eszközzel Lengyelország és Magyarország küzdelmét támogatnák az Ukrajnából érkező menekültek ellátásában, ezeket az országokat politikai okok miatt továbbra is uniós forrásaik zárolásával fenyegetik. Szerintük hónapok óta tartó politikai bosszúhadjárat újabb állomása a mostani, baloldali képviselők által támogatott állásfoglalás. Magyarországot ezzel is valójában a gyermekvédelem miatt akarják megbélyegezni.
Forrás: Eurológus; Fotó: MTI/EPA/Toms Kalnins
FER
2022-05-03 at 17:14
Majd elégtételt vesznek rajtatok a migránsok! Akkor vinnyogjatok!
Janó
2022-04-28 at 15:47
Ez a bukó tyúk csak nem hagyja abba a provokáló mocskos piskálást, ki kellene lépni ebből a mocsok kupacból Brüsszeli elitnek csak azok az országok a nyerők akik behodolnak tele van liberális balossokal…
Z
2022-04-28 at 13:37
Azért is ! és mégegyszer, azért mert valaki leül egy csevegésre valahova, nem jelenti azt, hogy tevölegesen is részt fog venni bármiben is amiröl cseverésznek! A legtöbben akik oda leülnek óvakodni fognak attól, hogy bármiben túllöjenek a célon ahol tényleg ideges lenne a Putyin. De hát csevegni lehet, kötszert küldeni is rozsdás latrina ásókat is , söt az oroszokkal lehet tudatni különféle csatornákon keresztül, hogy merre küldik majd a szállitmányt, ha valaki tényleg arra kényszerülne, hogy felmutasson valamit az ukrán elvtársak fegyverrel való ellátása esetén. Tudod a politika nem egy kocsmai vita, ahol a másikat kihivod a hóra! Az Orbán a poltikusok között amúgy is szokatlanul nyilt, szókimondó és egyenes. Nézd csak meg az osztrák kollégákat mekkorákat sumákolnak. Amúgy csak mellékesen a gyurcsányit kihagyva mert azt már ismerjük, el tudná valaki mondani, hogy mi lenne akkor, ha véletlenül a dugófejü torockai lenne a miniszterelnök? Uramatyám ne hagyj el!
Z
2022-04-28 at 13:03
Utólag még csak annyit, hogy amit most látunk az nem más mint két behemót – oroszok és kina- a harmadikat – amerika- visszaszoritja a világ amerikanizálásában. A kinaiak nem azért támogatják az oroszokat mert szeretik, hanem ez MOST az érdekük. Kun Laszlo sem azért segitette a habsburgot a csehek ellen mert szerette, hanem mert a csehek erösebb ellenség voltak mint a habsburg akkor. És ez a három nagyhatalom számunkra olyan mint egy fekete lyuk ami egy kis országot elnyelhet, ha bármelyikhez túl közel kerülünk. Ezért dolgozik a kormány évek óta azon az egyensúlyon, hogy mind a három behemóttól egyenlö távolságra maradjunk. BALANSZ!
Bogyó
2022-04-28 at 11:43
Ehhez mit szól a báránybőrbe bújt liberális “kisbencsik”?
