Brüsszel egyszerűen nem elég erős ahhoz, hogy Moszkva legyen, de persze szeretne az lenni

A színfalak mögött valószínűleg sokkal nagyobb ellenállás mutatkozott a  „jogállami” diktátummal szemben, mint ami az EU egyre korlátozottabb nyilvánosságába kikerülhetett. Minden később csatlakozott ország miniszterelnöke pontosan tudta: hiába liberális, kommunista, zöld, hiába hűséges a politikai halál előszobájáig a mindenkori német kancellárhoz, bármikor hozzá is bekopogtathatnak a szivárványkabátos jogállami verőlegények, ha valamelyik nagyobb európai multinak, vagy egy képzetes kisebbségnek nem tetszik valami.

Bárki bármit mond, ha az Európai Parlament eredeti javaslatát át tudják erőltetni az EU még működő egyéb irányító szervein, akkor nemcsak a tagországok – persze csak a kisebbeké – szuverenitása szűnik meg, hanem az Európai Bizottság és az Európai Tanács hatalma is jelentősen csökkent volna. Az EU hatalmi centruma az EP-be került volna, mert ettől a pillanattól kezdve az EP-ben nyilvánvalóan többségben lévő LMBTQ+ és muszlimpárti koalíció hivatkozhatott volna arra, hogy a parlament döntései végül is kötelezőek a tagországokra nézve. Több, mint húsz ország miniszterelnöke vagy elnöke volt kénytelen szembesülni azzal a ténnyel, hogy az EP tulajdonképpen névtelen politikusai alkuinak és elmebajainak megfelelően kellene majd vezetni az országukat. Ennyire azért még a liberális politikusok sem hülyék; észreveszik, ha el akarják venni tőlük a kedvenc játékszerüket, a hatalmat.

Jellemességüket persze az is bizonyítja, hogy a magyar és a lengyel miniszterelnökön kívül mindegyikük lapított, mint a nyúlbogyó a fűben. A ma divatos európai politikusok nagy része ugyanis hivatásszerűen gyáva, és nem egy politikai programot valósít meg, mint a lengyel és magyar konzervatívok, hanem mindig arra megy, amerre a hazai közvéleménye és a brüsszeli parancsok között lehet. A magyar és a lengyel vétó sokuk számára hatott reveláló jelleggel, most tudták meg ugyanis, hogy a német kancellár, a brüsszeli elit üzenetei nem parancsok. A gazdasági és pénzügyi érdekek amúgy is erősebbek, mint az ideológiaiak, ha nem teljesen hülye politikusokról és elitekről van szó. Európa hülyéi végül is az EP-be lettek összeterelve; kiderült, hogy az eszesebbek maradtak otthon az államok jelentős részében. Az EP ideológiavezérelt hisztis többsége persze most be fogja dobni a durcit. Jobban már nem gyűlölhetnek bennünket, de azért biztos lesznek ötleteik, hogy milyen módon pusztítsák tovább a nélkülük majdnem teljesen működőképes uniót.

A politikai pályája végén álló Merkel egyre nagyobb bajba kerül. A járványkezelés Németországban nem sikertörténet, a soros német elnökség egy tömény kudarc, nem ő fogja kijelölni az utódját, vagyis biztos, hogy nem valamelyik barinője lesz az. Egyetlen komoly politikai hagyatéka lehet még, ha egy működőképes EU-t hagy maga után. A Németországból Brüsszelbe kikergetett politikai ellenfelei azonban nem szövetségesei ott; a Weberhez hasonló jellemtelen senkik először német kancellárok nem lettek, majd az Európai Bizottság elnökei sem. Ott akarnak valamiféle főhatalmat megszerezni, ahol erre lehetőségük van és a demokratikus látszat érdekében önálló életre kelő politikai gólem, az EP erre kiváló lehetőséget kínál.

Látnunk kell, hogy minden bajunk gyökere az Európai Parlament, ez az áldemokratikus látszatintézmény, amely nem csökkentette az EU demokráciadeficitjét, hanem egyenesen a végtelenségig növelte azt.

Annegret Kramp-Karrenbauer, a kormányzó német Kereszténydemokrata Unió, a CDU elnöke, Manfred Weber, az Európai Néppárt, az EPP frakcióvezetője és csúcsjelöltje az európai parlamenti választásokon, és Angela Merkel német kancellár a párt elnökségének kétnapos potsdami ülésén, 2019. január 14-én. Fotó: MTI/EPA/Hayoung Jeon

Amikor az EP-t kiötlötték, még szuverén országok alkották az EU-t. Egyetlen értelmes ember sem gondolta, hogy néhány évtized alatt egész hazaáruló, a saját országával szemben ellenséges pártokból álló szövetségi rendszer alakul ki. Ne feledjük, nemcsak a magyar ellenzék, hanem az összes liberális párt – Németországban ideértve a CDU-CSU-t – is szisztematikusan árulja el a hazáját, a nemzetét, a népét. Mellékesen persze az összes többi ország népét is, de azok legalább nem szavaztak rájuk.

Most még megmentett bennünket az országok vezetőinek felismert önérdeke, de hatalmas erők akarják tartományokká zülleszteni Európa szuverén országait. Számot kell vetnünk azzal, hogy Európa társadalomfejlődése végérvényesen kettévált. Nyugaton a társadalommérnökök kerültek hatalomra, míg Közép-Európában még vannak nemzetek, és azok úgy tűnik, még élni akarnak. Nem valószínű, hogy ez a két világ együtt tudna élni. Érdekes módon nem könnyű tudomásul vennünk, hogy mi, közép-európaiak vagyunk a jobbak, az emberségesebbek, a tehetségesebbek, az életrevalóbbak, és nem a nyugatiak. Közép-Európának a saját kezébe kell vennie a saját sorsát, mert nem jóakarók veszik körül.

Brüsszel csak azért nem Moszkva, vagy az 1940-es Berlin, mert nincsenek páncélos hadosztályai. Ha lennének, azok már rég itt állomásoznának ideiglenesen és mi etetnénk őket. A történelem ismétli önmagát. De csak ha hagyjuk.

Vezető kép: MTI/EPA/Stephanie Lecocq