
A Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása szerint a Jobbik szimpatizánsainak majdnem fele (44 százaléka) radikálisnak tartja magát, és ők lemorzsolódhatnak, amiért Vona Gábor pártelnök ki akarja szorítani az elnökségből belső ellenzékét.
A szervezetnek az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írták, hogy míg a Jobbik-szimpatizánsok nélküli teljes felnőtt népesség mindössze 14 százaléka határozza meg magát radikálisként, addig a Jobbik-táboron belül 44 százalékos ez az arány.
Úgy fogalmaztak, hogy Vona Gábor “kockázatos lépésre szánta el magát” a belső ellenzék elnökségből való kiszorításának szándékával.
A pártelnök taktikája komoly töréshez vezethet, hiszen a belső ellenzéket leginkább a párt radikális szárnyához sorolt pártvezetők jelentik – írták.
Hozzátették: a radikális pártvezetők háttérbe kerülésével lemorzsolódhatnak a Jobbik-tábor majdnem felét kitevő radikális szimpatizánsok, és kérdéses, hogy a teljes felnőtt népesség körében magát mérsékeltként meghatározó szélesebb választói réteg mekkora részét tudja a párt támogatói közé vonzani Vona Gábor.
A Nézőpont Intézet az áprilisi pártpreferenciákat is ismertette. A teljes felnőtt népességen belül a Fidesz-KDNP 29 százalékon áll. A Jobbik támogatottsága 11, az MSZP-é 10, a DK-é és az LMP-é 4-4, az Együtté 2, a PM-é 1, míg az egyéb pártoké 2 százalékos. A rejtőzködők és nemszavazók összességében 37 százalékot tesznek ki.
A “legvalószínűbb listás eredmények” alapján a Fidesz-KDNP 40, a Jobbik 26, az MSZP 13, a DK és az LMP 7-7, az Együtt 3, a PM pedig 1 százalékon áll. A még Vona Gábor bejelentése előtt készült kutatásban “a Jobbik szimpatizánsai láthatóan jóval aktívabbak voltak, mint az MSZP-támogatók”. Kérdés, hogy a következő hónapban miként alakul a Jobbik legvalószínűbb listás eredménye a radikális szimpatizánsok esetleges elbizonytalanodása esetén – írták.
A Heti Válasz megbízásából készített telefonos közvélemény-kutatást április 15-20. között végezték ezer ember megkérdezésével. A minta reprezentatív, ezerfős mintanagyság esetén a maximális mintavételi hiba 3,2 százalék – olvasható a közleményben.
Vona Gábor pénteki sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy a jelenlegi alelnökök közül – elnöki jogkörével élve – nem támogatja Novák Előd, Apáti István és Szávay István újrázását. Döntését véglegesnek nevezte.
Mint arról a PestiSrácok.hu is beszámolt, Szávay István tegnap bejelentette, nem indul újra a Jobbik alelnöki posztjáért a párt tisztújító kongresszusán.
Forrás: MTI
Fotó: 444.hu
Kata
2016-04-29 at 09:36
Korrigâlås! Elfogjåtok veszíteni!
Kata
2016-04-29 at 09:34
Tudod Vona! Itt csak az a baj,hogy hiâba nyesegeted a vad hajtâsokat,hiåba
akarsz nêppårtosodni,nem így juttatták be az emberek a parlamentbe!
Radikâliskênt tetszett a fizimiskâtok,azoknak,akik râtok szavaztak! Közben,te
180 fokot fordultål,magyarul nem vagy az,aki voltâl! Ezêrt,akik eddig râtok szavaz
tak,elfogjàtok készíteni! A gyökêr,a te szemêlyisêgedbe van!
ébredező magyar
2016-04-28 at 11:18
A nagy közvéleménykutatók szerint az utóbbi hónapokban nem a néppártosodó Jobbik, hanem a korrupciós botrányok közé szorult Fidesz veszít folyamatosan szavazókat.
ripityom
2016-04-28 at 08:58
Nyihihi!:-)
Mikó Béla
2016-04-28 at 04:29
Nem a radikálisok ,hanem a sima keresztbe szavazók “köztük én is ” fognak eltűnni!!!!
Anna
2016-04-27 at 17:53
Vagyis maradnak az egykoron “megcsömörlöttségből” áttántorgott volt MSZMP-MSZP-sek.
pampafu
2016-04-27 at 16:30
Csurka halála előtt óva intette a szavazóit, Isten mentse meg
az .országot Zazrivecztől .Akkor sokan nem is értettük a szitut
igazándiból………..