Z
2022-04-28 at 11:41
Azért is..! Ez hozzátartozik a politikához. Gyüléseken részt venni lehet, söt! Vannak lakóssági fórumok is. Magyarország soha nem fog fegyvereket szállitani és ezt tudják az oroszok is. Az hogy egy ország független marad, nem azt jelenti, hogy elzárkózik a világtól, söt! Csak ugye itt is egy kicsi, ott is egy kicsi. A svájciak tároltak zsidó aranyat is , náci aranyat is kokain pénzt is, magyar impexes pénzt is és milyen jól kijöttek belöle. A Tito Jugoszláviája is , igaz hogy szocialistának nevezte magát, de nyitott volt ide is oda is és milyen jól megvoltak hozzánk képest. Az Orbán sem azért gyüjti a zsidókat, mert szereti, hanem mert ez egyfajta biztositék, hogy ide inkább nem lesznek beengedve muzulmánok és ehhez izrael segitséget is adhat, ami nem azt jelenti hogy mi az ami érfekszférához fogunk tartozni , söt! Amit most leirok, az nem rasszizmus, de egy amerikai érdekszférában tud legjobban operálni a kazár maffia. Az amerikaiak azokat a lerakatokat, amik hozzájuk fognak kerülni már régóta muzulmánokkal gyengiti. A gyenge vazallusok nem fognak sokat hepciáskodni, örülnek, hogy lyuk van a seggükön. A Putyin azt hiszem párszor világossá tette, hogy a jelcini idöknek vége és a kazár maffia befolyásának is. Ezért sir a mi ellenzékünk, különben jól éreznék magukat. És itt jön Orbán a képbe, aki az oroszokhoz is közeledik ezt már évekkel ezelött letárgyalta a Putyinnal és nyugati vállalatokat is gyüjt nyakra före akikkel érezteti, hogy ez egy neutrális, biztonságos Safe Haven. Azt hiszem ezt megérdemelnénk végre. Ehhez gyüjt szövetségeseket a helyezkedéshez egy kialakuló világrendben, ami már régóta érik, csak a Putyinnak fel kellett futtatnia egy országot amit a jelcin a kazár maffiával szétvert. Az amcsik szerették volna hamarabb döntésre vinni a dolgot egy akkor még gyengébb oroszországgal, de Putyin túl okos volt nekik És itt volt az idö most azt mondani, hogy NYET. Amerika elsaccolta magát, mert hamarabb elkezdett szétesni, mint hogy a d.s. több érdekszférát át tudott volna venni. Most megy a kapkodás. Hogy ki téved, eldönti az idö. Csak háború ne legyen.
Karácsony.sk
2022-04-28 at 11:14
Ugyan azt akrják vakarják csinálni kicsibe Magyarországgal, mint nagyba az Oroszokkal!
Amerika a bűzlő genny, lepra, AIDS, szifilisz és a liberálfasiszmus viperafészke!
Szlovákiából……
Greggson
2022-04-28 at 10:45
Itt a lényeg: a lengyelek “valamiért kimaradtak”. Hát mert ők most jófiúk. Ezzel megint kilóg a lóláb.
Egyébként pedig a világ urainak nem tetszett az egykori Monarchia, nem bírják elviselni a V4-eket sem. A magyar központi szerepet meg a magyar önállósági törekvéseket pedig végképp nem bírják.
Kezdték a csehekkel, folytatták a lengyel-magyar kettőssel, de most még a potenciális Szlovéniának is odavágtak.
Z
2022-04-28 at 08:56
Azzal, hogy a kormány ismétel 4 évet, eldölt, hogy mi európának nem az amerikai érdekszférájához fogunk tartozni. Ez nem pénzvisszatartás jogállamisági bullshit miatt, hanem országok mint ahogy németország is pénzt próbálnak összeharácsolni ami ehhez az újrafelosztósdi játékhoz kell. Mert ez iszonyatos pénzekbe fog kerülni és a katarzis nagyon mély lesz. A lengyelek is ezért ficánkolnak mert helyet akarnak foglalni maguknak mégpedig lehetöség szerint az Ö érdekeik alapján, nem pedig valami idegen hatalom bemondására. Ezért számolnak a németek is életszinvonal visszaeséssel, mert a szerencsétlen volt kgst országokból már nem tudnak pénzt kitalicskázni, mint a rendszerváltozás után. Mert függetlenednek. Ha meg már igy van, akkor egy független önjáró országra amiböl nem tudják a saját szociális hálójukat finanszirozni, szükség ilyen formában nincs. Most már mindenki helyezkedik. Ezért ilyen megengedö ez eu a Spanyolokkal és Portugálokkal árstopp terén. Önekik maradniuk kell abban a kialakuló érdekszférában. Felkészül Olaszország. Quo vadis?
