kohéziós alapok
Brüsszel, lopjátok csak el a pénzünk, a szabadságunk az ezerszeresénél is többet ér
Gondolom, önök is értesültek róla, hogy az Európai Bizottság elnöke az Európai Parlament előtt ismét kijelentette, továbbra is zárolják a Magyarországnak járó pénzeket, mintegy 20 milliárd eurót. Nem is ez az igazán érdekes, hiszen ezt már megszoktuk. Brüsszel teljesen nyilvánvalóan alkalmazott zsarolási stratégiája az – és ez a legjobban a lengyel választások utáni helyzeten látszik – , hogy egészen addig, ameddig szuverenista kormány van hatalmon, nem adja oda a pénzeket, mert jogállamiság, aztán ha sikerül megbuktatni az adott kormányt, akkor hopp, a jogállamisági problémák elmúltak, mehet a lóvé. Pont teszek rá, kinek fáj, ha Brüsszelt zsarolni kell a pénzünkért
Hurrá, nahát, sikerült megegyezni, érkeznek a milliárdok Magyarországra? Másról sem szólnak a hírek, csak erről. És valóban van okunk most elégedettnek lenni? A legkevésbé sem. Mintha egy olyan helyzetben lennénk, ahol egy sok szempontból erősebb csávó jelentős vagyoni hátrányt okoz nekünk, majd évekig tartó rábeszélést követően visszaadja nekünk nagyjából a felét. Annak, ami jár nekünk. Így vagyunk valahogy a brüsszeli pénzekkel, amik persze a maguk valójában nem brüsszeli pénzek, csak így a legközérthetőbb fogalmazni. Erős zavarok az EU döntéshozatali mechanizmusaiban: most épp a lengyelek hátráltak ki a mi pénzünket is tartalmazó megállapodásból
Lengyelország az EU-s csúcson szerdán kihátrált a hétfői megállapodás globális minimumadóval kapcsolatos részéből, vagyis nem járulnak hozzá annak a megállapodásnak az elfogadásához, amely tartalmazná a Magyarországnak járó, befagyasztott uniós forrásokról, valamint a helyreállítási alap pénzeiről szóló megegyezést is. A kompromisszumos javaslat elfogadására azért lenne nagy szükség, mert idén év végéig a helyreállítási alapról mindenképp kellene egy megegyezés. Ezeket a pénzeket így még elbukhatjuk, viszont december 19-éig le kell zárni a jogállamisági eljárást, és ha addig nem születik döntés, akkor meg egyszerűen elévül a mechanizmus, így nem zárolhatják a 7,5 milliárd eurót (3000 milliárd forintot) kitevő, nekünk járó támogatást. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.