Pesti Srácok

Brüsszel egy újabb "Majdant" akar Budapestre

Brüsszel egy újabb "Majdant" akar Budapestre

Átléptünk a tisztán, minden határokon átívelő – szó szerint is – mindent lebíró zsarolások világába. Olyan nagyon nem is lephet meg minket, hogy idáig eljutottak az események, de azért amikor itt állunk előtte, egy kicsit mégis meglepő mindezzel szembesülni. Az Európai Bizottságnak az a terve, hogy az Erasmus-programoktól megfosztaná az egyetemistákat – meg még egy sor dologtól a kutatókat is –, egyszerre üzenet, amit nagyon komolyan kell venni, és maffiamódszer, ami maximum Nápolytól délre elfogadható módszer.

Nemcsak azért, mert az egyetemi kérdésekről a magyar kormány és Brüsszel már rég megegyezett, és most egyoldalúan, a magyar felet a sajtón keresztül tájékoztatták a bürokraták. Nemcsak azért, mert világosan látszik ebből, hogy mi a tervük, minden általános játékszabályt felborítva. Elsősorban azért, mert ezzel mondta ki végérvényesen Brüsszel: meg akarják dönteni a magyar kormányt. Teljesen mindegy, hogy milyen eszközökkel, mennyibe kerül, kiket kell hozzá felhasználni, ganz egal, legyen végre meg. Hívják Majdannak vagy a tököm tudja, minek, csak hajrá.

Ha a pozitívumokat akarjuk mindebben megkeresni, végül is megtalálhatjuk: teljesen biztosak benne a brüsszeli bürokraták, hogy akármit is akar a magyarországi dollárbaloldal, támogathatják őket bármennyi pénzzel, hadba állíthatnak a közéleti színtéren bármilyen hadoszlopot is, nem képesek megbuktatni a kormányt. Kész, ez egyszerűen a politikai térben nem működik. Se 2014-ben, se 2018-ban, se a minden elvet feladó, minden külföldi pénzt felhasználó 2022-ben sem működött. És ebből, kizárólag ebből a leckéből tanultak is. Nem működik? Rendben, akkor jöhetnek a nem politikai térben alkalmazandó eszközök. A zsarolás, sarokba szorítás művészete.

Mielőtt erre rátérnék, hadd tegyek egy dolgot sokadszorra is tisztába: aki soha nem lépte át a határokat, az Orbán Viktor volt. Lehet ezeket a sokszor elkoptatott faszságokat szajkózni, hogy oroszbarátság, európai uniós döntések gúzsba kötése meg egyebeket, amiket a Gyurcsány-csicska-féle munkásőr–szkinhed koalíció szokott, de ettől még nem válik valósággá. Orbán mindig és kizárólag a játékszabályok betartásával élt. Nahát, ezek a szabályok engednek vétót? Akkor élünk vele, ha azt követeli meg a nemzeti érdek. Ja, hogy ez nem tetszik a hazaáruló bolsi-náci rétegnek? Így jártak. Ez egy újabb bizonyítéka annak, hogy helyesen járt el. Egyebekben minden közös, EU-s fellépést támogatott az orosz–ukrán háború kirobbanása óta, és a többi, és a többi. Nem fogom ezredszerre is leírni a bizonyosságokat, csak azért, hogy az ukránokat ájult magabiztossággal leszopó progresszió kevésbé érezze magát szarul. Amit a játékszabályok engednek, azt nem tilos megtenni. A tény, hogy ezt képtelen felfogni a dollárbaloldal, rájuk nézve gáz, de azért mi röhögünk rajta.

PestiSracok facebook image

Mindezt felmérték Brüsszelben – alapvetően azt, mennyire nulla, zéró, hasznavehetetlen és szánalmas a magyarországi dollárbaloldal –, és léptek. Léptek, méghozzá úgy, hogy tervei szerint megteremthessenek egy újabb Majdant. Azt ők is felmérték, hogy amit a középiskolai tanárokkal művelnek – mármint azzal a mikroréteggel, aki kapható erre, illetve a tanidejét állhatatosan feláldozó diákok egy részével –, az édeskevés. Abból nemhogy forradalom, de még valamirevaló tüntetés sem lesz, mert ugyan 1–2 alkalommal szórakoztató, ahogy magukból kikelt hörcsögök szitkozódnak a színpadon, de aztán ennek sem marad különösebb varázsa. Mi marad akkor? Nagyobb felháborodást kell szítani. Mondjuk egy 1968-at Magyarországra? Szinte látom magam előtt a brüsszelieket, ahogy egymásra néznek és azt mondják, nahát, ez talán működőképesebb lehet, mint az összes többi eddigi ötlet. Hiszen ha kamura sikerül bepalizni az egyetemisták egy részét, az talán nagyot is szólhat.

Ennyi áll az egész mögött. Választásokon – legalábbis ezzel a dollárbaloldallal – képtelenek leváltani a regnáló kormányt. Felismerték. Ha pedig nem megy, akkor új szakaszba léptetik a sztorit. A konkrét átbaszások korszakába, ami eddig ellenfelekkel szemben sem dívott. Persze, hogy nem, mert soha nem volt ennyire szívós ellenfelük, mint Magyarország. Nyílt színen hazudnak immár, nyílt színen lázítanak és nyílt színen akarják elérni, hogy hangos bukás legyen. Pedig olyan egyszerű volna a kapitulálás, nem? Pont az, amit a dollárbalosok akarnak. Csak engedjük be a migránsokat. Bármennyit. Meg szabad utat kérnek a legnyilvánvalóbb LMBTQ-lobbinak is. No és engedjük be őket az iskolákba. Az óvodákba. Jó, jó, a bölcsödékbe is. Tomboljon ugyanaz a woke-idiotizmus, mint nyugaton.

Maguk közül bárki elhiszi komolyan, hogy Brüsszelt bármilyen nyugat-európai, politikai cselekedet is érdekli, amennyiben a fő nyomvonalat tartják adott országok kormányai? Ugyan már. Ha mindezeket teljesítenénk, rögtön a legnagyobb spanjaik lennénk. És persze a legfontosabb: adjuk fel a nemzeti, gazdasági érdekérvényesítés minden egyes pontját. Most arra várnak, ki rántja félre előbb a kormányt. Rossz hírem van. Mi kibírtunk már tatárt, törököt, szovjetet. Mit nekünk ezek a szibarita váz, senki brüsszeliták?

Vezető kép:Kijev, 2016. november 21. Egy ukrán asszony a Majdan Hőseinek emlékhelyénél Kijevben 2016. november 21-én, a Majdan-tüntetések kezdetének harmadik évfordulóján. A hatalomváltást eredményező, külföldről szervezett tüntetések során több mint százan haltak meg. (MTI/EPA/Szerhíj Dolzsenko)

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.