Z
2022-04-28 at 08:22
Istenem, hogy a kormány már akkor tudta, hogy miért az oroszoktól kell hitelt felvenni Paks 2-re és nem az imf- töl, meg a büdös franciákat sem szabad a projekt közelébe engedni! Mi lenne itt most! Európát most osztják fel újra, érdekeltségi zónákra és talán most lesz lehetöségünk egy-két másik országgal európa közepén egyfajta függetlenséget szereznünk egyenlö távolságra mindenkitöl. ÉS EHEZ NEKÜNK MINDEN FÖLDRAJZI ADOTTSÁGUNK MEGVAN! De ha sikerül is , akkor csak ezzel a kormánnyal. Még belegondolni sem szabad, hogy mi lenne velünk egy csicska ballibbant protektorátusban! És akkor az ember elolvassa az ilyen drazsenfélék kommentjeit. Uram segits! Hát hány éve mondja Orbán Viktor, hogy micsoda változások jönnek a vikágpolitikában?
tarhonyavirág
2022-04-28 at 07:09
Szerintem a világ legnagyobb politikai ringyója az EU. Gátlástalanul aláfekszik a háborús bűnös jenkiknek az összes EU csahos vezetőivel együtt. Szégyen. Nem akar pénzt adni, fenyeget, szankciónál stb. Ebbe léptünk bele? Hát inkább a kutyaszarba kellett volna.
Vízöntő
2022-04-28 at 00:20
Tudtommal Jean-Claude Juncker is von der Leyen tanácsadója (az amerikaiak mellett), ezért nem kell meglepődni a folytatáson. (Csak mellékesen, Junckernek, de a feleségének is, a felmenői elkötelezett nácik voltak, számukra az Azov horogkeresztes zászlói olyanok lehetnek mint a veterán munkásőröknek a sarló-kalapácsos ötágú csillag, persze hogy szimpatizál velük, pláne hogy az USA érdekek árnyékában nyíltan tehetik!)
Az EU egyik komoly szégyenfoltja, hogy a gyermek nem európai érték (emlékezzenek csak, pár éve az egyik véd miniszter gyermekek helyett migránsok befogadását szorgalmazta), ma pedig büntetni akarják a maradi tagállamot ahol a gyermeknek még prioritása van és megkülönböztetett védelmet élvez, ezért nem kiszolgáltatottja pedofiloknak vagy szadista hajlamú primadominának!
A korrupció vonatkozásában pedig előbb világítsa át egy független szervezet az EU Bizottságot elnököstől (családtagjaikkal együtt) és az EP minden képviselőjét, a teljes feddhetetlenségük megállapításáig pedig a tagállamok ellen eljárást ne folytathassanak!
Dóra Rugovics
2022-04-27 at 21:02
Drazsen!!!
Egy baja van a kommentednek!
CINIZMUSOD nem ismer határt, de van remény!!! Tulajdonképpen tudod2, hogy mi lenne a normális, de valahogy mégis a deviancia felé halász.
Nem késő még észbekapni
Veritas Samu
2022-04-27 at 20:22
Ursula!Tudd meg,a magyarok nagy többsége meg úgy látja,hogy Ti köztetek,Eu.s vezetők között van az európai korrupció melegágya!Azaz fejétől,a Ti fejeitektől bűzlik a hal!Sorolok néhányat a teljesség ígénye nélkül!Didier Reynders,Cyrus Engerer,Stella Kyriakides,Vera Jurova,Mark Engel,Laura Codruta Kövesi!És a viszonylag kisebb csalóknak igen nagy tömege van a maffia-birodalmatokban.Magyar is csatlakozott hozzátok,Cseh Katalinnak hívják,Momentumos.Szkinasz elvtársatok is kettős beszédet folytat,itt a magyar-ukrán határon áradozott,hogy a magyarok milyen csodás összefogásban,hihetetlenül magas színvonalon látják el a háborús menekülteket.Aztán Brüsszelből már egészen más húrokat penget-persze ő is elmarasztalóként szól rólunk.Úgy látszik,vagy megfenyítették,az előzetes dicsérő hangért,vagy egy köteg bankóval megpuhították,hogy azért nem szabad a magyarokat dícsérni.Nos,Ursula-ez vagytok Ti,szélhámos semmirekellők!
