Pesti Srácok

Brüsszel, lopjátok csak el a pénzünk, a szabadságunk az ezerszeresénél is többet ér

Brüsszel, lopjátok csak el a pénzünk, a szabadságunk az ezerszeresénél is többet ér

Gondolom, önök is értesültek róla, hogy az Európai Bizottság elnöke az Európai Parlament előtt ismét kijelentette, továbbra is zárolják a Magyarországnak járó pénzeket, mintegy 20 milliárd eurót. Nem is ez az igazán érdekes, hiszen ezt már megszoktuk. Brüsszel teljesen nyilvánvalóan alkalmazott zsarolási stratégiája az – és ez a legjobban a lengyel választások utáni helyzeten látszik – , hogy egészen addig, ameddig szuverenista kormány van hatalmon, nem adja oda a pénzeket, mert jogállamiság, aztán ha sikerül megbuktatni az adott kormányt, akkor hopp, a jogállamisági problémák elmúltak, mehet a lóvé.

Nyilvánvalóan azért teszi ezt Brüsszel, mert rájöttek: akármekkora politikai támogatást is adnak a nemzetállami megbízatásukat töltő baloldalnak, maguktól egyszerűen képtelenek nyerni, hangozzon el bármennyi támogató nyilatkozat is.

És ha végre-valahára a zsarolásnak köszönhetően megbuktatható a szuverenista kormány, akkor az újabbak bizony bármit megtehetnek, megint csak lásd Lengyelország példáján. Tuskék már egészen egyértelműen Duda fejét is szeretnék, képviselőket tartóztatnak le, de ugye, ez valahogy nem igazán érdekli Brüsszelt. Ennek a helyzetnek a szabályszerűségét anno még Heller Ágnes tárta fel, egy azóta is legendás interjúban, ahol az akkor még hellyel-közzel karanténban kezelt Jobbik balos felkarolása mellett kardoskodott. Akkor úgy fogalmazott a már nem élő filozófusnő: a jogállam helyreállítása akkor is demokratikus, ha nem demokratikus módon állítják azt helyre. Értik, ugye. Hellerből előbújt a rákosista Lukácson nevelkedett groupie és sikerült ezt kiböfögni magából a simicskista Hír tévében, ami, ugye, hogy, hogy nem, a Jobbik házi televíziója volt abban az időben.

Visszatérve a lengyelekre, valahogy úgy érzem, hogy a lengyel ügyészség jelzésére Brüsszel felé, miszerint Tuskék a jogállamot bontják éppen le, Brüsszel nemigen fog reagálni. Hiszen az előbb hallottuk az aranyszabályt: az úgynevezett jogállam helyreállítása akkor is demokratikus, ha nem demokratikus. Persze a lengyeleket nem igazán lehet sajnálni és olyan nagyon még a PiS-t sem, tettek azért rendesen, hogy ilyen helyzetbe kerüljenek. Ezzel pedig a mi mozgásterünket is korlátozták, de legalább még élesebb, még látványosabb példaként szolgál ez idehaza mindenkinek: ez vár ránk ránk is, ha a magyarországi baloldal győzne. Miért magyarországi és nem magyar baloldal? Mert nem tekintem őket a magyar nemzeti érdekek képviselőinek. Mindig és szabályszerűen a megbízóik érdekeit szolgálják ki, legyen az a Szovjetunió, az USA vagy Brüsszel és a dollármédia is pontosan ugyanígy jár el. Nekik nem hazájuk, hanem pénztárcájuk van, ez a nagy helyzet. És ebben az esetben jogos a terminus: ők éppen Magyarországon teljesítenek szolgálatot, de ez bármikor változhat. Szabó Tímea korábban Kabulban tette ugyanezt, de ettől még nem vált afgánná, ahogy budapesti megbízatása sem teszi magyarrá és csehországi befolyásolási kísérletei sem avatnák tiszteletbeli csehé. A megbízó fizet, Tímea teljesít és még számosan, a politikából és a sajtóból.

PestiSracok facebook image

Még egy pillanatra visszatérve a lengyelekhez, illetve azok wannabe magyarországi követőire: a kiváló elme, Tompos Marxi rögtön elbüszkélkedett vele, hogy bizony ugyanez lenne itthon is. Ennyire éles kések vannak náluk a fiókokban.

Ez a "kedves hölgy" Theresa Reintke, a Zöldek/Európai Szabad Szövetség (Greens/EFA) frakció képviselője, aki éppen "felszólal" a jogállamiság magyarországi helyzetéről és a befagyasztott uniós pénzeszközökrõl tartott vitában az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén 2024. január 17-én. Könnyen elképzelhetjük, hogy miket is mondott. MTI/EPA/Ronald Wittek

Ám most térjünk vissza Brüsszelhez és von der Leyenék hazugságaihoz. Mindezidáig ugye ők is, a magyarországi dollárbalosok és dollármédiások is azt nyomatták, hogy semmi köze a gyermekvédelmi törvénynek a brüsszeli pénzekhez, ugyan már, hogy is lehet ilyesmire akár gondolni is?! A korrupció, igen, az a nagy probléma! Éveken keresztül ez volt a mantra, Ujhelyitől Csehig mindenkit ezt hazudta. Erre ma von der Leyen pacekba elmondja, hogy a 20 milliárd eurót azért tartják vissza a továbbiakban is, mert Magyarországon nem érvényesülnek az LMBTQ-jogok – jelentsen ez bármit is, hiszen, mint az magától értetődő, hazánkban jogegyenlőség van, de nyilvánvalóan a gyermekvédelmi törvényre utal – illetve a másik ok, hogy a menekültekkel nem megfelelően járunk el. Megint csak jelentsen ez is bármit, valójában teljesen mindegy. Minden egyes alkalommal találni fognak valami kifogást, amíg nem Dobrev és Gyurcsány vigyorog vezető szerepben.

És tudjátok mit? Ha ez az ára, hát basszák meg a pénzt.

Azt a pénzt, ami mellesleg a miénk. A magyar adófizetők fizették be, nekünk jár piacaink megnyitásáért, saját piacunk és vállalkozóink korlátozásáért. Nem könyöradomány, nem segély, hanem a mi pénzünk, amit pofátlan, bűnözői magatartással fognak vissza. De még egyszer, basszák meg. Akkor is, ha a miénk. A szabadságunk az ezerszeresénél is többet ér. Inkább egyenek meg a férgek, minthogy a férget megegyem.

Vezető kép: Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke felszólal a jogállamiság magyarországi helyzetérõl és a befagyasztott uniós pénzeszközökrõl tartott vitában az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén 2024. január 17-én. MTI/EPA/Ronald Wittek

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.