Pesti Srácok

Vona mostantól egyszemélyes felelősséget vállal a Jobbik 2018-as szerepléséért

Vona mostantól egyszemélyes felelősséget vállal a Jobbik 2018-as szerepléséért

Nem indul újra a Jobbik tisztújító kongresszusán az alelnöki posztért Szávay István. Az ellenzéki párt közleménye szerint a képviselő szerint azt, hogy Vona Gábor pártelnök helyesen döntött-e, amikor ezt „a párt nyilvánosságát kétségkívül megosztó és a közbeszédet tematizáló" döntést meghozta, nem most, hanem 2018-ban kell megvitatni.

Hozzátették, a párt alapszabálya szerint az elnöknek minden joga megvan ahhoz, hogy vétóval éljen. Vona Gábor ezzel egyszemélyi felelősséget vállal a párt 2018-as választási győzelméért - írták. A Jobbik arra is kitért, hogy Szávay István egyedül hozta meg döntését, támogatóit pedig ennek elfogadására kéri. A képviselő a párt nemzetpolitikai kabinetvezetőjeként a Jobbik külhoni magyarokkal kapcsolatos politikájáért a jövőben is felelős lesz - közölték.

Vona Gábor múlt héten jelentette be, hogy a jelenlegi alelnök közül Novák Előd, Apáti István és Szávay István újrázását - elnöki jogkörével élve - nem támogatja a másfél hónap múlva esedékes tisztújításon. Indokolása szerint vannak jobban náluk, például olyan polgármesterek, akik már nyertek és a mindennapokban is kormányoznak.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI Fotó: bocskairadio.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.