kisdobos
2022-04-27 at 20:17
Ursula Van, De Lejjebb mondjon le.
Logikus
2022-04-27 at 19:30
Drazsen
Ha hülyeség, amire válaszoltál, akkor hogy lehet az, hogy egyre több német és holland vesz ingatlant nálunk és telepszik le itt?
Továbbá, ha neked a szeméttel meg a szervezéssel van gondod, akkor reklamálj Karigerinél, hogy dolgozzon végre és oldja meg a főváros ezirányú problémáit!
csakafidesz
2022-04-27 at 18:33
Matu 2022-04-27 at 15:17
Miért is kellene nekünk egy Európai Egyesült Állam, mikor Szent István óta van saját államunk? Én magyar állampolgár akarok maradni.
Orientál
2022-04-27 at 18:23
Semmi baj mert ahogy a lengyelek majd mi sem fizetünk ,mi egy centet sem.
Drazsen
2022-04-27 at 18:10
“Rendszeres2022-04-27 at 18:06”
Na hát ilyen barom jóslatot sem olvastam mostanában. Még, hogy nyugatról ömlenének ide az emberek? Messze elkerülik ezt a lepukkant “kódis ” országot. Április folyamán volt alkalmam megfordulni Barcelonában és Liszabonban. Nem ezek az EU legfejlettebb tagállamai. Mégis tisztaságban, szervezettségben 20 évvel vannak előttünk.
Rendszeres
2022-04-27 at 18:06
Ezek a semmirekellő brüsszeliták MIATT lesz még nyugaton fogaknak csikorgatása és kínos ujjtördelés.
Ideje lenne elgondolkozni egy határzáron a nyugati határon is, mert hamarosan ömleni fognak a most némán beletörödő, de amúgy normális életre vágyó, a megszokott nyugati kényelmes – biztonságos élethez szokott MEGVEZETETT JÓEMBERKEDŐK….
ÉN SZÓLTAM
Az, hogy az Unió atomjaira fog esni már most borítékolható.
Drazsen
2022-04-27 at 18:01
Megelőlegezem a magyar kormány hivatalos válaszát:
“Szégyenletes, hogy most, miközben Európában épp háború dúl, Brüsszel nem tudja megállni, hogy hamis vádak és üres politikai szólamok mentén leckéztesse Magyarország újabb kétharmaddal megválasztott keresztény-konzervatív kormányát azért, mert mi nemet mondtunk a bevándorlásra és megvédjük a gyerekeinket az LMBTQ-lobbitól. Szégyelljék magukat és tudják, hogy nem adjuk fel, folytatjuk a harcot a brüsszeli elnyomás ellen akárhogy is próbálkoznak, és akármilyen hazai ügynököket szerveznek is be a Gyurcsány vezette ellenzék soraiból!”
