Egyszerű retorikai fogásnak tűnik egyelőre a főváros új vezetése által immár csaknem három hónapja kihirdetett klímavészhelyzet, amelyet eddig konkrét intézkedés nem követett Karácsony Gergelyék részéről – összegezte tapasztalatait oknyomozó riportfilmjében a Budapesti srácok, a Hír TV és a PestiSrácok.hu új, közös tévéműsora.
A riporterek igyekeztek megtudni a leginkább illetékes Dorosz Dávidtól, hogy az önkormányzat milyen lépéseket tervez klímafronton, de a lánglelkű főpolgármester-helyettes saját bevallása szerint vagy folyamatosan a metrón utazik, vagy értekezleteket vezet. Dorosz amúgy értékes idejéből szakított egy kicsit az ATV-re, és a vele készült interjúban bevallotta: a klímavészhelyzet kihirdetésének eddigi legfontosabb eredménye számukra, hogy azzal keresztbe lehetett tenni a Liget-projektnek. Költői kérdés maradt, hogy ki, és miért tiltotta el a szerepléstől a Fővárosi Önkormányzat klímaügyi bizottságának vezetőjét, Déri Tibort, az újpesti polgármester ugyanis azt válaszolta a Budapesti srácok megkeresésére, hogy nem áll módjában kamera elé állni.
A vasárnap este a Hír TV-n sugárzott műsor emlékeztetett, hogy Orbán Viktor két héttel ezelőtti sajtótájékoztatóján közölte: a kormány februárban teszi közzé környezetvédelmi akciótervét, amely nem stratégiai elveket fogalmaz meg, hanem konkrét intézkedéseket határoz meg. A miniszterelnök bejelentette: az intézkedés mindenképpen érinti az illegális szemétlerakóhelyek felszámolását, a folyók, vizek megtisztítását a műanyag hulladékoktól, illetve azt, hogy két év múlva már csak elektromos buszok beszerzésére lehet majd pályázatokat kiírni a városokban. A kormányfő által említett akcióterv érezhetően sokkolta Karácsony Gergely stábját, akiknek nincsenek válaszaik a konkrétumokra, és egyelőre megoldásnak tartják a semmit előre nem mozdító, semmire nem kötelező, hevenyészett ötletbörzéket. A Budapesti srácok környezetvédelmi, járműipari és közlekedési szakértőktől igyekezett megtudni, hogy milyen állapotokat okozna Karácsony Gergely korábbi terve, amely szmogriadó esetén leállította volna a teljes egyéni közlekedést az olyan rendkívül forgalmas helyeken, mint például a Hungária körút. A műsorban kiderült az is, hogy a levegőminőség romlását Budapesten – ahogy más településeken sem – nem a közlekedés, hanem a téli fűtés okozza, erről azonban eddig megfeledkeztek a klímahívők. A Budapesti srácok által megszólaltatott szakértő szerint annak a korlátozásnak sincs értelme, amelyet a balliberális városvezetés már több alkalommal belebegtetett a dízelüzemű járművekkel kapcsolatban. A műsorban szó esett egyebek mellett azokról a be nem váltott ígéretekről is, amelyeknek köszönhetően nem kapták meg a baloldali önkormányzatoktól rezsihozzájárulásként reklámozott pénzüket a józsefvárosi és az újpesti nyugdíjasok.
Vezető kép, videó: Hír TV
Facebook
Twitter
YouTube
RSS