Előadja: (valószínűleg) Varga Judit
Kórus: mindenki más (Gulyás, Hollik, Kovács, Kocsis, és az udvari kobzosok)
Pénteken délelőtt ráerősít: nemzetünk megmentője, felkent címzetes doktorminiszterelnökurunk Orbán Viktor (a kétharmad éltesse sokáig)
xy
2022-04-27 at 17:43
Van abban némi perverzitás, ahogy ez a szivárványban elfajzott brüsszeli vízfej módszeresen a “magyar jogállamiságon” rágódik. Szerintük jogállam az, ahol csak a “saját csókosaik” lophatják a pénzt, ahol drogtól mámoros állampolgár simán megölhet bárkit, aki az útjába akad, ahol hímnemű bűnözők nőnek vallhatják magukat és a női börtönben büntetlenül teherbe ejthetnek nőnemű elítéltet, ahol mindenféle elfajzott egyedek sátáni vigyorral fajtalankodhatnak gyermekekkel, ahol nem lényeges a nemzetazonosság megtartása, legyen a nép minél színesebb, zagyvább. Ezek a szecska népek (osztrogótok, vizigótok, burgundok, langobardok, herulok, frankok, vandálok, vikingek, finnek, mindenféle szlávok, vlachok, stb.) elfelejtik, hogy ők még gyilkoltak, nőket erőszakoltak, nőket, gyerekeket, öregeket irtottak ki, amikor Attila hun (magyar) nagyfejedelem már megszervezte európai államát (többek között ezekből a hulladék népekből), majd Szent István keresztény államot hozott létre (i.sz. 1000 körül), utóbb 1222-ben II. András az Aranybullával megteremtette a jogállam alapját. Az “igen művelt” Nyugat mai államai jó, ha a sötét középkor végén, után fel tudtak mutatni valamiféle roggyant államiságot. Talán Magyarországtól tanulhatnának jogállamot működtetni. Trianonban “harmadoltak”, mégis él még a magyar és erősebb, mint valaha. Ez fáj a fajtalanoknak !!! Megint rossz lóra tettünk !!
pampafu
2022-04-27 at 17:29
Azt hiszem, a kivéreztetés stratégiájának legjobb ellenszere,
ha piacon vásárolunk, magyar árukat veszünk, és nagy ivben
kerüljük a Bevásorló Központokat.
Nekik jobban fog fájni.
Nem is olyan rég, még volt ” Vásárolj magyar árut ” kampány.
pm
2022-04-27 at 17:29
Belátom Naprózsa igazságát a dologban, bármily szép is lenne beinteni ennek a bandának.
Odafent azonban el kéne kezdeni gondolkodni azon, hogy “majdan” talán Magyarország is csinálhatna külföldi politikát.
Mert az eun belüli jobbos fordulat amiben OV reménykedik, meglehetősen késik. ld. francia, szlovén, szlovák, lengyel, olasz választások. Szét fog esni az eu, előbb utóbb persze, de nekünk talán most jobb lenne ha előbb, mint később. Pár szeget mi is beverhetnénk a koporsóba.
Mária néni
2022-04-27 at 17:23
Sünike…
Nekem is pnt ez jutott eszembe. Nagy kuss van körülötte.
Valahogy szóba kellene hozni a Nagyhatalmúaknál.
Gottwald Zsolt
2022-04-27 at 17:23
Mire ez az eljàràs a következö szakasza kerülne, màr nem lesz eu, legalàbbis, ha igy folytatjàk!
Ezeknél a barmoknàl nincs étolaj, élelmiszerhiànyra kell szàmitani, nem lesz gabona, (logikusan igy kenyér sem nagyon), a benzinröl, gàzrol màr nem is beszélve. Füteni meg majd amerikai cseppfolyos gàzzal fognak, – amiböl nagyon kevés van, és 4-5-ször többe kerül – az àramellàtàst meg szél és naperömüvek biztositjàk majd….
Azért Persze érdekes, hogy amiota a lengyelek oroszellenesek, és hàboruspàrtiak, azota nàluk is müködik a jogàllamisàg…. elött nem.
Elmebeteg, népség
Dóra Rugovics
2022-04-27 at 16:44
Angie!
RESPECT!!
Sün Balázs
2022-04-27 at 16:38
Szkinász Úr!
Én szívesen hallanék Stella Kyrkiadesz saját pénzszámláján megjelent euro milliók eredetéről, no és az EU óriási biszniszéről a COVID elleni vakcina beszerzéssel kapcsolatban!!
Az megfelelt az EU közbeszerzési szabályainak?
Namond
2022-04-27 at 16:36
Na most kell hozni egy parlamenti határozatot az adósságunióból (Helyreállítási Alap) kilépésről.
Sün Balázs
2022-04-27 at 16:34
Ez a nőszemély volt egykor az egyesített Németország honvédelmi minisztere. De ahogy elnézem, semmi stratégia érzéke, semmi ütemérzéke nincs ennek a nímandnak!
K
2022-04-27 at 16:32
Jutka
2022-04-27 at 16:16
Maximálisan egyetértek:
A normális logika szerint sem tűrhető a homoszexualitás vagy más aberráció, mert a lakosság normális szaporodását megszünteti, de tudományosan sem elfogadható például az XX,és az XY kromoszóma stb miatt.
Sajnos az Európai Unió nemnormális aberrált, mert még a járvány idején is azzal foglalkozott hogy kinyílvánítsa azt hogy a “férfiak szülhetnek”.
Ez egy elmekórtani eset ami az Európai Unióra igaz, ezért egy percig sem lenne szabad az EU tagnak maradnia Magyarorságnak.
Sün Balázs
2022-04-27 at 16:31
Persze majd, ha a Magyarországot, vagy legalábbis a demokratikusan megválasztott z Orbán-kormányt minden áron és eszközzel eltiporni képes “kedves EU-s tagállamok” nem kapnak majd gázt az oroszoktól, mi pedig majd kapunk, akkor majd kuncsorogni fognak, hogy adjuk a gázból nekik is, hogy ne fagyjanak meg, és a gazdaságuk ne menjen teljesen tönkre. Tőlünk elvárnák a szolidaritást.
Akkor majd mi fogunk fityiszt mutatni nekik.
Torockó
2022-04-27 at 16:24
Nem tudom másképp megfogalmazni: dögöljenek meg!
Én
2022-04-27 at 16:21
A háború is világosan rámutat, hogy Európa csupán az USA szemétdombja…már megint vagy még mindig, ki-ki döntse el szabadon – hiszen ettől szép a liberális demokrácia.
Jutka
2022-04-27 at 16:16
K.2022.04.27.15.45. Kedves K. Nem csak a keresztèny vallàs tartja bűnnek a homoszekszualitàst,mi normàlis szekszuàl beàllitottsàgù emberek sem tudjuk elkèpzelni.Màr bocsànat,a szeretkezèshez egy nőnek szūletett nő,ès egy fèrfinak szūletett fèrfi kell.
Angie
2022-04-27 at 16:16
Naprózsa írta jól! Szépen nyugiban ezt figyelmen kívül kell hagyni és lavírozni tovább saját érdek szerint.
Zseniális “játékos” ebben Orbán! Meg is akadt a torkukon! ?
Saghy Rozalia
2022-04-27 at 16:16
Ha a lengyeleknek joguk van arra, hogy a saját érdeket nézzék, akkor nekünk is.
Mekkelek
2022-04-27 at 16:07
A oroszok (és utóbb a magyarok) elleni uszítással a lengyelek szépen benyalták magukat a ‘jogállamok’ sorába, jár nekik a pénz. Undorító árulók.
K
2022-04-27 at 16:01
Az Európai Unióra is érvényes az hogy aki a korpa közé keveredik, azt megeszik a disznók.
Magyarország ebbe a disznóólba keveredett aminek a neve Európai Unió.
Az európai disznóólban előbb utóbb megeszik a nekik nem tetsző magyarokat.
A keresztény alkotmányú magyarság a homoszexuális Európai Uniónak ellenség, és ha a magyarság nem kezeli őket ellenségnek, az EU akkor is ellenségnek kezeli Magyarországot.
Orbán Viktor is ellenségként beszélt Brüsszelről:
https://hu.euronews.com/2020/04/03/orban-ellensegkent-beszelt-brusszelrol
HUXIT
Dora Rugovics
2022-04-27 at 16:00
Kedves Naprózsa,
Tulajdonképp egyetértek. Én viszont vízionálom az energiahiany miatti összeomlását ennek a Gitt egyletnek.
Nem tudnak még USA segítségével sem fennmaradni.
K
2022-04-27 at 15:52
Nincs más megoldás, vagy,vagy.
Füge
2022-04-27 at 15:49
“Naprózsa2022-04-27 at 15:20”
Nagyon jól megfogalmazta!
A nyugodtságunk, higgadságunk, a józan gondolkodásunk számukra a legrosszabb! Ez az Unió a végét járja, mint gazdaságilag mind más téren. Nekünk kell lenni a követendő példának és ha lassan is de azok leszünk. A nyugatiakat a jólét vakká tette, kell idő a felébredésre, csak lehet akkor már késő lesz, lásd migráció, genderek stb, sőt most már az ukrajnai háborúba is beszálltak, amit jelzett is az orosz. Ebből se lesz számukra semmi jó.
Idő és józan gondolkodás eddig is és ezután is!!!
Nick Rivers
2022-04-27 at 15:47
ÉLJEN A MAGYAR ÉS AZ EURÓPAI UNIÓS NÉP MEGBONTHATATLAN BARÁTSÁGA!
K
2022-04-27 at 15:45
A keresztény vallás bűnnek tartja a homoszexualitást (LMBTQ és gender stb.).
Logikus hogy a keresztény alkotmányú Magyarország minden lépésébe beleköt a homoszexduális Európai Unió.
Ez van, logikus.
Mi az ami nem érthető ebben????
******
Megoldás lenne: HUXIT,
vagy bent maradás esetén vétózás, de az se menne sokáig mert ezek “JOGILAG” még a vétózást is megszüntetnék.
Tehát marad a HUXIT, és az EU vezetők kiutasítása az országból.
heman
2022-04-27 at 15:44
Naprózsa 15:20 igaza van. Valamint Magyarországnak megvan a vétó joga amivel reméljük alkalmanként élni fog és így mindig tüske lehet a körmük alatt.
sanyó
2022-04-27 at 15:39
A lengyeleket most azért nem baszogatják, mert ukrán ügyben még túl is teljesítenek az amerikaiak által diktált elvárásoknak, mi meg nem.
sanyó
2022-04-27 at 15:36
“A probléma több mint tíz éve létezik”
Érdekes. Az EU törtémetének legnagyobb korrupciós botránya a 2010 előtti 4-es metró építése kor történt, amivel semmi problámájuk sincs és ez nem tíz éves ügy, hanem még az MSZP-SZDSZ kormányokra vezethető vissza.
saghy rozalia
2022-04-27 at 15:34
Naprózsa, elsőre felforrtam, de igaza van.
1 Enaki
2022-04-27 at 15:29
Napròzsa 2022.94.27.15.20. Jòl àtgondolva Neked van igazad.
1 Enaki
2022-04-27 at 15:25
Meggyőződèsem,hogy Kormànyunknak is lesz hozzà szava,de a kèrdès,hogy elèg e? Az Elit Klub mindent meg fog tenni,hogy amit egyszer kimondott,az ùgy is legyen. Ez esetben fel kell harangozni a VILÁG SAJTÒT,tudomàsukra kell hozni,hogy milyen mèltatlanul,indokolatlanul,igazsKKàgtalanul bànnnak a Nemzet Allamokkal.Nem e cèlbòl jött lètre.Nem àltallottak magukat ” ELIT CLUB ” nak nevezni,mondvàn būszke lehet az,aki ide tartozik. Az èn vèlemènyem màs. Ez nem Elit Club,hanem egy csődtömeg.Olyan emberek töltenek be tisztsègeket,akiknek fogalmuk nincs a tisztessègről,a normalitàsròl.Kettős mèrcével mèrik az àllamokat,az Usa bàbjai.Alà valò tàrsaság.